A Szabadság tér oldalában felállított irredenta szobrok árnyékában kezdődtek a március 15-i ünnepségek 1927-ben. A fennmaradt híradófelvétel szerint a műsor hangsúlya az elveszített vármegyék jelképes jelenlétén lehetett, erre utal az elcsatolt területek allegóriáját ábrázoló szobrok megkoszorúzása, mielőtt a tömeg az ünnepségek szokásos helyszínére, a Múzeum-kertbe vonult. Itt annak a legendája határozta meg a programot, ami a jelenkorit is, mely szerint Petőfi a múzeum lépcsőjén szavalta el a Nemzeti dalt: egy atillába öltözött, kócsagtollas fejfedős színész szavalt lendületesen a kiskörutat is megöltő tömeg előtt. A nép ezt követően a Petőfi-szoborhoz vonult, ahol a társadalmi szervezetek koszorúztak.
Eltelt 20 év és némileg változott a kép, kizárólag a Múzeum-kert maradt. A bő kétperces híradófelvétel alatt nyolcszor hangzik el a „szabad” szó: ez volt az a rövid történelmi időszak, amikor minden szervezet és sajtótermék nevében szerepelt a kifejezés, még ha – utólag tudjuk – nem is volt sok értelme. A Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége is milyen más címet adhatott volna a március 15-e alkalmából rendezett kiállításának, mint a „Szabadság” – ennek megnyitója is fontos pontja volt a hetven évvel ezelőtti ünnepnek.
A Kossuth téren a Baloldali Blokk tüntetett Rajk László, Marosán György és Erdei Ferenc ünnepi beszédével, Zamercev vezérőrnagy, Budapest városparancsnoka jelenlétében, a szabadság jegyében…
