Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Csoportterápia

kiállítás kortárs művészet Capa Központ fotográfia médiaművészet politika

Ilyen címet adni egy kiállításnak, hogy Jelentés, elsőre nem tűnik többnek megúszásnál, mint a "Cím nélkül" vagy a "Kompozíció", hiszen a pusztán dekorációs céllal készült bútorképek kivételével minden alkotásnak - lehetőleg - van jelentése, még ha nem is könnyű mindig megfejteni. Az installatív művészetnek pedig pláne van, éppen ez a célja. Aztán egy kicsit mélyebbre lmerülve a Capa Központ kiállításában, egyszer csak kiderül, hogy ömlik ránk a jelentés, a szó minden értelmében: ez a tárlat maga egy szemantika erdő.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Műcsarnok Időgép: Csontváry, a kertész

Műcsarnok fotográfia kultúrpolitika digitalizálás

1956 nyarán igazán forradalmi kísérletnek lehettek tanúi a Műcsarnok látogatói, amikor felkeresték a Kertészet a magyar képzőművészetben című tárlatot: a kurátorok lényegében kiválasztottak egy megbecsült (kétkezi) foglalkozást és ebbe kapaszkodva állítottak fel egy impresszionista, posztimpresszionista tárlatot, ahol kertészekről szó sem volt, kertekről is alig, ellenben egész egyszerűen tájképeket tettek láthatóvá, olyanokat, amilyeneket a megelőző években nem volt mód kiállítani. A korabeli kritika rendesen kiosztotta a szocialista realizmus szigorú kultúrpolitikáját, egyben üdvözölte, hogy a stílushatárokat végre tágabbra nyitották, beengedték Ferenczyt és a nagybányaiakat, nem beszélve Csontváryról. A Zarándoklás a cédrusokhoz felbukkanása több szempontból is váratlan húzás: először is mert Csontváryt egyébként nem állítottak ki sehol, emellett pedig mi köze ennek a képnek a kertészethez…

Tovább
Megosztom ezt a cikket


De tényleg, kinél lehet Kádár koponyája?

MúzeumCafé folyóirat kiállítás Capa Központ fotográfia

Már csak órákig lehet megtekinteni kiállításunkat a Capa Központban, hiszen ma este zár, és ugyan zajlanak vidéki turnénk előkészületei, de ez a válogatás ebben a formában most látható utoljára. Az egy nappal előrehozott finisszázson, vasárnap délután György Péter osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A Fortepan-interjúnk és „a fekete zsák” titka

MúzeumCafé folyóirat interjú fotográfia Fortepan digitalizálás

Miután elkészült az interjú Tamási Miklóssal, a Fortepan online archívum alapítójával decemberi lapszámunk számára, kollégáink nekiláttak megtervezni és megszervezni a portréfotózás körülményeit. Alanyunk úgy gondolta, igazán autentikus lenne a témához egy lomtalanítási helyszín, és miután kiderült, hogy a Ferencvárosban éppen van is erre lehetőség, a stábbal meg is beszéltek egy Vaskapu utcai találkozót. Ekkor jött az igazi meglepetés: a kiválasztott helyszínen ugyanis egy zsáknyi negatív várt a szállítókra (és ezzel az enyészetre), márpedig a fortepanosok a megmondhatói annak, hogy ma már mennyire ritka alkalom ilyen körülmények között fényképekre lelni. Amikor elkészült a portrékép, ahol Tamási Miklós a kezében szorítja a "leletet" őrző fekete zsákot, még senki nem tudta, hogy milyen kincs lapul benne. Azóta tudjuk, hogy az ismeretlen "Mester utcai húskereskedő" pesti zsánerképei a legtehetségesebb profi fotósok munkáit idézik és mára közkinccsé váltak, a Fortepannak, a MúzeumCafénak és a vak szerencsének köszönhetően - a Fortepan alapító ugyanis aznap nem tervezett kincsvadászatot.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Videó: "Kinek az érintése kell ehhez a varázslathoz?"

kiállítás megnyitó Capa Központ fotográfia MúzeumCafé folyóirat videó

Szerencsére sokan sajnálják, hogy lemaradtak a hétfő esti megnyitónkról, és attól sem vagyunk elkeseredve, hogy az összegyűlt tömeg miatt a jelenlévők legalább kétharmada jó ha hallotta, de nem látta a kiállítást megnyitó Toronyi Zsuzsannát és Péterfy Gergelyt, a meg- és elköszönő Martos Gábort és Lévay Zoltán konferansziét. Helyszín: Capa Központ, időpont: 2015. december 14. 19 óra, tárgy: a Múzem: a lassú műfaj című kiállításunk megnyitója. Íme az eseményről készült felvétel!

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szerintünk

kiállítás fotográfia MúzeumCafé folyóirat Capa Központ

Elkészültünk! Kollégáink és szerzőink megtalálták a helyeket, művészeti vezetőnk megkomponálta a szövegek mellé rendelt képeket, fotósunk a létező legmagasabb technikai színvonalon megvalósította. Kiadónk kitalálta, hogy legyen ebből kiállítás, kurátor barátunk értelmezte, válogatta és egy koncepcióra felfűzte az anyagot. Hétfő estétől pedig a Capa Központban mindenki megtudja, hogy mit jelent a MÚZEUM a MúzeumCafé szerint.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Amikor még az Ős-Budavárában mulatott a magyar


Bölcs és példamutató lépés egy közintézménytől, amikor digitalizálja archívumát és közkinccsé teszi. A Fővárosi Levéltár Klösz György több mint 1500 fotóját bocsátotta a Fortepan rendelkezésére, hogy bárki számára megtekinthetővé váljon. Valljuk be: Klösz nélkül fogalmunk sem lenne, hogy milyen volt Budapest 120 évvel ezelőtt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Videó: Ligeti víziók és remények

A megkérdezettek - elméletileg - már be is rendezték a Ligetbe tervezett múzeumokat. Gőz László szabadtéri koncerteket látna szívesen a Zene Háza körül, Rockenbauer Zoltán bécsi és párizsi példákat említ, Baki Péter kortárs fotóművészeket "adatna el" a Fotómúzeummal, ha már Brassait és Kertészt nem kell. Hegyi Lóránd egymás mellé tenné a nemzetit és a nemzetközit az MNG új épületében. Javaslatok, ötletek kurátortól, restaurátortól, turisztikai szakembertől, intézményvezetőtől.

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mi is mentjük, ami menthető

Lapunk nyolc éves történetében rengeteg segítséget kaptunk a Fortepantól és a különböző archívumoktól, így nem volt kétséges, hogy az UVATERV-raktzárában keletkezett tűz után is segítenünk kell. Bevalljuk, macerás dolog égett és elázott negatívokat otthon áztatni és szárítani, de azért megoldható.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A MúzeumCafé karácsonyi ajándéka: teremőr-melléklet Barnás Ferenc novellájával, Andy Freeberg fotósorozatával

Teremőr a kép előtt. Élő lény a kép előtt, az élő kép előtt. Előkép a valós képhez. A kép egészéhez, mely a dolgok mögött végbemenő jelenségeket nem megnevezi, hanem mutatja. Vagyis inkább sejteti. A festmény bal csücskénél, mint valami igézet, teremőr ül utcai ruhában. Csend és eltolódás ember, kép és kiállítótér kapcsolódási sávjain. Némaság. Némaság, mely felpattintja a tér hullámzó pontjainak csatjait. Nem látjuk? Talán. Azaz inkább nem. Nem baj. Azért még így van. Vagy így (is) lehet. Miért ne? Ebben a pillanatban úgy tűnik, mintha a teremőr egy kép lenne. Festmény. Mű a mű mellett.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (96),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (37),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),fotográfia (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),néprajz (23),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),gyűjteménygyarapítás (21),iparművészet (21),Ludwig Múzeum (21),restaurálás (20),műkereskedelem (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),videó (17),film (17),Műcsarnok (15),festészet (13),színház (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),zene (9),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),holokauszt (8),Kassák Múzeum (8),Hopp Ferenc Múzeum (7),múzeumpedagógia (7),Garas Klára (7),New York (7),Román Csarnok (7),Rippl-Rónai József (6),Iparművészeti Múzeum (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),világháború (6),konferencia (6),Allegro Barbaro (6),Közlekedési Múzeum (5),Értéktár Program (5),Nyolcak (5),fotóművészet (5),MúzeumCafé díj (5),Csontváry (5),látogatottság (5),Európai Iskola (5),kortárs (5),Pécs (5),Skanzen (5),Berlin (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),műemlékvédelem (5),Vasarely (5),modernizmus (5),Ady Endre (5),aukció (5),Rembrandt (4),wanted (4),városi séta (4),Velence (4),Seuso-kincs (4),kert (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),keleti művészet (4),szocreál (4),művészettörténet (4),örökségvédelem (4),múzeum (4),Louvre (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),Élő MúzeumCafé (4),Baán László (4),internet (3),impresszionisták (3),kézirat (3),Vaszary-villa (3),digitalizáció (3),covid-19 (3),Aczél György (3),emlékezet (3),előadás (3),Erdély (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kulturpolitika (3),Trianon (3),Vermeer (3),dizájn (3),műtárgyvédelem (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),múzeumtörténet (3),Anna Margit (3),ICOM (3),Textúra (3),Czóbel Béla (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Derkovits Gyula (3),ganymed goes europe (3),Budapest Galéria (3),fortepan (2),Art Capital (2),MűvészetMalom (2),BTM (2),múzeumi rendszer (2),Fortepan (2),Munkácsy Mihály (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Debrecen (2),Román csarnok (2),Szeged (2),relikvia (2),Modigliani (2),MúzeumNegyed (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),kultusz (2),Milánó (2),pop art (2),Barcelona (2),Ország Lili (2),dokumentum (2),Vadak (2),Bosch (2),címlap (2),divat (2),múzeumelmélet (2),Holokauszt (2),MúzeumCafé könyvek (2),zsidóság (2),Lektorátus (2),fotó (2),Artpool (2),természettudomány (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),1956 (2),magángyűjtemény (2),Zsolnay (2),Chagall (2),ajánló (2),Kecskemét (2),turizmus (2),Szombathely (2),örökség (2),Szántó Piroska (2), (2),Art Market Budapest (2),Fővárosi Képtár (2),beszélgetés (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),megnyitó (1),kastély (1),vadászat (1),etnográfia (1),Disputa (1),El Kazovszkij (1),kastélypark (1),műkincslopás (1),médiaművészet (1),animáció (1),popzene (1),várostörténet (1),emlékhely (1),Sopron (1),Olaszország (1),Andrássy (1),múzeumpolitika (1),Múzeumok Éjszakája (1),nők (1),portré (1),jótékonyság (1),helytörténet (1),múzeumshop (1),akadálymentesítés (1),Dalí (1),cirkusz (1),Városliget (1),zöldmúzeum (1),Budapest (1),fenntarthatóság (1),Tesla (1),Sziget Fesztivál (1),plakát (1),politikai (1),Szendendre (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),történetelem (1),Hold (1),díjátadó (1), Kassák Múzeum (1),covid (1),Budavári Palota (1),Pulszky Társaság (1),közösségi média (1),marketing (1),koronavírus (1),Covid (1),reneszánsz (1),Dürer (1),Bábszínház (1),Róma (1),természettudományi múzeum (1),MMOK (1),KEMKI (1),Schiele (1),egyház (1),MOME (1),installáció (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavár (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),Leonardo (1),Lengyelország (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),Moszkva (1),Múzeum-kert (1),környezetvédelem (1),Madrid (1),OSZMI (1),belsőépítészet (1),Pompidou (1),op art (1),Klimt (1),szecesszió (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),Tiszadob (1),art deco (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),MúzeumCafé könyv (1),emigráció (1),fotógráfia (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),velence (1),Műemlék (1), Bécs (1),stressz (1),Amszterdam (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Miskolc (1),Kimt (1),Budapest100 (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),egyiptológia (1),MTA (1),krimi (1),Sziklakórház (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),gender (1),Velencei Biennále (1),kommunikáció (1),oktatás (1),porté (1),Batthyány Gyula (1),törénelem (1),Győr (1),Balaton (1),Kassák Lajos (1),orosz művészet (1),Műértő (1),Kína (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Márffy Ödön (1),Székesfehérvár (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),kina (1),szürrealizmus (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),Google Art Project (1),szobor (1),Moholy-Nagy László (1),teremőr (1),Aristide Maillol (1),Bálint Ház (1),emlékmű (1)