Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Történelmi trauma és művészet – Marc Chagall és Ámos Imre párhuzamos sorsa és munkássága

Élő MúzeumCafé – Magyar Nemzeti Galéria, A épület, 2013. november 14., csütörtök, 19:00 óra

A Magyar Nemzeti Galéria „iker-kiállításai” kapcsán ezúttal a két bemutatott művész sok párhuzamosságot mutató sorsáról, az azokban átélt hasonló történelmi tragédiák nyomán kialakult, vagy éppen azok hatására megváltozott alkotói pályájukról, a traumákkal terhes korokat idéző művek hasonlóságairól és különbözőségeiről kérdezzük vendégeinket.

A beszélgetés résztvevői: Galambos Ádám evangélikus teológus, az Asztali Beszélgetések Alapítvány elnöke, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója és Tari Annamária pszichológus.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Chagall, az impresszionisták és a kortársak, másképp

Novemberben a megszokottnál is több élő MúzeumCafé várja azokat, akik nemcsak nézni szeretik a kiállításokat. Lesz szó Chagall és Ámos tudatalattijáról, az impresszionisták szerethetőségének töretlenségéről és a kortárs művészeti múzeumokról, amelyek valamilyen módon mégiscsak piaci szereplők.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Művészeti közmunkások – Bukta szerint

Megkülönböztető mellénybe öltözött festők állnak a vásznak előtt, hasonló "munkaruhában" vésik a szobrászok a kőtömböket, legalábbis így látja Bukta Imre a művészeti szféra jövőjét; valahogy meg kell élni ebben az alulfinanszírozott szcénában. Mindezt lapunk legfrissebb számának címlapjára szánta a művész, az ihletet számára pedig az aktuális MúzeumCafé legterjedelmesebb tanulmánya, a múzeumi rendszer átalakítás utáni helyzetképe adta.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Minden, ami múzeum - és mostantól már blogolunk is

Ezennel útjára indul a hatodik évfolyamában járó MúzeumCafé folyóirat blogja. A saját korlátainkat szeretnénk átlépni, hiszen kéthavi lapként eddig nem volt lehetőségünk naprakészen tudósítani a hazai és külföldi múzeumok legizgalmasabb kiállításairól, eseményeiről, noha kollégáink, Magyarország egyetlen múzeumszakmai folyóiratának szerkesztői és szerzői többnyire mindenhol jelen vannak, mindenről értesülnek és mindenről van véleményük.
Lapunkkal a nagyobb múzeumok shopjaiban és a kiemelt újságárusoknál, velünk és meghívott vendégeinkkel a havonta (olykor kéthetente vagy még gyakrabban) megrendezett Élő MúzeumCafé beszélgetéseken, minden mással itt találkozhatnak az olvasók, a múzeumba járók és azok, akik esetleg tőlünk kapnak kedvet hozzá.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (174),MúzeumCafé folyóirat (100),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (49),kultúrpolitika (45),építészet (42),politika (41),programajánló (40),irodalom (37),fotográfia (35),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),néprajz (24),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),Ludwig Múzeum (21),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),grafika (20),restaurálás (20),műkereskedelem (20),Bécs (18),film (17),szobrászat (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),Liget Budapest (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Néprajzi Múzeum (10),Picasso (10),Kiscelli Múzeum (9),könyv (9),zene (9),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),konferencia (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),képzőművészet (6),Iparművészeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Nyolcak (5),Értéktár Program (5),Közlekedési Múzeum (5),fotóművészet (5),aukció (5),művészettörténet (5),Berlin (5),Vasarely (5),Csontváry (5),MúzeumCafé díj (5),modernizmus (5),műemlékvédelem (5),Skanzen (5),Európai Iskola (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Pécs (5),látogatottság (5),Seuso-kincs (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),wanted (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Baán László (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),városi séta (4),keleti művészet (4),Rembrandt (4),Louvre (4),kert (4),szocreál (4),Velence (4),digitalizáció (3),covid-19 (3),sport (3),impresszionisták (3),emlékezet (3),múzeumtörténet (3),Anna Margit (3),Erdély (3),dizájn (3),ganymed goes europe (3),Vaszary-villa (3),előadás (3),ICOM (3),internet (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Vermeer (3),műtárgyvédelem (3),Aczél György (3),I. világháború (3),kulturpolitika (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Textúra (3),Trianon (3),Czóbel Béla (3),Budapest Galéria (3),Derkovits Gyula (3),kézirat (3),Caravaggio (3),fortepan (2),pop art (2),Holokauszt (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),MúzeumCafé könyvek (2),Csinszka (2),BTM (2),MúzeumNegyed (2),dokumentum (2),Román csarnok (2),Bosch (2),Milánó (2),zsidóság (2),Debrecen (2),Munkácsy Mihály (2),Kecskemét (2),Zsolnay (2),1956 (2),Artpool (2),múzeumelmélet (2),címlap (2),örökség (2),Szántó Piroska (2),relikvia (2),MűvészetMalom (2),Barcelona (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Frida Kahlo (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),fotó (2),Modigliani (2),természettudomány (2),Ország Lili (2),múzeumi rendszer (2),Chagall (2),Fővárosi Képtár (2),Szombathely (2),Fortepan (2),divat (2),Vadak (2), (2),Szeged (2),Art Capital (2),ajánló (2),turizmus (2),magángyűjtemény (2),kultusz (2),Art Market Budapest (2),Lektorátus (2),Szendendre (1),Disputa (1),várostörténet (1),politikai (1),popzene (1),Sziget Fesztivál (1),plakát (1),Schiele (1),MúzeumCafé folyórat (1),Budavári Palota (1),Bábszínház (1),Róma (1),Múzeumok Éjszakája (1),etnográfia (1),portré (1),Covid (1),Tesla (1),cirkusz (1),MúzeumcCafé díj (1),médiaművészet (1),nők (1),koronavírus (1),Városliget (1),kastélypark (1),Andrássy (1),kastély (1),zöldmúzeum (1),vadászat (1),múzeumshop (1),műkincslopás (1),emlékhely (1),környezetvédelem (1),El Kazovszkij (1),gasztronómia (1),animáció (1),Dalí (1),covid (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),akadálymentesítés (1),Budapest (1),Brüsszel (1),Klimt (1),egyház (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),Budavár (1),MOME (1),temető (1),Dürer (1),emlékmúzeum (1),installáció (1),Színháztörténeti Múzeum (1),természettudományi múzeum (1),MúzeumCafé könyv (1),Múzeumkert (1),múzeumpolitika (1), Kassák Múzeum (1),Vatikán (1),Tiszadob (1),art deco (1),helytörténet (1),Múzeum-kert (1),MMOK (1),Hold (1),fotótörténet (1),belsőépítészet (1),Kijev (1),Albertina (1),közösségi média (1),op art (1),történetelem (1),Pompidou (1),kultúrtörténet (1),szecesszió (1),Olaszország (1),jótékonyság (1),díjátadó (1),beszélgetés (1),reneszánsz (1),emigráció (1),fenntarthatóság (1),OSZMI (1),Moszkva (1),marketing (1),Pulszky Társaság (1),Bayreuth (1),Richard Wagner Múzeum (1),Lengyelország (1),Leonardo (1),Madrid (1),cirkusztörténet (1),Sopron (1),Bálint Ház (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Vallauris (1),Guernica (1),retró (1),François Gilot (1),szeged (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Christie’s (1),Pinault (1),Amszterdam (1),stressz (1),velence (1),Miskolc (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Sziklakórház (1),krimi (1),Műemlék (1), Bécs (1),porgramajánló (1),Római Iskola (1),MTA (1),egyiptológia (1),Kimt (1),Budapest100 (1),törénelem (1),Batthyány Gyula (1),gender (1),bevándorlás (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),KEMKI (1),emlékmű (1),Amerika (1),Trieszt (1),Balaton (1),Győr (1),orosz művészet (1),Kassák Lajos (1),oktatás (1),porté (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),Rijksmuseum (1),kínai művészet (1),dada (1),Radnóti Miklós (1),Gyarmati Fanni (1),Székesfehérvár (1),Márffy Ödön (1),Művészetmalom (1),századforduló (1),irodalomtörténet (1),Palazzo Grassi (1),gallery weekend (1),Guggenheim Muzeum (1),progarmajánló (1),városliget (1),szobor (1),Google Art Project (1),erdély (1),Várkert Bazár (1),szürrealizmus (1),kina (1),Műértő (1),Kína (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),fotógráfia (1),Moholy-Nagy László (1),teremőr (1),Aristide Maillol (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),megnyitó (1)

Archívum