Megkíséreltük összeszedni a lassan mögöttünk járó év legfontosabb múzeumi eseményeit. A sor nyilván nem teljes....

Hogyan gyűjtik, dolgozzák fel és állítják ki a múzeumok a háborúk, forradalmak emlékeit? Hogyan veszélyeztetik a politikai konfliktusok az épített és tárgyi kulturális örökséget? Milyen helyi és nemzetközi összefogás lehetséges a veszélyeztetett intézmények és gyűjtemények megmentésére? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a MúzeumCafé 91. lapszáma.

Németh István Hollandiában az első világháború éveiben született háborúellenes grafikai anyagból mutat példákat, Rockenbauer Zoltán írása szintén ezeket az éveket idézi fel, melyek végső csapást mértek a Franciaországban érlelődő magyar kubizmusra. Kalla Gábor a közel-keleti konfliktusok nyomán működő illegális műkereskedelem természetét vizsgálja, míg Varga Lujza a Vöröskereszt genfi múzeumát mutatja be. Basics Beatrix körképében a háború mint festészeti téma kap szerepet. Polgár Balázs (Hadtörténeti Múzeum) a háborús régészet sajátosságairól és az aktuális kutatásokról válaszolt Gréczi Emőke kérdéseire.

A jelen helyzetre reflektál Berényi Mariann írása a hazai és külföldi intézmények összefogásáról az ukrajnai krízishelyzet kapcsán, illetve Bazsó Borka beszélgetése Ihor Poshyvailóval, a Maidan Museum vezetőjével.

Magyaróvári Fanni Izabella és a Sebestyén Ágnes Anna a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új kiállítóterét, a Walter Rózsi-villát és a benne megnyílt kiállításokat mutatja be. A MuseumDigit konferencia eddigi történetét Sz. Fejes Ildikó vázolja fel.

A Híreket Magyar Katalin, a Kalendáriumot Karácsony Ágnes állította össze. A portréfotót Szilágyi Lenke készítette. A lapterv Pintér József, a korrektúra Szendrői Árpád munkája.

Fotók: Áment Gellért

A közelmúltban felújítást követően újra megnyílt Szombathelyi Képtár alapításáról jelent meg írás a Vas megyei sajtóban: 45 éve bocsátották ki azokat a téglajegyeket, amelyekkel a múzeum építését támogatni lehetett. Ez bizony tíz évvel megelőzte Gobbi Hilda emlékezetes kezdeményezését, a Nemzeti Színház építésére kiadott téglajegyek akcióját. Ám a Nemzetiével ellentétben az 1977-es szombathelyi program sikerrel zárult

"A Képtár létrehozásának célja is konkrét volt: a Derkovits Gyula szülőházában kiállított anyagnak, Dési Huber István Savaria Múzeumnak adományozott életművének, a zsennyei művésztelepen dolgozó művészek munkáinak méltó bemutatása. [...] Ahogy egy korabeli szövegben olvashatjuk, a képtár muzeológiai és közművelődési célja és feladata részben történeti jellegű, részben a kortárs művészeti törekvések reprezentatív és folyamatos ábrázolása. A koncepció megfogalmazói olyan intézményről álmodtak, amely alkalmas arra, hogy helyi kiindulópontra építve mutassa be a magyarországi képzőművészet 20. századi történetét. Így jött lére 1976 júniusában a Szombathelyi Képtárépítő Egyesület, amelynek köszönhetően a képtár 1985. február 20-án megnyithatta kapuját." Berényi Marianna írása a MúzeumCafé 45. számában kitér az építkezés részleteire, Mátis Lajos tervének megvalósulására, ám most a VAOL oldalán megjelent cikkből képet kapunk arról a szervezett munkáról is, amivel a számtalan helyről, helyi szervezetektől, vállalatoktól, magánemberektől, művészektől érkező felajánlásokat összeszedték. A Képtárépítő Egyesület közel háromszáz tagjának havi tagdíja is az építkezés számláját gazdagította, ahogy a gyerekek (úttörőcsapatok) felajánlott egy-egy forintja.

Az 1979-es alapkőletétel után 1985-ben nyílt meg a Szombathelyi Képtár. A közelmúltban némi "ráncfelvarrásra" szorult, de 2021 októbere óta újra látogatható.

(Villányi Csaba fotója a 2015-ös állapotot őrzi.)

Hogyan váltak múzeumi műtárgyakká az emberi maradványok? Miért takarnak függönyök évtizedek óta őrzött koponyákat egyes közgyűjteményi raktárakban? Mi a különbség az egyetemi és a múzeumi anatómiai gyűjtemények megítélésében? Milyen etikai problémák érintik az emberi csontokat kezelő múzeumokat? A MúzeumCafé 90. száma az anatómiai kutatások és gyűjtemények kérdéseit helyezi a középpontba.

Azon nem lepődünk meg, ha egy városi múzeumot szépen karbantartott park vesz körül. Akár régi, akár új múzeumról van szó, az épülete ritkán nélkülözi azt a zöld pufferzónát, ami a hétköznapok terét leválasztja a múzeumok sajátos mikrovilágáról, és ami lehetővé teszi, hogy befelé haladva rákészüljünk az élményre vagy kifelé menet, mielőtt újra belevetnénk magunkat a városi forgatagba, feldolgozzuk azt. A klasszikus angolpark ligete, a színes virágágyásokkal, kanyargós ösvényekkel és pihenőkkel a rekreáció színtere: lassít, lazít, kikapcsol. Múzeumot díszkerttel párosítani régi, jól bevált recept, ám haszonkerttel, veteménnyel köríteni sem olyan ritka tünemény, mint azt elsőre gondolnánk. Konyhakerti kalandozásunk a teljesség igénye nélkül villant fel izgalmas kísérleteket, közismert és valószínűleg csak nagyon kevesek számára megtapasztalt kertélményeket, de nem terjed ki az időszaki kiállításokhoz kapcsolódó organikus műalkotásokra, a művészeti projekt formájában megvalósuló provizórikus veteményekre, amelyeknek a hatvanas évek vége óta, a környezettudatos, ökológiai problémákat feldolgozó művészeti irányzatok (environmental art, land art, ecological art) megjelenésével számos kortárs művészeti intézmény helyet adott.
Szikra Renáta írása

Milyen válaszokat adhatnak a múzeumok a klímaválságra? Ajánlások és kihívások az épület tervezésétől az ajándéktárgyak csomagolásáig, fenntarthatóság és ökológiai szemlélet - ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a MúzeumCafé 89. lapszáma.

A MúzeumCafé abban a könnyű (és nehéz) helyzetben van, hogy hónapokkal a Néprajzi Múzeum megnyitása előtt megkapta a háttéranyagot, azokat a gondolatokat a múzeum kurátorai részéről, amelyek mentén létrejöttek a ma már látható állandó és időszaki kiállítások. A koncepció előzetes ismerete mindenképpen befolyásolja a befogadást és a megértést, a látottak akár a szövegek vizuális kivetüléseiként, illusztrációiként is felfoghatók, ugyanakkor ezek a szövegek bárki számára, a NÉPRAJZI lapszám megjelenésével hozzáférhetővé váltak. Itt jön a helyzet nehézsége: nem tudjuk már magunkra venni az önálló értelmezés terhét, amivel a sajtómegnyitó résztvevői, a szakmai megnyitók közönsége és a Városligetből betérő múzeumlátogatók megbirkóztak, megbirkóznak, ki kevesebb, ki több türelemmel.

Elkészült a MúzeumCafé 87-88., dupla száma, melynek témája a vándorlás, a migráció és emigráció örökségének kutatása és bemutatása, a történeti muzeológia mellett régészeti, művészettörténeti, természettudományi, néprajzi és irodalomtörténeti szempontok alapján.

Hieronymus Bosch életművének közel fele látható holnaptól a "régióban sosem volt, a világon is alig" kiállításon a Szépművészeti Múzeumban. Megnéztük, mennyire kivételes lehetőség ennyi Bosch-képet egyben látni, és most - 2022 áprilisában - mekkora az életmű.

Hogyan készül a múzeum? Hogyan változtatja meg a gyűjteményről, kiállításról, műtárgyvédelemről való gondolkodást egy ilyen nagyszabású beruházás, milyen elvárásokkal várja a szakma és a tudós közösség az új Néprajzi Múzeum létrejöttét? A MúzeumCafé 86. száma egyfajta „munkafüzetként” készült az intézmény márciusi megnyitása elé.

A lap az etnográfia mai helyzetére és az új Néprajzi Múzeummal kapcsolatos várakozásokra vonatkozó körkérdéssel fordult a néprajzi oktatás, kutatás és muzeológia szereplőihez, a válaszok a Téma rovat bevezetőjeként olvashatók. Foster Hannah Daisy nemzetközi körképében az utóbbi években bekövetkezett legmarkánsabb változásokat mutatja be. Az NM forgatókönyv-fejlesztő csoport az új állandó kiállítás misszióját, kihívásait, lehetőségeit ismerteti, míg Sedlmayr Krisztina a készülő időszaki kiállítás kurátori elképzeléseit vázolja fel. Tumpek Eta írása összefoglalja, hogyan lehetett az ország egyik legnagyobb tárgyi gyűjteményét több őrzési helyen összecsomagolni és elszállítani a lehető legkorszerűbb módszerekkel és legkevesebb veszteséggel. Odler Zsolt a Székelyföldön végzett digitalizációs program részleteibe avatja be az olvasót.

Az interjúk sora Berényi Marianna Kemecsi Lajos főigazgatóval készült beszélgetésével indul, Karácsony Ágnes a Dózsa György úti épület tervezőjét, Ferencz Marcelt kérdezte, Gréczi Emőke pedig a Pulszky Társaság elnökét, a Skanzen főigazgató-helyettesét, Bereczki Ibolyát szólaltatta meg.

A Híreket Magyar Katalin állította össze, a portréfotókat Szilágyi Lenke készítette, a korrektúra Szendrői Árpád, a lapterv Pintér József munkája.

Fotó: Áment Gellért