Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Atomium: elmúlt hatvan és milyen jól tartja magát!

Két évvel ezelőtt a Fővárosi Képtár nagyobb teret szentelt az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar jelenlétének egy Bernáth Aurél-mű kapcsán (Mutató nélkül). Mi Csontváryt vittünk, de az expó házigazdái is kitettek magukért, ekkor készült "ideiglenesen" a mára a város jelképévé vált Atomium, amely megúszta a tervezett elbontást, és tavaly óta a saját születésnapját ünnepli egy látványos kiállítással. Ám az építmény kínálta élmények itt nem érnek véget, csak ezután következik a varázslat!

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megjelent a MúzeumCafé LIMES

Hogyan bánunk az ókori római örökséggel? Erre kérdésre kért válaszokat a MúzeumCafé idei utolsó, 68-as számában szerzőitől és a megszólított szakemberektől, régészektől, kurátoroktól, építészektől.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Gellért 100: rendszerek mennek, a hullám marad

Alig egy éve létezett csak a patinás Gellért Szálló, amikor Horthy Miklós végiglovagolt fehér lován a később a nevét viselő, akkor még Fehérvári úton (ma Bartók Béla út), egészen a szintén frissen rendezett Gellért térig, hogy elfoglalja a Friedrich-kormány által neki felajánlott lakosztályokat, egyben itt alakíthassa ki a Fővezérséget, 1919. november 16-án. A régi, évszázadok óta használt forrásra 1918-ban épült fürdőnek és szállodának sok szomorú és vidám korszak jutott. Erről látható most kiállítás a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fejedelemtől a párttitkárig – és vissza. Humboldt Forum az újjáépülő berlini Stadtschlossban

építészet Berlin MúzeumCafé folyóirat történelem

Bár a legtekintélyesebb méretű kiállítási tárgyakat, a 16 méter hosszú déltengeri hajókat már a helyükre szállították, az építkezés még javában zajlik, és a tervek szerint, némi csúszással, csak 2019 végén nyit a nagyközönség számára a berlini Humboldt Forum. Az elmúlt évek legnagyobb kulturális projektjének Németországban 620,5 millió euróra rúg majd a beruházási költsége. Ebből harmincmilliárd forintnyi eurót verdes a közvetlen adófizetői hozzájárulás, magyarán adomány - ami minden idők legnagyobb közösségi projektjévé is teszi. Mindez az Alpoktól északra a profán barokk egyik legnagyszerűbb alkotását - vagy legalábbis annak részleges rekonstrukcióját - plántálja vissza Berlin szívébe. A Humboldt Forum otthona ugyanis az egykori berlini uralkodói palota kulisszája lesz, a Stadtschloss, a német főváros talán legváltozatosabb történetű műemléke pedig az utóbbi évek egyértelműen legvitatottabb projektjének keretében születik újjá.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kozmában gazdag hónapok

Noha az év nagy része eltelt, a Kozma Lajos-emlékév csak most veszi kezdetét, és tart decemberig, a veleje pedig az októberi kétnapos konferencia lesz a Műcsarnokban - ennek felvezetéseként nyílt meg ma a Kozma Klasszik című kamarakiállítás ugyanitt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ez már a 66. MúzeumCafé: TRANSZFER

Miért éppen az Északi Járműjavítóban kap helyet az új fővárosi közlekedési múzeum? Miért érzi szükségesnek a Mercedes, a Porsche vagy a BMW, hogy hatalmas múzeumi palotával hangsúlyozza saját dicsőségét? Hogyan építette fel egy egyetemi oktató a legnagyobb hazai IT-történeti magángyűjteményt? Mit kezd a hazai muzeológia a Ganz, a Láng Gépgyár, az Óbudai Hajógyár és más gyáróriások óriási dokumentumhagyatékával? Hogyan lesz a repülőgép skanzenből Aeropark? MúzeumCafé 66. száma a közlekedési és műszaki gyűjtemények, múzeumok világába vezeti az olvasót.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megkapta a kék plakettet Moholy-Nagy és Breuer Marcell londoni otthona


A nácik elől Londonig menekülő három Bauhaus-tanár, Moholy-Nagy László, Breuer Marcell és Walter Gropius egykori londoni lakóházán (Isokon building) is elhelyezték a hírességek szülőhelyét, otthonát jelölő kék táblát (Blue Plaque), ahogy sok más londoni, majd angliai épületen 1866 óta, amelyek megfelelnek az alapítók által felállított szigorú kritériumoknak.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tátika, Rege, Vénusz, Hableány – kiállítás a Lechner Tudásközpontban

Ezekben a hónapokban tűnik el végleg a föld színéről a Kádár-kor egyik ikonikus balatoni épülete, a balatonszéplaki Hotel Ezüstpart, egykori SZOT-üdülő, amit a helyiek csak "tojáskeltetőként" emlegettek. Egy korszak lezárul, de feltehetően elkezdődik egy új: az 1957 és 1989 közötti évtizedek balatoni építészetének kutatása és értékelése. Ennek egyik látványos bizonyítéka a Lechner Tudásközpont most nyílt és szeptemberig látható Strandszezon című kiállítása, amely a vonatkozó tervezővállalatoknak az archívumban őrzött fotóiból válogat, utalva az építészeti szempontból különleges és meghatározó épületekre - ha léteznek még, ha nem.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Krimisorozat a tévében: ilyen lett volna a múzeumalapító Getty?

A világ legzsugoribb embere adóelkerülés céljából vásárolt hihetetlen értékű műkincseket - ez a kép alakul ki a nézőben a hárombetűs mozicsatorna most vetíteni kezdett sorozatában, a Bizalomban (I.) J. Paul Gettyről. Ahogy minden mozi, ez is kicsit sarkosan fogalmaz, a szórakoztatás és megrendítés érdekében, ám nagyjából ez volt a valóság az olajmilliárdosról fennmaradt emlékezések szerint. A storyline az elrabolt unoka utáni hajtóvadászat, a díszletet a hetvenes évek Rómája és Getty angliai kastélya adja. Főszerepben a zseniális Donald Sutherland.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Múzeum körút 2018: Bécs

Klimt és Schiele halálának, a bécsi aranykor lezárásának 100. évfordulója határozza meg az osztrák főváros idei kiállítási programját. Azért mi egyebekre is felhívjuk a figyelmet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (96),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (37),műgyűjtés (35),fotográfia (33),múzeumépítészet (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),néprajz (23),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),gyűjteménygyarapítás (21),iparművészet (21),Ludwig Múzeum (21),restaurálás (20),műkereskedelem (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),videó (17),film (17),Műcsarnok (15),festészet (13),színház (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),zene (9),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),holokauszt (8),Kassák Múzeum (8),Hopp Ferenc Múzeum (7),múzeumpedagógia (7),Garas Klára (7),New York (7),Román Csarnok (7),Rippl-Rónai József (6),Iparművészeti Múzeum (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),világháború (6),konferencia (6),Allegro Barbaro (6),Közlekedési Múzeum (5),Értéktár Program (5),Nyolcak (5),fotóművészet (5),MúzeumCafé díj (5),Csontváry (5),látogatottság (5),Európai Iskola (5),kortárs (5),Pécs (5),Skanzen (5),Berlin (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),műemlékvédelem (5),Vasarely (5),modernizmus (5),Ady Endre (5),aukció (5),Rembrandt (4),wanted (4),városi séta (4),Velence (4),Seuso-kincs (4),kert (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),keleti művészet (4),szocreál (4),művészettörténet (4),örökségvédelem (4),múzeum (4),Louvre (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),Élő MúzeumCafé (4),Baán László (4),internet (3),impresszionisták (3),kézirat (3),Vaszary-villa (3),digitalizáció (3),covid-19 (3),Aczél György (3),emlékezet (3),előadás (3),Erdély (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kulturpolitika (3),Trianon (3),Vermeer (3),dizájn (3),műtárgyvédelem (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),múzeumtörténet (3),Anna Margit (3),ICOM (3),Textúra (3),Czóbel Béla (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Derkovits Gyula (3),ganymed goes europe (3),Budapest Galéria (3),fortepan (2),Art Capital (2),MűvészetMalom (2),BTM (2),múzeumi rendszer (2),Fortepan (2),Munkácsy Mihály (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Debrecen (2),Román csarnok (2),Szeged (2),relikvia (2),Modigliani (2),MúzeumNegyed (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),kultusz (2),Milánó (2),pop art (2),Barcelona (2),Ország Lili (2),dokumentum (2),Vadak (2),Bosch (2),címlap (2),divat (2),múzeumelmélet (2),Holokauszt (2),MúzeumCafé könyvek (2),zsidóság (2),Lektorátus (2),fotó (2),Artpool (2),természettudomány (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),1956 (2),magángyűjtemény (2),Zsolnay (2),Chagall (2),ajánló (2),Kecskemét (2),turizmus (2),Szombathely (2),örökség (2),Szántó Piroska (2), (2),Art Market Budapest (2),Fővárosi Képtár (2),beszélgetés (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),megnyitó (1),kastély (1),vadászat (1),etnográfia (1),Disputa (1),El Kazovszkij (1),kastélypark (1),műkincslopás (1),médiaművészet (1),animáció (1),popzene (1),várostörténet (1),emlékhely (1),Sopron (1),Olaszország (1),Andrássy (1),múzeumpolitika (1),Múzeumok Éjszakája (1),nők (1),portré (1),jótékonyság (1),helytörténet (1),múzeumshop (1),akadálymentesítés (1),Dalí (1),cirkusz (1),Városliget (1),zöldmúzeum (1),Budapest (1),fenntarthatóság (1),Tesla (1),Sziget Fesztivál (1),plakát (1),politikai (1),Szendendre (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),történetelem (1),Hold (1),díjátadó (1), Kassák Múzeum (1),covid (1),Budavári Palota (1),Pulszky Társaság (1),közösségi média (1),marketing (1),koronavírus (1),Covid (1),reneszánsz (1),Dürer (1),Bábszínház (1),Róma (1),természettudományi múzeum (1),MMOK (1),KEMKI (1),Schiele (1),egyház (1),MOME (1),installáció (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavár (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),Leonardo (1),Lengyelország (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),Moszkva (1),Múzeum-kert (1),környezetvédelem (1),Madrid (1),OSZMI (1),belsőépítészet (1),Pompidou (1),op art (1),Klimt (1),szecesszió (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),Tiszadob (1),art deco (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),MúzeumCafé könyv (1),emigráció (1),fotógráfia (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),velence (1),Műemlék (1), Bécs (1),stressz (1),Amszterdam (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Miskolc (1),Kimt (1),Budapest100 (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),egyiptológia (1),MTA (1),krimi (1),Sziklakórház (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),gender (1),Velencei Biennále (1),kommunikáció (1),oktatás (1),porté (1),Batthyány Gyula (1),törénelem (1),Győr (1),Balaton (1),Kassák Lajos (1),orosz művészet (1),Műértő (1),Kína (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Márffy Ödön (1),Székesfehérvár (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),kina (1),szürrealizmus (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),Google Art Project (1),szobor (1),Moholy-Nagy László (1),teremőr (1),Aristide Maillol (1),Bálint Ház (1),emlékmű (1)