Miközben lapunk az idén ötven éves szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot ünnepli, a skanzen is újabb kiállítást nyitott az évforduló tiszteletére. Áprilisban ötven tárgy és ötven megszólaló ötven történetén keresztül tekintették át az intézmény elmúlt fél évszázadának emlékezetes pillanatait (ma is látható persze), június óta pedig egy „életmódtárlat” segítségével idézik fel azt a kort, amelyben a múzeum fogant. Ez a Hé ’67! Remek családi program, de nagyjából 40 fölött emelkedik a pulzus.

A felújított Magtár három szintje nem kevesebbre vállalkozik, mint az 1967-es Magyarország bemutatására. Makro- és mikrotörténelem tárgyakban elbeszélve. Mindegy, hogy városban vagy vidéken született és nőtt föl az ember, talál itt ilyet, is, olyat is. Szociológiai szempontból nagyon izgalmas időszak volt: a rétegek között elmosódtak a határok, a mobilizáció felgyorsult (elsősorban az elvándorlás vidékről a városokba), nőtt az iskolai végzettség, a viszonylag anyagi biztonság pedig olyan „luxus” dolgokat eredményezett, mint az új szekrénysor és ülőgarnitúra, a divatos ruhák megvásárlása vagy az utazás, nyaraló építése és fenntartása. Mégis mai szemmel minden kicsit szegényes, megmosolyogtató, „fapados”, ahogy mai kifejezéssel mondanánk: olcsó anyagokból egyforma, egysíkú dolgok, tucatáruk, silányságok, de telis-tele nosztalgiával.

Legfrissebb lapszámunk (MúzeumCafé 59-60. Skanzen) egy jelentős része arról szól, hogy a „skanzen” már rég nem csak falumúzeum, nem pusztán valahol a szétrohadástól megmentett, helyre és korra jellemző házat elbontottak, egy múzeum jellegű intézményben pedig újraépítették és újra berendezték, hogy olyan legyen, mintha. A skanzenek gyűjtik és bemutatják a közelmúltat és a jelent, olyan tárgyakkal, amelyek valamely jellemzőjük okán illusztrálják a társadalom valamely csoportját, a történelem valamelyik korszakában vagy pillanatában.

A Hé ’67 kiállítás (kurátor: Sári Zsolt) minimum két feltételnek is megfelel: a fenti definíció alapján egy ötven évvel ezelőtti pillanatkép a magyar társadalom egyes rétegeiről (vidék, nagyváros, fiatalság stb.), egyben születésnapot ünnepel, hiszen megmutatja azt a kulturális és szociológiai közeget, amelyben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum született. Kis fekete boxokban egy-egy témakör elevenedik meg: városi konyha, vidéki konyha, közlekedés, nyaralás, divat, van berendezett könyvtár, nappali, kemping étkező szett és szól az Illés zenekar. Lehetetlen részletes beszámolót tenni, és még véletlenül sem lőnénk le minden poént (rengeteg van), de néhány dolgot felelevenítünk: alumínium hajcsavaró, virágos poliészter otthonka, szürke jegylyukasztó, kempingasztal, Gazdálkodj okosan!, háromemeletes alumínium ételhordó és világvevő rádió…