Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Megjelent a MúzeumCafé BIRTOKVISZONY

A kolonializmus és posztkolonializmus kérdései a múzeumi világban, rendezetlen ügyek a gyűjteményekben, az értelmezés problémái – ezekkel a felvetésekkel foglalkozik a MúzeumCafé legfrisseb, 83. száma.

György Péter nagyobb terjedelmű tanulmánya két részből áll: a posztkolonializmus feldolgozása a nyugati múzeumokban, illetve a roma képzőművészet gyűjtésének és megértésének anomáliai Magyarországon. A fentiekre reflektál Basics Beatrix nemzetközi példákat bemutató tanulmánya, illetve Berényi Marianna kerekasztalbeszélgetése Ando György (Munkácsy Mihály Múzeum), Frazon Zsófia, Wilhelm Gábor (Néprajzi Múzeum) etnográfusokkal, Lakner Lajos irodalomtörténésszel (Déri Múzeum), Shah Gabriella (Dornyay Béla Múzeum) művészettörténésszel. Fejős Zoltán az amerikai magyar emigráció múzeumalaptási kísérleteit tekinti át az 1945 előtti évtizedekben, Kövesdi Veronika pedig a Haitiról indult vudu szellemi és tárgyi örökségének helyzetét vázolja fel.

A Múzeumőr rovatban Karácsony Ágnes Kovács Vilmos ezredessel, a Hadtörténeti Múzeum vezetőjével beszélgetett, többek között a hadisírok gondozásának és kutatásának aktuális állapotáról. A Módszertanban Marosi Ágnes a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumok közös, a látássérültek múzeumi élményeit elősegítő projektről ír összefoglalást, a Szemlében Gréczi Emőke az 1958-as budapesti francia könyvkiállításról rendezett szentendrei tárlat (A nagy könyvlopás, kurátorok: Árvai Mária, Véri Dániel) albumát mutatja be.

A Magyar Katalin által összeállított Hírek végén Kovács Imre Urbach Zsuzsa temetésén elhangzott gyászbeszédét közli a lap.

A portréfotót Szilágyi Lenke készítette, a lapterv Pintér József érdeme.

Fotó: Áment Gellért

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megjelent a MúzeumCafé Zene

A MúzeumCafé 81-82., dupla számában többek között zenei témájú műalkotásokról, gyűjteményekről, kiállításokról, az idén elkészülő Magyar Zene Háza terveiről, valamint a műfaj nagyjainak emlékezetéről olvashatók tanulmányok és interjúk. Fény derül az idei MúzeumCafé díjas kilétére és mandátumuk végén járó intézményvezetők nyilatkoznak az elmúlt évek eredményeiről.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ringer Istváné az idei MúzeumCafé Díj

MúzeumCafé díj régészet

Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum vezetője kapta az idei MúzeumCafé Díjat. A múzeumi szaklap az intézmény ambiciózus, újító szellemű vezetéséért ítélte oda az elismerést. A 2011-ben alapított MúzeumCafé díjjal a magyar múzeumi szakmából minden évben olyan szakember munkáját ismerik el, aki a lap szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén.
Az elismerést minden év márciusában - abban a hónapban, amikor Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlotta gyűjteményét a köz javára - ítéli oda a magazin. A döntésben a szerkesztőség munkáját a szerkesztőbizottság (Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum nyugalmazott főigazgatója, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyetemi tanára, Martos Gábor esztéta, művészeti író és Rockenbauer Zoltán művészettörténész) segítette.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megjelent a MúzeumCafé Esterházy

A MúzeumCafé 80. száma arról a szellemi gazdagságról szól, amelyet az Esterházy név jelent a magyar kultúrtörténetben.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megjelent a MúzeumCafé Pop

Mit kezdenek a múzeumok és az emlékezet a divat, a fogyasztás, a populáris színház, zene, irodalom és képzőművészet megőrzésével és feldolgozásával? A "könnyű" műfajról komolyan gondolkodik a MúzeumCafé 79. száma.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megjelent a MúzeumCafé BALATON

,

MúzeumCafé folyóirat építészet néprajz szobrászat Balaton irodalom

Másnak nyaralóhely, egy kulturális folyóirat számára számtalan kutatási témát kínál: a MúzeumCafé 78. számában megjelent írások térben és időben is "körbejárják" a Balatont.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megjelent a MúzeumCafé ÖRÖKSÉG

Mit hagyott a jelenkorra a történelem és mit a múzeumtörténet, hogyan gyűjtjük, őrizzük és dolgozzuk fel művészek, adományozók, múzeumi elődök örökségét, tárgyi és szellemi hagyatékát?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ablonczy Balázs: Menekülő műtárgyak (3. rész)

Trianon MúzeumCafé folyóirat történelem

Voltak olyan gyűjtemények, így például a kolozsvári Országos Történelmi Ereklyemúzeum, amelynek mentését a főfelügyelőség nem is tartotta kívánatosnak, sem szükségesnek - alapítója, igazgatója, a szívósan lobbizó és láthatóan jó függetlenségi párti kapcsolatokkal rendelkező Kuszkó István ismételt sürgetései ellenére sem. Az alsókubini Csaplovics-könyvtárat, a helyi igazgató kérése ellenére Juhász Nagy Sándor államtitkár nem engedte elvitetni Pozsonyba, mert attól tartott, hogy a békeszerződés nyomán úgyis vissza kellene szolgáltatni. Listákat nem ismerünk minden helyről, de például a kassai menekítés kapcsán Kőszeghy Elemér viszonylag részletesen beszámolt az elszállított kétvagonnyi értékről, Selmecbányán pedig például a városi múzeum őrének, Baker Bélának a hagyatéka megőrizte az elszállított tárgyak jegyzékét. [39]

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ablonczy Balázs: Menekülő műtárgyak (2. rész)

A kiürítés lebonyolításával, miniszteri biztosi címmel Czakó Elemért, a VKM III. b. osztályának miniszteri tanácsosát bízta meg Zichy János, a Wekerle-kormány kultuszminisztere. Czakó feladatát megtartotta a Károlyi-kormány működése (Lovászy Márton és Juhász Nagy Sándor kultuszminisztersége), sőt a Tanácsköztársaság alatt is. Czakó a magyar művészettörténet-írás egyik kevésbé ismert alakja, jóllehet évtizedeken keresztül szereplője volt a magyar művészeti oktatásnak, termékeny művészeti szakíró, miniszterális tisztviselő, és kilenc éven keresztül az Egyetemi Nyomda igazgatója volt. [19] A mentést a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének munkatársai, valamint a Nemzeti, a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeum munkatársai végezték, köztük olyan neves (vagy később nevessé váló) múzeumi szakemberek, mint Gerevich Tibor, Divald Kornél, Kőszeghy Elemér és Ernyey József. Számos esetben összekeveredett a mentés során, hogy ki melyik intézmény megbízásából cselekszik. A múzeumok munkatársainak útjait sokszor a főfelügyelőség finanszírozta, néha a kultuszminisztérium által rendelkezésre bocsátott keretből, néha saját költségvetéséből. Jelentéstételi kötelezettséggel a főfelügyelőség felé (is) tartoztak, így van módunk a kiküldő szerv iratanyagából megismerni az akció részleteit.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ablonczy Balázs: Menekülő tárgyak (1. rész)

Az 1918 és 1924 közötti időszak történetében az egyik feltárásra váró témakör a menekülteké. Azok száma, akik a trianoni békeszerződést megelőzően, illetve azt követően a maradék Magyarországra kerültek, 400 ezer és 500 ezer fő közé tehető - miközben pontos számot nem ismerünk, és vélhetően nem is fogunk ismerni. [1] A magyar történetírás korábban kitért a határon túli területekre került vagy onnan elmenekülő intézmények sorsára is. Elsősorban a felsőoktatási intézmények Magyarországra való áttelepülése jól dokumentált: a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola Budapestre, majd Sopronba települése, [2] a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre vagy a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre kerülése. [3] Kevesebb figyelmet kapott, de jól feldolgozottnak mondható az eperjesi evangélikus jogakadémia Miskolcon kezdett új élete [4] és a máramarosszigeti református jogakadémia Hódmezővásárhelyre való áttelepülése, illetve beolvadása a kecskeméti református főiskolába. [5] Az emberek és intézmények mellett azonban van egy olyan aspektusa az összeomlás, a forradalmak és a trianoni békeszerződés időszakának, amellyel a történettudomány és a művészettörténet-írás is vajmi keveset foglalkozott.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (174),MúzeumCafé folyóirat (101),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (49),kultúrpolitika (45),építészet (42),politika (41),programajánló (40),irodalom (37),fotográfia (36),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),kortárs művészet (32),régészet (30),avantgárd (30),Párizs (29),néprajz (26),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),iparművészet (22),gyűjteménygyarapítás (21),Ludwig Múzeum (21),műkereskedelem (20),grafika (20),restaurálás (20),Bécs (18),szobrászat (17),film (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (13),műtárgyvásárlás (12),digitalizálás (12),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),Liget Budapest (11),Capa Központ (11),London (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Kiscelli Múzeum (9),zene (9),könyv (9),holokauszt (8),Kassák Múzeum (8),Garas Klára (7),képzőművészet (7),New York (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),Román Csarnok (7),múzeumpedagógia (7),Rippl-Rónai József (6),Allegro Barbaro (6),világháború (6),Power 50 lista (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),könyvajánló (6),Iparművészeti Múzeum (6),konferencia (6),MúzeumCafé díj (5),aukció (5),Csontváry (5),rendszerváltás (5),Vasarely (5),műemlékvédelem (5),Skanzen (5),Bauhaus (5),Berlin (5),művészettörténet (5),fotóművészet (5),kortárs (5),Ady Endre (5),Értéktár Program (5),Közlekedési Múzeum (5),Európai Iskola (5),Pécs (5),Nyolcak (5),látogatottság (5),modernizmus (5),Louvre (4),Balaton (4),Bartók Béla (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),wanted (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),MúzeumCafé Díj (4),Louvre-Lens (4),keleti művészet (4),városi séta (4),kert (4),Vasarely Múzeum (4),szocreál (4),Baán László (4),Rembrandt (4),Velence (4),Seuso-kincs (4),Erdély (3),Derkovits Gyula (3),Trianon (3),Aczél György (3),digitalizáció (3),emlékezet (3),előadás (3),impresszionisták (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),ganymed goes europe (3),Anna Margit (3),Caravaggio (3),Vaszary-villa (3),Vermeer (3),dizájn (3),internet (3),műtárgyvédelem (3),sport (3),kézirat (3),kulturpolitika (3),Budapest Galéria (3),Textúra (3),ICOM (3),covid-19 (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Czóbel Béla (3),múzeumtörténet (3),I. világháború (3),fortepan (2),Szeged (2),fotó (2),zsidóság (2),természettudomány (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),Csinszka (2),MúzeumCafé könyvek (2),Zsolnay (2),turizmus (2),BTM (2),Holokauszt (2),Ország Lili (2),Román csarnok (2),Bosch (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Kecskemét (2),1956 (2),Artpool (2),Modigliani (2),dokumentum (2),örökség (2),pop art (2),címlap (2),múzeumi rendszer (2),Barcelona (2),MúzeumNegyed (2),Munkácsy Mihály (2),MúzeumCafé folyórat (2),Frida Kahlo (2),Milánó (2),Art Market Budapest (2),múzeumelmélet (2),Chagall (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),Vadak (2),Debrecen (2),ajánló (2),magángyűjtemény (2),MűvészetMalom (2), (2),Fortepan (2),Szombathely (2),Fővárosi Képtár (2),Art Capital (2),divat (2),Szántó Piroska (2),relikvia (2),kultusz (2),Lektorátus (2),Hold (1),fotótörténet (1),Szendendre (1),várostörténet (1),Disputa (1),cirkusztörténet (1),popzene (1),Múzeumok Éjszakája (1),Brüsszel (1),Sziget Fesztivál (1),vadászat (1),plakát (1),kastély (1),Andrássy (1),Covid (1),MMOK (1),közösségi média (1),koronavírus (1),portré (1),Budavári Palota (1),politikai (1),gasztronómia (1),Pulszky Társaság (1),műkincslopás (1),természettudományi múzeum (1),Budapest (1),nők (1),cirkusz (1),kastélypark (1),Városliget (1),médiaművészet (1),díjátadó (1),történetelem (1),múzeumshop (1),Dalí (1),Tesla (1),El Kazovszkij (1), Kassák Múzeum (1),Dürer (1),animáció (1),műzeumtörténet (1),marketing (1),akadálymentesítés (1),etnográfia (1),jótékonyság (1),temető (1),MOME (1),Bábszínház (1),egyház (1),zöldmúzeum (1),Színháztörténeti Múzeum (1),installáció (1),MúzeumcCafé díj (1),Róma (1),emlékmúzeum (1),környezetvédelem (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),Múzeumkert (1),reneszánsz (1),Vatikán (1),art deco (1),helytörténet (1),fenntarthatóság (1),Budavár (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),MúzeumCafé könyv (1),Múzeum-kert (1),Kijev (1),belsőépítészet (1),kultúrtörténet (1),Albertina (1),szecesszió (1),covid (1),Klimt (1),Schiele (1),Sopron (1),Olaszország (1),Tiszadob (1),beszélgetés (1),op art (1),emigráció (1),Bayreuth (1),Moszkva (1),Madrid (1),OSZMI (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),Richard Wagner Múzeum (1),múzeumpolitika (1),Pompidou (1),Lengyelország (1),Leonardo (1),emlékhely (1),Bálint Ház (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Vallauris (1),Guernica (1),retró (1),François Gilot (1),szeged (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Christie’s (1),Pinault (1),Amszterdam (1),stressz (1),velence (1),Miskolc (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Sziklakórház (1),krimi (1),Műemlék (1), Bécs (1),porgramajánló (1),Római Iskola (1),MTA (1),egyiptológia (1),Kimt (1),Budapest100 (1),törénelem (1),Batthyány Gyula (1),gender (1),bevándorlás (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),KEMKI (1),emlékmű (1),Amerika (1),Trieszt (1),Balaton (1),Győr (1),orosz művészet (1),Kassák Lajos (1),oktatás (1),porté (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),Rijksmuseum (1),kínai művészet (1),dada (1),Radnóti Miklós (1),Gyarmati Fanni (1),Székesfehérvár (1),Márffy Ödön (1),Művészetmalom (1),századforduló (1),irodalomtörténet (1),Palazzo Grassi (1),gallery weekend (1),Guggenheim Muzeum (1),progarmajánló (1),városliget (1),szobor (1),Google Art Project (1),erdély (1),Várkert Bazár (1),szürrealizmus (1),kina (1),Műértő (1),Kína (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),fotógráfia (1),Moholy-Nagy László (1),teremőr (1),Aristide Maillol (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),megnyitó (1)

Archívum