Miért szeretjük az ötvenes- kora hatvanas évek iparművészeti tárgyait és miért nem az ugyanekkor készült képzőművészeti alkotások többségét? Mert míg a formatervezés nagyjából megúszta a szocreált, és ügyesen átmenthetők voltak a legjobb art deco hagyományok a húszas-harmincas évekből, addig a festészetben, szobrászatban komoly törést okozott az 1945 utáni másfél évtized kötelező realizmusa és absztraktellenessége. Ugyan a más tervezőket is felvonultató Breuer újra itthon kiállítás zömében a két világháború közötti, Bauhaus-hatású iparművészet magyarországi példáit mutatja be, mégis lehet tanulsága, hogy a késő hatvanas évektől megjelenő és idővel egyre silányodó tömegbútorokig milyen sokáig és milyen makacsul tartotta magát a fénykor modernizmusa.

Andrássy Katinka, a "vörös grófnő" a Kádár-kor egyik "bezzeg" figurája volt: az arisztokrata, aki szerette a rendszert és akit a rendszer is szeretett. Az 1985-ben elhunyt szépséges Károlyiné kultusza egy kicsit halványodott a rendszerváltás után, majd mostanra újjáéledt: önéletrajza alapvető irodalom az 1945 előtt társadalomtörténet kutatói és kedvelői számára, pláne hogy tárgyi nyomai a szétzúzott történelmi arisztokráciának alig maradtak. Mindennek igazi jelképe ma Tiszadob.

Az MTA köztestületi tagjaiból létrejött Stádium 28 kör szervezett fórumot az örökségvédelemről az ELTE Gólyavárában. Marosi Ernő megnyitója, Mélyi József vitaindítója és a meghívottak "vitája" végül csak a problémák felsorolására adott lehetőséget, az egyetlen megnyugtató mondat pedig arra vonatkozott, hogy a MÜPÁ-nak remek az akusztikája.

A zsidók hozzájárulását Budapest nagyvárossá válásához sokan elemezték már. Az ÓVÁS! Egyesület legújabb kutatása - Kik éltek, kik építettek itt? - viszont házról házra mutat be olyan épületeket - egyelőre a VI. és VII. kerületből -, amelyeknek zsidó építtetője, építésze volt. Weboldalon követhető a program alakulása. Vezetője, Perczel Anna építész, az ÓVÁS! egyik alapítója. Húsz éve szisztematikusan tárja fel a pesti zsidónegyed építészeti értékeit.

Hogy a Szépművészeti Múzeum Román csarnoka a város egyik legizgalmasabb és legrejtélyesebb belső tere, azt eddig is tudtuk, ám hogy a hetven évig elzárt, most pedig felújítás alatt álló terem még mindig tartogat meglepetéseket, arra a szakemberek sem számítottak. A freibergi kapu beépített gipszmásolata fölött, egy rozettában találták meg a restaurátorok azt az időkapszulát, amely részletesen leírja, kik vettek részt annak idején a múzeum legszebb tereinek díszítésében.

Február első hétvégéjén ünnepli a párizsi Centre Pompidou megnyitásának negyvenedik évfordulóját. Ez volt az első "újgenerációs" múzeumépület, amikor az építészeti érdekesség legalább akkora figyelemre számíthatott, mint a gyűjtemény vagy a kiállítási program. Az alapító, Georges Pompidou olyan központot szeretett volna létrehozni, amely nemcsak múzeum és kiállítótér, de a kreativitás intézménye, otthona is egyben, a 20. századi építészet ikonja. A megnyitót már nem érhette meg.

Tegnap bezárt az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb kiállítása, a Nagyítások a Budapest Galériában. Az utolsó hét még tartogatott néhány programot: tárlatvezetés, beszélgetés és finisszázs szerepelt a kínálatban, tehát bőven volt alkalom elbúcsúzni az Oldás és kötés ihlette művészet- és társadalomtörténeti projekttől. Annak, aki lemaradt a beszélgetésről, összefoglaljuk a lényeget.

Aki ma valamelyik olasz állami múzeumba jegyet vásárol, hozzájárul ahhoz, hogy a földrengés sújtotta területeken helyreállítsák azt a több száz épületet, amelyet a nemzeti kulturális örökség részeként tartanak nyilván: templomok, műemlékek sokasága pusztult el vagy rongálódott meg a hét közepén történt katasztrófa következtében.

Az ország egyik legfontosabb reprezentatív épülete, a Budavári Palota kiégett, romos állapotban maradt 1945 után. Egy darabig úgy tűnt, hogy a kormányzói rezidencia ismét politikai-kormányzati feladatot kap, ám - talán mert hamar világossá vált, hogy a helyreállítás évtizedeket vehet igénybe - végül kulturális központként építették újjá: máshonnan kiszoruló, helyszűke miatt feladatukat csak korlátozottan ellátni képes múzeumokat telepítettek be fokozatosan, a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek közepéig. Örömünkre szolgál, hogy mindhárom múzeumból (BTM, MNG, MMM) találtunk tanút, aki visszaemlékezik erre a fontos kultúrtörténeti pillanatra. Akik mesélnek a korszakról: Irásné Melis Katalin régész (BTM), Lakatos József restaurátor (Szépművészeti Múzeum-MNG), Esti Béla, 1966 és 1983 között főigazgató (Magyar Munkásmozgalmi Múzeum)

Lapunk legutóbbi számának ("az ötvenkettes", "a nemzetis" vagy "a bevágásos") borítóját egy testvérpár tervezte, akik a munkafolyamat során három szakmát is képviseltek együtt: a képzőművészetet, a tervezőművészetet és az építészetet. Ugyan a produktumot úgy szeretjük, ahogy van, mégis érdemes egy kicsit többet megtudni arról a gondolatmenetről, amelynek eredményeképpen ezt a finom grafikát kaptuk.