Teremőr a kép előtt. Élő lény a kép előtt, az élő kép előtt. Előkép a valós képhez. A kép egészéhez, mely a dolgok mögött végbemenő jelenségeket nem megnevezi, hanem mutatja. Vagyis inkább sejteti. A festmény bal csücskénél, mint valami igézet, teremőr ül utcai ruhában. Csend és eltolódás ember, kép és kiállítótér kapcsolódási sávjain. Némaság. Némaság, mely felpattintja a tér hullámzó pontjainak csatjait. Nem látjuk? Talán. Azaz inkább nem. Nem baj. Azért még így van. Vagy így (is) lehet. Miért ne? Ebben a pillanatban úgy tűnik, mintha a teremőr egy kép lenne. Festmény. Mű a mű mellett.

Hogy mit jelent a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének száz évét átfogó kötet megjelenése, azt pontosan tudja és átérzi egy muzeológiai szakember és egy klasszika archeológus. De vajon miért érdemes az említett két - szűk - halmazba nem tartozók számára is kézbe venni, elolvasni Nagy Árpád Miklós munkáját, arra számos érvet sorakoztatunk fel.

A történeti fotográfia gyűjtése és feldolgozása idehaza évtizedekig jelentős terhet cipelt, mivel elsősorban a Munkásmozgalmi Múzeum gyűjtési területének számított, függetlenül a fotó technikájától, korától, készítőjétől. Stemlerné Balog Ilona a kötelező egyetemi gyakorlat időszakától máig egyetlen gyűjteményben dolgozott, húsz évig pedig vezette azt, amelyet hol Legújabbkori Történeti Múzeumnak, hol Magyar Munkásmozgalmi Múzeumnak, majd ismét Legújabbkorinak, ma pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának neveznek.

A legnagyobb múzeumok főműveit bemutató virtuális galéria stábja novemberben ismét Budapesten járt: a Szépművészeti Múzeum kiválasztott műtárgyait fotózták a korábbinál nagyobb felbontásban, valamint "street view" felvételeket készítettek a múzeum kiállítótereiben.

Sokféle múzeumlátogató van. Amikor a Magyar Nemzeti Galéria egy "multi" irodaházába visz egy felnőtteknek szóló múzeumpedagógiai programot, akkor egy nagyon speciális közönséget szólít meg. A jelek szerint sikerült, hiszen már eddig is az irodaház teljes létszámánál többen keresték fel a Kötőjelek című kiállítást.

Bár a fenntartó mindenütt más, a tendencia ugyanaz: az egykori vidéki múzeumi központok összeomlani látszanak. Elavult rendszer? Alulfinanszírozás? Szakmai közöny?

Ezt a kérdést nem csak Rockenbauer Zoltán tette fel a Petőfi Irodalmi Múzeum Csinszka-kiállításának megnyitóján, hanem nyilván mindenki, attól a pillanattól kezdve, hogy a nevezett hölgy ("múzsa") elcsavarta az addig menthetetlenül agglegénynek látszó Ady fejét, de Babits és Márffy sem tudott neki ellenállni, pedig egyébként ők sem adták magukat könnyen. A PIM kiállítása talán segít megfejteni a rejtélyt, vagy legalább néhány kulcsot ad hozzá.

"Elkezdesz most egy projektet, öt évre tervezel, de senki nem tudja, mi lesz 2020-ban. El kell képzelned, mit hoz a jövő" - mondja Wim Pijbes, az amszterdami Rijksmuseum főigazgatója, a Liget Budapest építészeti zsűrijének társelnöke. A holland művészettörténész tudja, miről beszél: a botrányosan elhúzódó Rijksmuseum-felújítás kellős közepén érkezett az amszterdami művészeti szentélybe, és az ő vezetésével sikerült végre befejezni a nagy munkát.

Ez pedig a mai nap: egyenesen a Louvre-ból érkezett a Szépművészeti Múzeum hónap végén nyíló Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításának egyik fénypontja, Vermeer Asztronómusa - Vermeer-kép ezelőtt még soha nem járt Magyarországon.

Ami ma a kétes színvonalú tömeggyártott árucikk jelzése, az valaha a legmagasabb minőséget, precizitást, művészi kivitelezést jelentette. Igaz, pár ezer vagy több száz évvel ezelőtti kézműves csodákról beszélünk, melyeket a Hopp Ferenc Múzeum legújabb, a kínai művészet ötezer évét bemutató kiállításon láthatunk.