Amikor egy átlagember belép egy olyan térbe, ahol kortárs – lehetőleg absztrakt – műveket állítottak ki, esélyes, hogy azt mondja: „ilyet én is tudok”. Az idei MúzeumCafé Díjat elnyerő Dabi-Farkas Rita múzeumpedagógus „tanítványai” ezt biztosan nem mondják, holott az úgynevezett megértési nehézséggel élők közül kerülnek ki, mégis (vagy éppen ezért?) nyitottabbak és elfogadóbbak, mint az átlagemberek többsége.
A képzőművészként indult, ma a Ludwig Múzeumban dolgozó Dabi-Farkas Rita látszólag a lehető legnehezebb feladatot vállalta magára: azokat beavatni a művészetbe, azokkal megértetni egy kortárs kiállítást, akikkel a hagyományos eszközökkel (ami manapság a rajzórán elhangzó nem túl élvezetes szöveget jelenti) nem lehet ezt megoldani. Ő mégis úgy érzi, hogy van mit tanulnia tőlük nyitottságból, szabadságból és önfeledtségből – láthattuk mi is, akik a MúzeumCafé stábjából végignéztünk több ilyen foglalkozás: ezt az irigyelnivaló rácsodálkozást, az alkotás okozta örömöt, a legapróbb feladatok megoldása feletti jóízű elégedettséget.
Programja részben arról szól, hogy az épek és a megértései nehézséggel élők együtt vegyenek részt a foglalkozásokon, így együttműködnek, elmosódik a határ közöttük (ez az integrált családi délelőtt), részben pedig arról, hogy hogyan lehet a legbonyolultabb, legelvontabb formákat egyszerű asszociációkkal is megértetni és feldolgozni. Magunk is tapasztalhattuk, hogy a múzeumpedagógus által feltett kérdésekre a megértési nehézséggel élők is releváns válaszokat adnak, a foglalkozás során feldolgozott problémákról releváns saját műveket hoznak létre. Az idei MúzeumCafé díj színeit ezeknek a fiataloknak a művei ihlették: az egyik foglalkozáson a különböző színű koncentrikus köröket bontották fel, akár egy gyümölcsöt, ahol az egyes rétegeket a gyümölcs héja, húsa és magja adja.
Dabi-Farkas Rita munkája azt bizonyítja, hogy nincs olyan ember, akit ki lehetne rekeszteni egy múzeumi kiállítás élvezetéből, a művészet megértéséből.
