Mivel a Műértő éves Power50 listája a képzőművészetre fókuszál, ezért ne is keressünk itt régészeket, néprajzosokat vagy helytörténészeket. De így is akad szép számban múzeumvezető és kurátor a legbefolyásosabbak között.
Baán László első helyezése megszokott, miként a Ludwig Múzeum mindenkori igazgatójának dobogós helyezése is – Fabényi Júliát a harmadik helyre sorolták a szavazók. Az MNG és a Ludwig Múzeum is fontos, szakmát és közönséget is megmozgató tárlatokat rendezett a tavalyi évben, ezért ez az állapot természetes. (Nem beszélve Baán László esetében a Liget Budapestről, amely folyamatosan „tematizálja a közvéleményt”, ahogyan ezt mondani szokták az elemzők.)
Ezután műgyűjtők, kortárs galériások, a műkereskedelem szereplői következnek zömmel, majd a 15. helyen Sasvári Editet, a Kassák Múzeum vezetőjét találjuk, aki kis múzeumát igen nagy hatásfokkal irányítja évek óta. A 22. helyre került a listán időnként felbukkanó, máskor pedig nem szereplő Rényi András, aki ugyan elsősorban egyetemi oktatóként tevékenykedik, helyezését ezúttal az MNG-ben rendezett El Kazovszkij kiállítás kurátori munkájáért érdemelte ki. Őt a 23. helyen Tímár Katalin követi, szintén kurátorként, nevéhez a Ludwig Múzeum pop art kiállítása fűződik. Újabb kurátor a 25. helyen: András Edit a Fővárosi Képtárban és a Budapest Galériában megrendezett Privát nacionalizmus kiállítást rendezte.
Petrányi Zsolt, az MNG jelenkori gyűjteményének vezetője a 28., 32. Szegő György, a Műcsarnok igazgatója. Két hellyel utána következik Százados László, aki a Galéria munkatársaként részt vett az El Kazovszkij kiállítás megrendezésében is, majd következik Prosek Zoltán, a Paksi Képtár igazgatója (35.), Kőrösi Orsolya a Capa Központ éléről (36.) és a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményének vezetője, Geskó Judit, aki tevékenyen részt vesz a Vaszary-villa kiállítási programjának alakításában (39.). Gulyás Gábor a Csontváry kiállítás kurátoraként és a Ferenczy Múzeum (Centrum) igazgatójaként csak a 40. helyre fért fel, Fehér Dávid (Szépművészeti Múzeum), aki tavaly több pop art projektben is részt vett (45.), a Műértő listájának legfiatalabb tagja.
Illusztráció: Ezúttal portré helyett egy kiállítási enteriőrt választottunk – az El Kazovszkij kiállítás megrendezésében a lista legalább négy szereplője érintett (a kölcsönző gyűjtők mellett). Forrás: MNG