Nem csupán egy városi sétát tettünk, de megfordult velünk a világ Miskolcon, ahol barátunk, az Artmagazin jóvoltából jártunk néhány nappal ezelőtt. Egy fantasztikus csapat fogadott minket, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, tőlük megtudhattuk, hogy miskolcinak lenni tényleg igazi kaland.
Miközben mélyfúrást végzünk a városi séták világában (lapunkban a nyár végén olvasható lesz az eredmény), belefutottunk ennek miskolci változatába, ahol egészen mást jelent az identitás, a traumák feldolgozása, a város történetének megismerése és megismertetése, a földrajzi és társadalmi rétegek vizsgálata, a mítosz- és legendavadászat. Azt hinnénk, az „acélváros” nimbuszának összeroppanása helyi probléma (pedig dehogy), nem mérhető egy holokauszthoz vagy a főváros ostromához, amelyek a fővárosi séták elsődleges tematikái.
Az Észak-Keleti Átjáró kulturális antropológusai, történészei, kommunikációs szakemberei (akik velünk voltak: Darázs Richárd, Kapusi Krisztián, Balogh Attila, Kosztyi Klaudia) lebontják a szégyenérzetet és a város szerethetőségét helyezik előtérbe, hiszen múltjában van éppen elég szép és romantikus, a Kis-Avas pincerendszerétől az Utánam, srácok! című népszerű sorozat forgatási helyszínein át a történelmi belváros sok évtizedes mítoszaiig. (Több projektjük is Utánam, srácok! néven fut, nem véletlenül.) És ott a tényleg egyedi helyszín, az egykori vasgyár (és gépgyár) városnyi méretű, megközelíthetetlen tömege, ahová földi halandó nem teheti be a lábát – nekünk sikerült, hála az átjárós csapatnak.
A buszból csak egy ponton szállhattunk ki (az egykori Csavargyárból kialakított skate- pálya mellett), de fotóztunk, amit lehetett.
Az biztos, hogy Hollywood szeme könnybe lábadna a halott gyármonstum láttán.
