A Szépművészeti Múzeum Román csarnoka talán a leglenyűgözőbb, legromantikusabb múzeumi tér Magyarországon. Története a világháború során elszenvedett és évtizedekig hordozott sérüléseivel, sokáig méltatlan funkciója, leromlott állapota, majd kiürítése és rekonstrukciójának megkezdése ismert történet, nem csak a szakmában, hiszen a múzeum bezárása előtti pillanatokban volt mód egy pillantást vetni a térre még abban az állapotában, a kivételezetteknek még a szobrokkal teli, a közönségnek a kiürített csarnokra. Azóta zajlik az innen elszállított gipsz szobormásolatok restaurálása és kiállításnak előkészítése, egy erre a célra kibérelt és alakított hatalmas raktártérben.
A 19. század végén egy igényes művészeti múzeum tervezéséhez hozzátartozott, hogy – a művészettörténet mind teljesebb bemutatása érdekében – gipszmásolatokkal is megtöltsék a tereket. Pulszky Károly a Szépművészeti Múzeum koncepciójának kidolgozása során egyértelművé tette, hogy a szobrászat fejlődésének történetét gipszmásolatokkal kell teljessé tenni, sőt, elképzelése szerint nem is különválasztva, hanem egyenértékű módon kiállítva az intézmény gyűjteményében található eredeti alkotásokkal. A múzeum tereit (elsősorban a Román és Reneszánsz csarnok, a Michelangelo terem) is ennek megfelelően tervezték. A másolatokat a legjobb műhelyekből rendelték, ezek darabokban érkeztek, itt, helyben illesztették össze és látták el a megfelelő patinával az öntvényeket. A Román csarnokban a beépített másolatok (freibergi és gyulafehérvári kapu) mellett a többi szobor helye, összetétele többször változott, az aktuális koncepció szerint.
A világháború az épületben és az öntvényekben is hatalmas károkat okozott: a Román csarnokot pénz híján, a gipszeket viszont a műfaj átértékelődése, érték- és érdekvesztése miatt nem hozták rendbe – a tetőt befedték, a tér nagy részét bepolcozták és itt helyezték el a megmaradt szobormásolatokat, hosszú évtizedekre elzárva a közönségtől. (Több száz darabot letétként elosztottak kecskeméti, debreceni, tatai, komáromi intézmények között, de ez csak töredéke volt a teljesnek.)
A tér várva várt felújítása lehetőséget adott a másolatok sorsának és értelmének újragondolására. (Ugyan korábban is születtek tervek a helyzet megoldására, például a Román csarnok födémekkel való felosztására és ily módon bőségesebb kiállítótér kialakítására, de ez – szerencsére – nem valósult meg.) Az egyértelmű, hogy ma már hagyományos múzeumi térben, eredeti alkotások között nincs helye ezeknek az öntvényeknek, és volt olyan időszak, amikor meg kívánták semmisíteni ezeket a tényleg kiváló minőségű, sok esetben az eredetiről közvetlenül készült autentikus plasztikákat, ám ma már az új otthonuk megtalálása, a menthető darabok mentése és helyrehozatala a cél. A kiválasztott antik, középkori és reneszánsz gipszek az erre a feladatra felújított és átalakított komáromi Csillagerődbe kerülnek (mintegy 320 darab), egy szűkebb, de így is kétszáznál több darabból álló válogatást pedig a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) reprezentatív terében helyeznek el, mintegy látványraktárként. Mindkét kiállítás hozzáférhető lesz a nagyközönség számára is.
Megadatott, hogy Szőcs Miriam, a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Gyűjteményének vezetője és Káldi Richárd kőszobrász-restaurátor társaságában felkeressük az alkalmi restaurátor-műhelyt, ahol szinte kész és reménytelennek látszó darabokkal egyaránt találkozhatunk. Kiderült, hogy ugyan az ostrom idején a tető beomlása után hó lepte ezeket a másolatokat a múzeumban, a szilárdságukból nem veszítettek. Ez is alátámasztja, hogy a Szépművészeti Múzeum annak idején a legkiválóbb német és olasz műhelyekkel dolgoztatott. (Még az a gipszszobor is „újrahasznosítható”, amit a Vakok Intézete a szabadban tartott, mégpedig a Képzőművészeti Egyetem restaurátorképzésén.) A hiányzó részleteket nem feltétlenül kell és lehet pótolni, csak ahol a meglévő – elsősorban architekturális – részekből egyértelműen rekonstruálható a hiány. Andrea Riccio padovai nagy kandeláberének másolatán egy hiányzó fejet újra lehetett önteni, egy másik fej alapján, de hasonló pótlásra nem mindig van lehetőség. Minden döntést a szakmai zsűri véleménye alapján hoznak meg, minden beavatkozást pontosan dokumentálnak.
Az eredeti alkotás anyagának érzékeltetését annak idején patinával oldották meg. Így lett például Ghiberti firenzei Paradicsom-kapuja bronzszerű, ahogy látható ma a debreceni egyetem egyik terében, letétként, de egy részlete az alkalmi restaurátor-műhelyben vár a beavatkozásra. Máshol a márvány anyagát sikerült tökéletesen visszaadni. Az új patinaréteggel a korábbi beavatkozások, restaurálások nyomait is el lehet tűntetni, erre példa Donatello Angyali üdvözletének másolata a firenzei Santa Croce templomban található eredetijéről. A még darabokban álló gipszeken jól láthatók az illesztés nyomai: az öntőmesterek úgy alakították ki ezeket a részeket, hogy a szállítás után helyben, itt, Budapesten könnyen és értelemszerűen – mint egy puzzle darabjait – össze lehetett állítani.
Verrocchio Colleoni-lovasszobrának érdekessége, hogy talapzatának hiteles másolatát kizárólag a Szépművészeti Múzeum rendelte meg annak idején, egyetlen más gliptotékában sem található ebből példány. Sajnos az évtizedek során elszenvedett károkat csak részben lehet helyrehozni, de konzerválás után így is a komáromi kiállítás egy legimpozánsabb darabja lesz, Donatello Gattamelátája mellett.
A Román csarnok kiürítését mindössze bő két hónap alatt végezte el az eddig csak köztéri munkákat végző, múzeummal először együttműködő Káldi Richárd vezette restaurátorcsapat. Ehhez pontosan fel kellett mérni az elszállítandó tárgyak állapotát és mennyiségét még a nehezen hozzáférhető helyeken is, méretre megrendelni a szükséges ládákat. Az előkészítésben és a szobrok beazonosításában folyamatosan együttműködnek a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Gyűjteményének munkatársaival, a projektet Szőcs Miriam koordinálja.
A komáromi Csillagerőd a 16. században épült, később többször átalakították, mai formáját a 19. század második felében nyerte el. A második világháború után szovjet katonai erődként, raktárként hasznosították, majd a kiürítés után nem találtak funkciót a számára. A gipszgyűjtemény egy részének komáromi elhelyezéséről, az épület erre a célra történő átalakításáról 2014-ben döntöttek. A térszerkezet alkalmas arra, hogy egy lineáris, történeti kiállítás nyílhasson benne, ezáltal legalább részlegesen rekonstruálható legyen a 19. század végi, 20. száz eleji elképzelés a másolatok lényegéről és hasznosságáról. Egy szűkebb merítés a Szabolcs utcában lesz látható, az oktatási funkciót is ellátó OMRRK részeként, tanulmányi raktár formájában. A komáromi épület rekonstrukciója a Mányi Stúdió, a budapesti épület a Vasáros Zsolt vezette Narmer Stúdió tervei alapján készül, mindkét helyszínen már elkezdődtek a munkálatok és a tervek szerint 2018 tavaszára fejeződnek be.
Bár a gipszek értéke erősen devalválódott az elmúlt száz évben, mégis vannak ma is jelentős múzeumi gyűjtemények, például Berlinben, Moszkvában (Puskin Múzeum) vagy a londoni Victoria & Albert Múzeumban, ahol a világ egyik legnagyobb másolat-gyűjteményét őrzik. A gipszmásolatok megtartását, állapotuk konzerválását és új, a múzeumon kívüli kiállítótérben történő bemutatását Szilágyi János György, a múzeum Antik gyűjteményének legendás vezetője is szorgalmazta már évtizedekkel ezelőtt. Most úgy tűnik, hogy a közel egy éve elhunyt Szilágyi professzor elképzelése végre megvalósul…
Gőzerővel dolgozunk következő számunkon, ami perceken belül nyomdába kerül. Az elmúlt hetekben olyan, ma már nem létező intézményekbe jutottunk el (képzeletben, virtuálisan), mint a Központi Múzeumi Igazgatóság Propaganda Osztálya vagy a jobb sorsra érdemes Design Center, és olyan fogalmak kerültek elő, mint a tájház-konjunktúra vagy a "múzeumi hónap". Nyilván könnyű kitalálni, hogy mi lesz a lapszám központi témája.
