A kiürítés lebonyolításával, miniszteri biztosi címmel Czakó Elemért, a VKM III. b. osztályának miniszteri tanácsosát bízta meg Zichy János, a Wekerle-kormány kultuszminisztere. Czakó feladatát megtartotta a Károlyi-kormány működése (Lovászy Márton és Juhász Nagy Sándor kultuszminisztersége), sőt a Tanácsköztársaság alatt is. Czakó a magyar művészettörténet-írás egyik kevésbé ismert alakja, jóllehet évtizedeken keresztül szereplője volt a magyar művészeti oktatásnak, termékeny művészeti szakíró, miniszterális tisztviselő, és kilenc éven keresztül az Egyetemi Nyomda igazgatója volt. [19] A mentést a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének munkatársai, valamint a Nemzeti, a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeum munkatársai végezték, köztük olyan neves (vagy később nevessé váló) múzeumi szakemberek, mint Gerevich Tibor, Divald Kornél, Kőszeghy Elemér és Ernyey József. Számos esetben összekeveredett a mentés során, hogy ki melyik intézmény megbízásából cselekszik. A múzeumok munkatársainak útjait sokszor a főfelügyelőség finanszírozta, néha a kultuszminisztérium által rendelkezésre bocsátott keretből, néha saját költségvetéséből. Jelentéstételi kötelezettséggel a főfelügyelőség felé (is) tartoztak, így van módunk a kiküldő szerv iratanyagából megismerni az akció részleteit.

Az 1918 és 1924 közötti időszak történetében az egyik feltárásra váró témakör a menekülteké. Azok száma, akik a trianoni békeszerződést megelőzően, illetve azt követően a maradék Magyarországra kerültek, 400 ezer és 500 ezer fő közé tehető - miközben pontos számot nem ismerünk, és vélhetően nem is fogunk ismerni. [1] A magyar történetírás korábban kitért a határon túli területekre került vagy onnan elmenekülő intézmények sorsára is. Elsősorban a felsőoktatási intézmények Magyarországra való áttelepülése jól dokumentált: a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola Budapestre, majd Sopronba települése, [2] a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre vagy a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre kerülése. [3] Kevesebb figyelmet kapott, de jól feldolgozottnak mondható az eperjesi evangélikus jogakadémia Miskolcon kezdett új élete [4] és a máramarosszigeti református jogakadémia Hódmezővásárhelyre való áttelepülése, illetve beolvadása a kecskeméti református főiskolába. [5] Az emberek és intézmények mellett azonban van egy olyan aspektusa az összeomlás, a forradalmak és a trianoni békeszerződés időszakának, amellyel a történettudomány és a művészettörténet-írás is vajmi keveset foglalkozott.

Jövőre hetvenéves a Móra Kiadó: 1950-ben alakult, elsőként Fazekas Annát nevezték ki az élére, az Öreg néne őzikéje íróját. A Móra afféle "házi kiadója" volt - többek között - Kormos Istvánnak, Varga Katalinnak, Lázár Ervinnek, Csukás Istvánnak, Janikovszky Évának s jó néhány zseniális könyvillusztrátornak, köztük Réber Lászlónak, Reich Károlynak, Würtz Ádámnak, F. Győrffy Annának, K. Lukáts Katónak, Róna Emynek, Szecskó Tamásnak. Janikovszky Éva hosszú ideig főszerkesztője is volt a kiadónak. Neki köszönhető, hogy a Móra nem tűnt el a rendszerváltással. Fia, Janikovszky János kisrészvényesként került eleinte a privatizált vállalatba, ma övé a Móra Kiadó. Két évtized alatt szerezte vissza számos régi könyvük jogait és grafikáit.

Janikovszky Jánossal Karácsony Ágnes beszélgetett.

A folyóirat 74. száma arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen múzeumi jelenléte lehetséges a mesének, milyen szerepet játszik az irodalmi és történeti hagyományban, hogyan működik múzeumpedagógiai eszközként.

Az ICOM szeptemberi kiotói kongresszusán végül nem szavazták meg az új, az intézmények társadalmi szerepvállalására nagyobb hangsúlyt fektető definíciót, de le sem szavazták - a döntést egy másik időpontra és fórumra hagyták a résztvevők. A vita egyik résztvevője (a szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, Varga Benedek, az MNM főigazgatója) mellett Toronyi Zsuzsannával, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatójával és György Péter egyetemi tanárral beszélgetett Frazon Zsófia etnográfus (Néprajzi Múzeum) az ICOM MNB és a MúzeumCafé közös programján október 25-én.

Városi múzeumok, a városok mint múzeumok - ez a központi témája a MúzeumCafé 73. számának.

Mi történik a kulisszák mögött? Hogyan áll össze a kurátori koncepció, milyen körülmények között várakoznak a műtárgyak a kiállításra, miként áll össze a múzeumshopok választéka? A múzeumi háttérmunka előtt tiszteleg a MúzeumCafé 72. száma.

A gasztronómia mint művészet, hagyomány és muzeológiai feladat – a téma sokrétű megközelítésével foglalkozik a MúzeumCafé 71. száma.

A hazai és külföldi múzeumi bisztrók és éttermek világába Sümegi Noémi vezeti be olvasóinkat, Németh István írásában a „nagy zabálás” ábrázolásait tekinti át a németalföldi festészetben. Három hazai brandmúzeum történetét és kiállítását mutatják be a lap szerzői: a Zwack Unicumét (Gréczi Emőke), a Dreherét (Berényi Marianna) és a Törleyét (Hamvay Péter). Basics Beatrix a magyar arisztokrácia ebédlőjébe invitálja az olvasót, Szilágyi Judit Déry Tiborék vendéglátói szokásait eleveníti fel, az egykori házvezetőnő jegyzetei alapján. Sári Zsolt a Skanzen kiállított és használatba vett „konyháiról”, Zay Orsolya a történeti főzésekről, Kerényi-Nagy Viktor a bormúzeumok ideális kiállításairól, Rátonyi Gábor Tamás a hajdani rákospalotai kisvendéglőkről ír, Juhász Sándor pedig a „vendéglátós” Glück Frigyes műgyűjteményét mutatja be.

Két interjú is kapcsolódik a lapszám tematikájához: Saly Noémivel Karácsony Ágnes beszélgetett a kávéházi kultúráról, Szikra Renáta pedig Mucsi Emesével és Szalipszki Judittal készített interjút a kortárs művészet és a gasztronómia kapcsolatáról.

A Szemle rovatban Saly Noémi Gellért 100 könyvéről (Karácsony Ágnes), a kétkötetes Szilágyi János György-monográfiáról (Péntek Orsolya) és Sedlmayr Krisztina A modern háztartás születésecímű munkájáról (Berényi Marianna) lehet olvasni.

Rostás Péter megható nekrológban búcsúzik Dávid Ferenctől. Regős Csilla Wes Anderson bécsi kurátori kiállításán szerzett tapasztalatait foglalta össze a MúzeumCafé számára, Odler Zsolt pedig az aszódi múzeum egyik különleges gyűjteménycsoportjára hívja fel a figyelmet.

A Híreket és a Kalendáriumot Magyar Katalin szerkesztette, a lapszám portréfotóit Szesztay Csanád készítette. A lapterv, címlapján egy Michelin-csillagos múzeumi falat fotójának felhasználásával, Pintér Józsefnek köszönhető.

(Illusztráció: Szesztay Csanád)

Egy művész, aki - úgymond - megelőzi korát, eleget tesz a modernizmus szellemének, így tehát a független kultúrhérosz mítoszát jeleníti meg. Azok, akik követik őket, a korszellem, illetve a korstílus uralmának illusztrációjává válnak, vagy ugyancsak és későn kell igyekezniük, hogy függetlenségüket bizonyítsák, mondván, nem maradtak sem el, sem le semmiről, lévén a saját univerzumuk normái szerint dolgoztak: azaz van művészeti világ az univerzális (globális) normákon innen és túl. A horizontális, tehát a művészeti földrajz uralmának értelmezési keretére épülő művészettörténet és a lokális műhelyek függetlenségének esztétikája közti vita és párbeszéd folyamatosan zajlik (lásd: Kondor Béla, Gruber Béla, Szalai Ferenc és mások, illetve Leon Kossoff és Frank Auerbach). György Péter írása

A magyar múzeumi világ legendáira emlékezik a MúzeumCafé folyóirat idei első, dupla száma.