Az ötven évvel ezelőtti helyzetképet remekül reprezentáló fővárosi múzeumi kiállítási programfüzet néhány tárlatról részletesebb leírást is közöl. Így megtudható, hogy olyan festmények szerepeltek az MNG Új szerzemények kiállításán, amelyek meglétét a múzeumban ma már evidensnek tekintjük, és hogy a Közlekedési Múzeum Utasellátó kiállítása egy kortárs vállalat propagandája volt, nem pedig egy nosztalgiatárlat, mint amilyen a Vendéglátóipari Múzeumé volt nemrégiben.

„Egy új szellőztető berendezés lehetővé tette a II. emeleten a Régi Szoborosztály nyitvatartását”, és ez a mondat máris időutazás, noha ma is akadnak múzeumok, ahol bizony elkelne egy „új szellőztető berendezés”. A Szépművészetinek már 1970-ben lett, így bemutathatóvá vált a gyűjtemény a IV. századtól a XVII. századig olasz földön készült anyaga. Andrea Pisano Madonnája a gótikát képviselte, majd jött Verrocchio Oldalsebét mutató Krisztusa, és az a bronz, amit tavaly Leonardóhoz köthetőként (kérdőjellel) állítottak ki – ekkor, 1970-ben éppen megint Leonardónak tekintették. Összehasonlításképpen néhány spanyol, francia és angol plasztika is szerepelt a kiállításon.

Az ekkor még a Kúria épületében működő Magyar Nemzeti Galéria földszintjén voltak láthatók a megelőző 25 év szerzeményei „elhalt művészektől”. (1970-ben a felszabadulás 25. évfordulóját számtalan formában ünnepelte az ország, ehhez a múzeumok is csatlakoztak a maguk eszközeivel.) A gyarapodás fókusza a 19. század és a két világháború közötti „haladó szellemű” művészet, érkezett négyezer festmény, két és félezer szobor, közel tizenháromezer grafika és ezer érem. (Hozzátesszük: ebben az időszakban olvasztották be a Fővárosi Képtár anyagát a Szépművészeti Múzeumba, amelyből aztán a magyar művekkel kivált az MNG. A gyarapodás tehát részben egy politikai döntés, nem pedig vásárlás, ajándékozás eredménye.) A tíz teremben kiállított művek között volt Madarász Viktor Dobozija, Szinyei Merse Pál Ruhaszárítása, Ferenczy Károly Októbere, Derkovits Gyulától az Anya és a Terror, Rippl-Rónai Józseftől két emblematikus festmény, a Pettyes ruhás nő és az Öregasszony ibolyával.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban Kassák Lajos kollázsai kaptak helyet (a művész 1967-ben hunyt el, múzeuma 1976-ban nyílt meg). A programfüzet hangsúlyozza, hogy irodalom-közeli képzőművészeti kiállításról van szó ismét (vagyis ennek már hagyománya volt 1970-ben, és szerencsére ez a hagyomány máig sem ért véget a PIM-ben). 77 eredeti lapot állítottak ki, hét külföldön őrzött lapnak pedig a fényképét. Mindhárom korszaka megjelent a tárlaton: a bécsi emigráció, az itthoni Munka-kör ideje és a világháború utáni utolsó szakasz. A katalógust Körner Éva jegyezte, tőle idéz a programfüzet is, valamint közöl egy kisebb életrajzot, Németh Lajos lexikonszócikkét.

A Magyar Közlekedési Múzeum nagyobb áttekintést adott az utasellátás 25 évéből, kitekintve a kezdetekre, a 19. századra. A lényeg azonban a világháború utáni időszak: a MÁV Konzum Szövetkezet, amely a háború előtt még csak a vasutasok ellátását volt hivatott biztosítani, 1945 után az utasok étkeztetését is megoldotta – ebből lett az Utasellátó Vállalat 1948-ban, 64 étkező- és büfékocsival. A fejlődés a hálókocsiszolgálattal és a hajókon megszervezett étkezéssel haladt tovább. Kiállították az alapító okiratot, sok-sok fotót, menükártyát, étkészleteket, „formapoharakat” és kosarakat, formaruhát, és nyilván a fontosabb vendégek számára tervezett herendi készleteket. Úgy tűnik, ekkor a top szolgáltatás a Bécs és Budapest között közlekedő Sirály szárnyashajó büféje volt, „tájjellegű” ételekkel, a jövőt pedig a szörp- és kávéautomata jelezte a kiállításon.

A füzet a nyári múzeumlátogatási ajánlatokkal zárul. Az első a sorban a Jókai Emlékház a Költő utcában. A telket Jókai az Egy magyar nábob honoráriumából vásárolta 1853-ban, és a füzet szövege azt sugallja, hogy a Kárpáthy Zoltán nem született volna meg, ha nem került kicsit többe az ingatlan a kelleténél… Az író életében komoly személyzet dolgozott itt, hogy ellássa a háztartást és rendben tartsa a gyümölcsöst, Jókai pedig szívesen időzött itt, ám halála után az enyészeté lett a nyaraló, helyén az Országos Természetvédelmi Tanács épített székházat, ebben nyitottak kicsi múzeumot, tárgyakkal, kéziratokkal és épületelemekkel rekonstruálva Jókai egykori jelenlétét. A kertben a körpad valóban Jókaié volt, ezt láthatta, aki a Svábhegyre kirándult akkoriban.

A József Attila Emlékmúzeum a Gát utca 3-ban „közkívánatra” készült el és nyílt meg 1964. április 11-én, ugyanis zarándokhelyként már addig is működött. Eredeti, innen származó tárgyi anyag híján a Petőfi Irodalmi Múzeum fotói és kéziratai idézték meg a költőt, a Ferencvárosban eltöltött 14 évét: a családi vonatkozású dokumentumokat a gyerekkorra reflektáló versek egészítik ki. A kornak megfelelően az ismertető hangsúlyozza, hogy külön csoportban vannak itt agitációs versek is, hiszen József Attila felelősséget érzett „az ország szegényeinek jövőjéért”.

A kirándulási tippeket a Gábor Andor Emlékmúzeum zárja. A Városliget-közeli Zichy Géza utcában lévő lakás lényegében változatlan maradt a „kommunista” író halála óta, köszönhetően az emlékmúzeumot megálmodó (harmadik) feleségnek, Halpern Olgának. A több ezer kötetes könyvtárban számos dedikált példány volt, többek között Illyés Gyulától, Lukács Györgytől, Balázs Bélától, Nagy Lajostól. Nagy fekete íróasztala úgy állt a lakásban, mintha az író csak pillanatokra hagyta volna el, a bútorok, a teljes berendezés is eredeti volt, múzeumszerűséget pedig csak a kiállított kéziratok jeleztek.

Mindezekhez annyit mindenképpen érdemes hozzáfűzni, hogy a Jókai-emlékhely ma az egykori présházban látogatható, a Gát utcai kiállítás nagyon látványos átalakuláson ment át azóta, mindkettő a PIM filiáléja. A Gábor Andor Emlékmúzeumot viszont ne keresse senki!

Előzmény: https://muzeumcafe.reblog.hu/50-eve-ilyenkor-a-budapesti-muzeumokban-i

Képek: Utasellátó a szárnyas hajón, 1971 (Fortepan, Bauer Sándor)

A Gát utca 3., 1949-ben