Az örökség mindig öröm és teher együtt: elfogadni kell és kezdeni vele valamit. Ami Szentendrét illeti, két lehetséges út áll a Ferenczy Múzeum(i Centrum), illetve a fenntartó önkormányzat előtt: vagy hagyja az egészet és működik valahogy, mint bármelyik másik, valaha volt frekventált vidéki múzeum vagy pedig felvállalja a közel évszázados hagyományt („művészetek városa”) és kezd vele valamit.

Az sem mindegy, hogy mit és milyen módon, hiszen a klasszikusok simogatásával nem lehet hosszabb távon fenntartani a figyelmet, kell valami élő, ami méltó a hagyományokhoz, de valamit azért hozzá is képes adni. Most úgy tűnik, hogy a múzeum a várossal karöltve a második utat választja: a régiekből, a helyi kortársakból és a nem szentendrei kulturális elit erre nyitott embereiből megpróbálja felidézni a hetvenes-nyolcvanas évek aranykorát, kulturális pezsgését, csak a mai trendeknek megfelelően, fesztivál formájában.

Gulyás Gábor már a Műcsarnok élére történt kinevezésekor megfogalmazta, hogy biennáléban gondolkodik, kampányszerű, nemzetközi, összművészeti programot képzel el. Akkor nem volt módja megvalósítani, de most megteheti, egy kvázi biennále formájában, amire – a tervek szerint – történetesen évente kerülne sor. Az alap természetesen a képzőművészet, a kiindulópont a szentendreiség, és innen fűzi tovább a kortárs külföldi művészet és a társművészetek felé. Az Art Capital projekt megvárja, amíg a potenciális közönség hazatér és augusztus legvégén indul el, majd tart bő másfél hónapig. Ezalatt gyakorlatilag minden nap lesznek programok a húsz kiállítás mellett: keddenként filmvetítések (például Hajdú Szabolcs Karlovy Varyban fődíjas mozija, premier előtt), csütörtökönként tárlatvezetések, péntekenként zene és irodalom, szombatonként kerekasztal-beszélgetések lesznek, a vasárnapokra pedig múzeumpedagógiai foglalkozások jutnak.

Amellett, hogy kolozsvári Ecsetgyár képzőművészeitől Marina Abramovicig igen tekintélyes névsort sikerült összeállítani, a szentendrei művészet több generációja is megkapja a tiszteletet, a hely szellemének megfelelően: a Ferenczy-kiállítást is átrendezik, nyílik egy új tárlat Anna Margit késői műveiből és önálló kiállításon idézi fel efZámbó István feLugossy Lászlóhoz fűződő barátságát. A központi kiállítás a MűvészetMalomban az Elvesztegetett idő címet viseli (kurátor: Gulyás Gábor), reflektálva a fesztivál fő témájára, napjaink időtapasztalatára.

Bár a helyszínek a városnak egy gyalog pár perc alatt bejárható területén szóródnak, lényegében az egész város, városkép része lesz a fesztiválnak. Gyakorlatilag ezt jelképezi az elő-projekt, (a természetesen szentendrei) Vincze Ottó Rivel Pool című installációja, amellyel – a város támogatásával – egy öt éve megálmodott terv valósul meg: az elképzelést a művész már ekkor bemutatta a Vasarely Múzeum/OSAS Művek vízre című kiállításán. Talán a partról is látható, de a vízről biztosan, hogy ez egy helyspecifikus installáció, ugyanis a fehér billiárdgolyókon az egykori szentendrei kereskedőcéh emblémái találhatók, azé a társaságé, amelyik éppen innen, a régi kikötőből bonyolította a tevékenységét évszázadokon keresztül, megalapozva mindazt, amire a későbbi „művészetek városa” épülhetett.

Hogy mekkora tömeget tud megmozgatni egy, a fővárostól ha nem is távol eső, de mégiscsak időt és költségeket igénylő programsorozat iskola- és munkaidőben, az majd kiderül, de hogy Shiota installációja után megint sikerült egy olyan alkotást összehozni, amelyik előtt mindenki fényképezkedni akar, az már a hivatalos megnyitó előtt is egyértelmű volt.

A fotón Vincze Ottó képzőművész, háttérben a River Pool, még hátrébb Szentendre