Marad-e "vagány 18. századi intézmény" az Iparművészeti Múzeum vagy az épületrekonstrukció belső átalakításokat is magával fog hozni? Erről szólt a Metropolitan Főiskola által szervezett kerekasztal beszélgetés a Mono Galériában, amelynek témája egy dizájnmúzeum igénye lett volna, végül az IMM helyzete, koncepciója, jelene és jövője lett.

A Szent Korona hazaérkezése az Egyesült Államokból 1977-78 fordulóján a Kádár-korszak egyik legfontosabb története, politikai, kultúr- és művészettörténeti szempontból egyaránt. A gesztust és az eseményt a sajtó és a diplomácia annak idején súlyának megfelelően kezelte. Keveset tudunk azonban arról, hogy muzeológiai szempontból hogyan történt az átvétel, hogyan oldotta meg a feladatot a koronázási ékszereknek évtizedekig helyet adó Magyar Nemzeti Múzeum, mit kezdett a művészettörténész- és a restaurátorszakma ezekkel az ereklyékkel, hogyan lehet "kezelni", milyen fogalmakkal lehet ellátni ezeket a tárgyakat. Lovag Zsuzsa, a múzeum középkori ötvösgyűjteményének akkori vezetője a kezdettől részt vett az azonnal felállított Koronabizottság munkájában, ő volt a "Mädchen für alles", a korona "dajkája" (hiszen csak ő foghatta kézbe), ezért nála illetékesebbet nem is kérdezhetnénk a koronaékszerek hazatéréséről és vizsgálatáról.

Egy különleges helyen egy különleges bútordarabbal futottunk össze. Trieszt csak a huszadik században annyi alkalommal cserélt gazdát, amennyiszer a stratégiai szempontból fontos kikötők szoktak. Itt épült fel, egy szikla tetején a varázslatos Miramare kastély, amely nem sok szerencsét hozott története alig néhány lakójának. Közülük az egyik, Aosta hercege egy érdekes bútordarabot készíttetett, amely ma különösebb megjegyzés nélkül húzódik meg a kiállítótérben, el is mennek mellette a látogatók, rezzenéstelen arccal. Ki volt ő és milyen ez a bútor?

A magyar (és nem pusztán a magyar) muzeológia teli van olyan ajándékokkal, amelyekkel az útkor nehezen birkózik meg: felújításra szoruló épületekben sajátos gyűjteményekből fenntarthatlan intézményekkel küzd a fenntartó, miközben sem az ajándékozót, sem az ajándékozottat nem lehet ezért bántani. A Ráth György Múzeum helyzete közel száz éve kérdéses, most új funkciót kaphat.

Miközben néhány nap múlva egy furcsa asszociációval Csók István kiállítás nyílik Valentin-napon a Várkert Bazárban (ha tudta volna a mester!), és még mindig nem tisztázott, hogy kik és mivel fogják megtölteni az építmény gigantikus méretű tereit, elénk került néhány korabeli adat arról, hogy már ez eredeti építkezésen sem úgy történtek a dolgok, ahogy azt az építtetők eltervezték.

Egy apró teremben bújik meg néhány hétre a boldog békeidők esszenciája, és már csak néhány napig (október 8-ig) látható: ez A magyar műipar állócsillagai című kiállítás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában. Egyébként nem szokás odajárni kiállításokat nézni, most mégis sokan teszik, mert nyilvánvalóan másra sem vágynak annyira az emberek, mint a boldog békeidőkre.