Egy finom, gazdagon és igényesen berendezett otthonban járunk, az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának Városligeti fasori egyemeletes házában, és csak a második, harmadik szobába lépve válik világossá, hogy Ráth György lakása, gyűjteménye egy átfogó, időben és térben kitekintő szecessziós kiállítás része. Végre megnyílt a Ráth György Múzeum, így amíg zajlik az Iparművészeti rekonstrukciója, nem maradunk klasszikus iparművészeti kiállítás nélkül.
Nemcsak Ráth, hanem a hazai gyűjtés- és múzeumtörténet 20. századi életéből is ízelítőt kapunk, hiszen a gyűjtő-igazgató (özvegye) az Iparművészeti Múzeumra hagyta tárgyakból és festményekből álló gyűjteményét, az épülettel együtt, a műtárgyakat azonban műfajok szerint az ötvenes években szétosztották más közgyűjteményekbe – például a Szépművészeti Múzeumba vagy a Nemzeti Múzeumba. Ugyanakkor most több különleges szecessziós bútor is látható az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből: ezeket a bútorgyáros, a Kiscelli kastély egykori tulajdonosa, Schmidt Miksa hagyta, szintén az épülettel együtt a fővárosra, ám 1961-ben a végrendeletet felülbírálva az Iparművészetibe került az anyag. Igaz, a magán- és közgyűjteményeket pusztító háborúk és politikai fordulatok ismeretében már annak is örülni kell, hogy mindez megvan és kiállítható!
A felújított villában most nyílt kiállítás A mi szecessziónk címet kapta, amellyel a kurátor nyilván nem a művészeti irányzat magyar vonalára utal, hiszen akad egy-egy terem kifejezetten az Art and Crafts, a Wiener Werkstätte és az art nouveau felidézésére, hanem sokkal inkább a „saját” gyűjteményre utal, még ha ezt ki is egészítik magángyűjtőktől és más múzeumoktól kölcsönkapott darabok. Gyakorlatilag két párhuzamos kiállítás fut végig, ám ezek számos ponton összekapcsolódnak. Az egyik egy Ráth György emlékkiállítás, az otthonának és gyűjteményének a lehetőségekhez képest pontos rekonstrukciójával, a másik pedig a szecessziós iparművészet iskoláit, irányzatait, művészeit mutatja be, a már említett nemzetközi kitekintéssel és a magyar sajátosságokkal. A hallban, lépcsőházban a Ráth-gyűjtemény darabjai fogadják a látogatót, az egyik irányban a nemzetközi termek sorakoznak, a másik oldalon pedig Ráth képtára, illetve egy szecessziós ebédlő, amely több tárgyával a Rippl-Rónai tervezte Andrássy-ebédlőre utal, Thék Ede csodálatos bútoraival, sok-sok Zsolnayval. A szecessziós fogadószobában jobbára Faragó Ödön bútorait helyzeték el, szintén egy gazdag Zsolnay-válogatással.
Az emeleten egy hosszú, folyosószerű térben látványtár fogad, üvegekkel, porcelánokkal, Zsolnay-csempékkel, és itt található Ráth Györgyék ebédlője, amely ugyan nem szecessziós, ám ismét a gyűjtőt idézi, delfti edényekkel, klasszicista bécsi ezüstökkel. Bár önálló kiállítást is érdemelne, de nagyon, egy kisebb terem jutott a „magyar” útnak, ami lényegében a gödöllőiek emlékezetét jelenti, és egy még kisebb helyre kerültek Maróti (Rintel) Gézának már az art deco felé hajló bútorai, közte az 1911-es Torinói Világkiállításra készült egészen különleges asztala.
A néhol térbe helyezett üvegfalakkal védett, máshol teljesen szabadon bejárható enteriőröket Somlai Tibor állította össze, két helyen pedig kortárs üvegművészek (Pattantyús Gergely és Smetana Ágnes) tárgyai simulnak be a százéves környezetbe, de az emeleten is van egy részlet, ahol az Artista szecessziós ihletésű öltözetei láthatók. Mivel egy darabig még várni kell az Iparművészeti újra nyitására, ezért gyakorlatilag ez az épület maradt arra, hogy az intézmény reprezentálja magát.
Illetve: lenne még egy, a Nagytétényi Kastély, amely szintén hónapok óta zárva tart. Hátha az sem sokáig…
