Egy olyan időszakról beszélünk, amikor pár hónap alatt kifordult a világ a négy sarkából, összeomlott az addig öröknek hitt rend, és mindenki újra bízni kezdett a szebb jövőben. Kevés példa volt a történelemben arra, hogy ennyi millió ember egyszerre volt optimista és érzett szolidaritást több millió másik idegen iránt. Ez volt 1989. Az év talán legfelemelőbb heteit augusztus végén, szeptember elején élhettük át, mi, akik korunknál fogva már figyelhettük a híreket. A zugligeti remény hőseire emlékezik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiállítása a múzeumban.
A máltaiak szürke sátra fogadja a látogatót az előtérben: ilyenekben élték át a várakozók azokat a heteket a „senkiföldjén”, a zugligeti római katolikus templom kertjében, majd kempingekben, például Csillebércen, az NDK és az NSZK között. A Páneurópai Piknik során augusztus 19-én néhány száz kelet-német Sopronkőhida mellett átszaladt Ausztriába, az a több ezer, aki itt maradt, nem kívánt már hazamenni. Az ácsból államelnökké avanzsált Erich Honecker országából nem kértek többet, maguk mögött hagyták az állásukat, vagyonukat, tárgyaikat, mindent feladva várták, hogy Ausztrián keresztül Nyugat-Németországba mehessenek, az ígéret földjére. Sokan úgy érkeztek a Balatonhoz az éves heti nyaralásra, hogy nem sejtették, a világ közben megváltozik, nem térnek többé vissza.
Több ezer embert kellett ellátni, fedéllel, ruhával, élelemmel, talán napokra, hetekre, sőt, akár évekre. Az alig néhány hónappal korábban létrejött Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, a zugligeti plébániát vezető Kozma Imre, Kozma atya magára vállalta a feladatot, a magyar származású Csilla von Boeselager oldalán és sok-sok önkéntes segítségével. A kiállítás témaköröket mutat meg: NDK-sok a Balatonnál, a várakozás hetei Zugligetben, a nagypolitika viselkedése mindeközben, a Stasi készenléte, a diktatúra utolsó leheleteként. Rengeteg fotó, dokumentum, számos tárgy (a vasfüggöny egy darabjától Kozma atya szolgálati viseletéig) kapott helyet a tárlaton, több helyen mozgóképek, archív anyagok, politikusok és menekültek visszaemlékezései. A legmeghatóbb fotón Kozma atya körül reménykedő szemek várják a nagy bejelentést: a határt megnyitják. Bő két hónapig tartott, amíg mindenki hazatalált, az új hazájába, ezek a hetek alapozták meg a berlini fal lebontását, a prágai forradalmi napokat, a romániai diktátor elzavarását, az európai szocialista világrend végső összeomlását.
1989 – a rendszerváltás éve, sok feledésbe merült hőssel. A Nemzeti Múzeum felvállalta, hogy odafigyel rájuk, megemlékezik róluk. Már tavaly elkezdődött a relikviák és történetek gyűjtése, az idei év a kiállításoké, programoké, az emlékezésé. Ennek egyik részlete a Máltai Szeretetszolgálattal közösen rendezett kiállítás, amelynek kurátora Gál Vilmos, Hajnal Ágnes és Kiscsatári Marianna. Csilla von Boeselager már nem jöhetett el a megnyitóra, Kozma atya viszont jelen volt, a hősöknek kijáró tisztelettel övezve: több mint 48 ezer ember kapott méltó ellátást augusztus végétől november közepéig.
Ironikus, hogy az a Trabant, ami évtizedeken át több ezer kelet-európai család féltett kincse volt, elhagyatottan a vasfüggöny lebontásának egyik jelképe, ma szelfi pont a Nemzeti Múzeum kertjében, azok számára, akik még nem is éltek a remény évében. Ez az igazi időutazás 1989 és 2019 között.
(A Befogadás napja ’89 kiállítás szeptember 29-ig látható a Magyar Nemzeti Múzeumban.)
