Nagy a kísértés, hogy már most a MMOK első összmúzeumi konferenciája (1950. április) jegyzőkönyvének a végére lapozzunk, ám a csattanót a végére illik hagyni, ezért egy nagy levegővel nekiállunk Pogány Ö. Gábor beszédének a Fejlődéstani Kiállítás tanulságairól, ám mivel ez lesz a beszámoló utolsó része, így ezúttal a csattanó sem marad el.
A korábbi részekből megtudhattuk, hogy a kultúrpolitika kiemelten fontos szerepet szánt a természettudományi kiállításoknak, a fővárosban és minden jelentősebb vidéki nagyváros múzeumában, tisztázni a klerikális hatások okozta félreértéseket a világ keletkezését és fejlődését illetően. Éppen ezért a konferencia utolsó szakaszában Pogány Ö. Gábor külön fejezetet szentelt a témának, egy vitaindító felszólalással. „Nekünk ilyen jellegű [értsd: fejlődéstani] kiállításokkal lesz módunk harcolni a tudományért, és bebizonyítani azt, hogy haladó tudomány csak pártos tudomány lehet.” Bár ma már más fogalmaink vannak a természettudományi muzeológiáról, de akkor azt a feladatot bízták rá, hogy „a munkásosztály történeti feladatainak megfelelve, a szocializmus építését, a kommunizmus győzelmét támogatni, a tudományos fejlődést biztosítani tudja.” Kifejti azt is, hogy a tudomány valójában nem lehet objektív és semleges, hanem állást kell foglalnia. Kétféle létezik: a burzsoá és a szocialista, nem kérdés, melyiknek van helye. Ugyanakkor a természettudományi kiállítások azok, melyek „a harc legdöntőbb területét” jelentik, hiszen felvehetik a küzdelmet a burzsoá szemlélettel szemben.
PÖG ekkor átadta a szót Tasnádi Kubacska Andrásnak, az MMOK egyik természettudományos előadójának. (Az ekkor 48 éves Tasnádi Kubacska már a két világháború között is nemzetközi hírű paleontológus volt, 1931-től dolgozott az akkor még a Nemzeti Múzeumhoz tartozó Természettudományi Múzeumban, ahol jelentős szervezési eredményeket mutatott fel és alapvető kiállításokat rendezhetett meg. Fontos szerepet töltött be 1945-ben a gyűjtemények és múzeumi munkatársak megmentésében, majd a romok eltakarításában, a Nemzeti Múzeum újjászervezésében. Megrendezte a híres Afrika-kiállítást, majd érdemei elismeréseként 1949-ben elbocsátották, koholt vádakra hivatkozva. Most már tudjuk, hogy az MMOK-ban lett „előadó”, ami nyilván gyengébb pozíció a megérdemeltnél, de 1950 novemberétől már megbízták a Magyar Állami Földtani Intézet Múzeumának vezetésével.)
Tasnádi elmondta, hogy az MMOK-ban összesen hárman foglalkoznak természettudományi muzeológiával. Ő maga az ásvány- és őslénytant, Újhelyi József a botanikát, Móczár László a zoológiát képviseli. Hozzájuk kell fordulni. A felszabadulás előtti helyzetet egy rövid példával érzékeltette: 1944-ben egy kiállítás rendezésekor megtiltották számára, hogy megvalósítsa az ember fejlődését bemutató részt, az Őslénytárban nem állíthattak ki ősemberi maradványokat. A jövőre nézve pedig az a terv, hogy évente 4-5 kiállítást visznek „ipari centrumokba”, vidéki múzeumokba. Székesfehérváron már zajlanak az előkészületek, ahogy Szombathelyen is, de itt van mód a helyi sajátosságokra is építeni: a Vas megyei Baltaváron találtak „afrikai állatoknak megfelelő ősállati anyagot”, így ezek segítségével be tudják mutatni a lovak törzsfejlődését. Fehérváron a néprajzosokkal együttműködve ábrázolják a természet és az ember egymásra való hatását. Miskolcon klasszikus fejlődéstani kiállítás készül „a jégkorszakon és az ősember egész világán keresztül”. Ebben az évben ennyi tárlatot tudnak megoldani, még talán Kecskemét fér a programba.
Mivel a vidéki múzeumok alig rendelkeznek vonatkozó gyűjteménnyel, elindult egy óriási gyűjtőmunka. Ennek lényege, hogy 120 ezer forintos költségvetésből a Természettudományi Múzeum munkatársai járják a vidéket, begyűjtenek, amit lehet, meghatározzák és preparálják, hogy kiállítható legyen. Pécsen készül az első vidéki természettudományi múzeum, a régi gyűjteményt már átszállították az új épületbe. (1951-ben nyílt meg Janus Pannonius Múzeum állandó természettudományi kiállítása.) Terveznek múzeumot a Hortobágyra is, Szegeden az egyetemmel közösen finanszíroz a múzeum kiállítást, Sopronban a várostörténeti kiállítás részeként lesz látható a Fertő-tavi gyűjtemény.
Ezt követően egy olyan vitára utal Tasnádi Kubacska, amelynek lényegére csak következtetni lehet: a körbeutaztatott természettudományi kiállítás első képe egy „indián istent” ábrázol, amely sokakat megbotránkoztatott. A szónok kiemeli, hogy a Párttal egyeztettek, ő maga sosem volt vallásos, és „pártszempontból” választottak kiindulópontként egy olyan vallást, amelyik senkit sem sért a látogatók közül.
Ahogy mindig, az első reakció ezúttal is Ortutay Gyuláé: téves azt gondolni, hogy aki nem istenhívő, az biztosan a helyes utat követi, a dialektikus, történelmi materialista gondolkodás a lényeg. (Talán éppen Tasnádi Kubacskára gondolt?) A „személyes istenben” nem hívő természettudós is lehet idealista tanok hirdetője, „erre vigyáznunk kell.”
Gebhardt Antal (1887-1972), a pécsi természettudományi gyűjtemény vezetője jelezte, hogy ha mennek a Mecsekbe gyűjteni, előtte azért egyeztessenek vele, hogy ne gyűjtsenek fölöslegesen, ő megmondja, mi hiányzik a múzeumból. A mindig felszólaló szentesi Zalotay Elemér javasolja, hogy náluk is legyen természettudományos kiállítás, de összekapcsolva a régészettel és a néprajzzal. Novák József (Szekszárd, 1910-1986) arról szólt, hogy miután az ipari centrumokban és a klerikális központokban már jártak a kiállítások, következzenek „a passzív rezisztenciát tanúsító helyek”, mert küzdeni kell a közöny ellen. Mellesleg Kakasdon a múzeumi munkatársakat arról tájékoztatták a parasztemberek, hogy a falujárók szerint az ember a majomtól származik. A megoldás tehát: nem a vándorkiállítás, hanem az állandó. Ez kívül „Tolnában nincsen önálló táj”. Tasnádi Kubacska megnyugtatta Novákot, hogy az emberfejlődési kiállítás termében ki lesz állítva az „ebihal példánya is”. (E ponton feltételezhetjük, hogy a jegyzőkönyvvezető kihagyott pár részletet.)
A továbbiakban két kisebb értekezlet zajlott le, az egyik a nyilvántartásról, a másik a raktározásról (itt a vezérszónok Bényi László (1909-2004) művészettörténész, festő volt, aki ekkor osztályvezetőként dolgozott az MMOK-ban, és fontos kiállítások (például az emlékezetes Munkácsy) szervezését vezényelte. Mondandójának az volt a lényege, hogy ahol probléma adódik, abban a Központ segíteni fog. A konferencia a talán fáradt Ortutay záróbeszédével végződött, konkrétumok nélkül.
Született egy határozati javaslat, öt pontba szedve a konferencia lényegét: 1. a Szovjetunió múzeumpolitikája az irányadó, 2. a múzeum is a szocializmus építi, 3. elindítják a szakmai-ideológiai továbbképzést, 4. a viták során felmerült hibákat kiküszöbölik, 5. a béke megvédésében komoly szerepet vállal a múzeumi szakma, „a leghatározottabban állást foglalunk a háborúra uszító imperialista törekvésekkel szemben és csatlakozunk a dicső Szovjetunió által vezetett nemzetközi béketáborhoz.” 1950. április 23.
Még nem volt itt a vége, az összmúzeumi konferencia az alábbi táviratot küldte Rákosi Mátyásnak:
„Háromnapos összmúzeumvezetői konferenciánk határozatba foglalta, hogy a nagy Szovjetunió példája nyomán múzeumaink is részesei lesznek annak a pátszerű harcnak, amelyet a proletariátus élcsapata, a MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA vezet. Átértékeljük a marxizmus-leninizmus ideológiája alapján tudományunkat és a népnevelés szolgálatába állva, a muzeológiát az osztályharc fegyverévé tesszük, a szocializmus építése és a béke megvédése érdekében.
Konferenciánk forró szeretettel küldi üdvözleteit népünk nagy és bölcs vezérének, Rákosi Mátyásnak és bejelenti csatlakozását a világ harcos békefontjához.”
Korábbi részek:
A Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának első összmúzeumi konferenciája (1950. április 20-22.)
