Mit kezdenek a múzeumok és az emlékezet a divat, a fogyasztás, a populáris színház, zene, irodalom és képzőművészet megőrzésével és feldolgozásával? A "könnyű" műfajról komolyan gondolkodik a MúzeumCafé 79. száma.

A pandémia miatt elmaradt Múzeumok Majálisa helyett a Múzeumi ReStarton került sor a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület által adományozott AZ ÉV MÚZEUMA 2020 és AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2020 elismerések átadására. Az évente odaítélt kitüntetések idén megújultak: több kategóriában hirdettek nyerteseket, és az önálló jelentkezés mellett elsősorban jelölés alapján lehetett részt venni a megmérettetésben. Újdonság, hogy AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA címre most először a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel rendelkező múzeumok is pályázhattak.

Igazán közhely ma már, hogy a fotográfia története igen szegény lenne a magyar alkotók nélkül, és még az a kijelentés is megállja a helyét, hogy a magyar fotográfusnők nélkül. Besnyő Éva pályája és életműve egymagában szimbolizálja mindazt, amit a szociofotó, a fényképezés mint a női emancipáció egyik lehetősége és művészként a tudatformálás jelent.

,

Másnak nyaralóhely, egy kulturális folyóirat számára számtalan kutatási témát kínál: a MúzeumCafé 78. számában megjelent írások térben és időben is "körbejárják" a Balatont.

Az ötven évvel ezelőtti helyzetképet remekül reprezentáló fővárosi múzeumi kiállítási programfüzet néhány tárlatról részletesebb leírást is közöl. Így megtudható, hogy olyan festmények szerepeltek az MNG Új szerzemények kiállításán, amelyek meglétét a múzeumban ma már evidensnek tekintjük, és hogy a Közlekedési Múzeum Utasellátó kiállítása egy kortárs vállalat propagandája volt, nem pedig egy nosztalgiatárlat, mint amilyen a Vendéglátóipari Múzeumé volt nemrégiben.

Vajon ki emlékszik még arra, hogy létezett programfüzete a budapesti múzeumoknak, hogy Zuglóban működött a Gábor Andor Emlékmúzeum, hogy az MNG 1970-es nyári programja egy bizonyos Gera Gyula kiállítása volt még a Kossuth téren, és hogy Kína Múzeumnak hívták azt az intézményt, amit ma Ráth György villaként emlegetünk?

Minden múzeum újraírja éves programját, és jó, ha csak a 2020-as terveket írta felül a járványidőszak. Hogy miként reagálnak az intézmények, korábbi írásunkban külföldi példákkal illusztráltuk. Hogy a hazai múzeumok miként, azt a napokban magunk is láthatjuk. A Szépművészeti Múzeum az egyik lehetséges forgatókönyvet hajtja végre: saját gyűjteményből épít időszaki kiállítást. A Dürer kora igazán féltett kincseket tár a látogató elé.

Mit hagyott a jelenkorra a történelem és mit a múzeumtörténet, hogyan gyűjtjük, őrizzük és dolgozzuk fel művészek, adományozók, múzeumi elődök örökségét, tárgyi és szellemi hagyatékát?

Lássuk be, a fotó mára eléggé elveszítette tárgyjellegét, ezért a kutatása, kezelése, archiválása, reprodukálása, állagvédelme is új megvilágításba kerül. Mást jelent ma egy fotó minősége, felbontásról beszélünk, meg pixelekről, két kattintás és máris más a színe, fénye, míg a történeti fotó esetében az állapota, sőt, a megléte a lényeg, tónustól, színvilágtól függetlenül. Anyagtalanodás, ahogyan a Magyar Nemzeti Múzeum most elkészült kötetében, a Fényképtárgyban az előszó jegyzője, Fisli Éva hívja ezt a folyamatot.

Voltak olyan gyűjtemények, így például a kolozsvári Országos Történelmi Ereklyemúzeum, amelynek mentését a főfelügyelőség nem is tartotta kívánatosnak, sem szükségesnek - alapítója, igazgatója, a szívósan lobbizó és láthatóan jó függetlenségi párti kapcsolatokkal rendelkező Kuszkó István ismételt sürgetései ellenére sem. Az alsókubini Csaplovics-könyvtárat, a helyi igazgató kérése ellenére Juhász Nagy Sándor államtitkár nem engedte elvitetni Pozsonyba, mert attól tartott, hogy a békeszerződés nyomán úgyis vissza kellene szolgáltatni. Listákat nem ismerünk minden helyről, de például a kassai menekítés kapcsán Kőszeghy Elemér viszonylag részletesen beszámolt az elszállított kétvagonnyi értékről, Selmecbányán pedig például a városi múzeum őrének, Baker Bélának a hagyatéka megőrizte az elszállított tárgyak jegyzékét. [39]