Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Egy Andrássy-kastély padlásának kincsei

történelem Andrássy kastély vadászat kastélypark kiállítás programajánló

Ha Andrássy, akkor Magyarországon talán az idősebb Gyula (a "szép akasztott"), fiai, Tivadar (a Rippl-Rónai ebédlő megrendelője, gyönyörű lányaival, köztük a "vörös grófnővel", Andrássy Katinkával), az ifjabb Gyula (aki bátyja halála után felnevelte a lányokat) juthat a legtöbbek eszébe, a mai Francia Intézet helyén állt egykori palotájukkal és a nemrégiben rendbe hozott tiszadobi kastéllyal. A krasznahorkai előnevet viselő család másik ágát, a betléri "főágat" az idősebb Gyula testvére, Andrássy Manó alapította, aki amellett, hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett a felvidéki vasércbányászat és kohászat fejlesztésében, festményei időnként felbukkannak a pesti műkereskedelemben. A Rozsnyó melletti Betlér kastélya, Andrássyék vadászkastélya úgy vészelte át az 1945 utáni évtizedeket, hogy lényegében érintetlenül maradt, ma múzeumként fogadja a látogatókat, kisegítve a tűzvész után jelenleg felújítás alatt álló krasznahorkai várat. A jelenleg látható kiállításon a fiókok mélyéről előkerült fotókkal és a padláson talált egykori használati tárgyakkal mutatják be a betléri hétköznapokat. A fókusz a vadászaton, a keleti műgyűjtésen és a téli sportokon van, mert persze mindegyikben kiválóak voltak az Andrássyak.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Akkor hát ennyit a nacionalizmusról!


A Privát nacionalizmus kiállítás láttán felmerülhet, hogy hogyan értelmezhető másképpen (vagy egyáltalán) egy ilyen mélységes mély társadalmi mondani valóval rendelkező, feszes kurátori koncepció alapján felépített program, mennyire érthetőek magyarázat nélkül a kiállított műtárgyak, vetített videók és lehetséges-e ebből bármit befogadni bizonyos fogalmak ismerete, előképzettség nélkül. A választ hamar megkapjuk, mivel folyamatosan válnak nyilvánossá, letölthetővé, hozzáférhetővé a guide-ok, háttéranyagok, az egyes művekre vonatkozó értelmezések és magyarázatok - vagyis elismerten a látvány és amit a kurátor közölni szeretne, együtt teljesítik be a küldetésüket. Okos és merész kiállítás a Fővárosi Képtárban és a Budapest Galériában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A két Vénusz találkozása a Múzeumban

Számos érvet sorakoztathatnánk arra, hogy II. József miért volt felvilágosult király, jelen esetben csak egyet emelünk ki: Firenzéből viasz anatómiai modelleket rendelt az orvosi képzés elősegítésére, a "borzasztóan szép" modellekből nemcsak a bécsi, hanem a nagyszombati, időközben Budára, majd Pestre telepített egyetemnek is jutott. Ezek a szemléltető eszközök egy idő után kikoptak az oktatásból, múzeumba kerültek, majd egy kortárs művész, Drozdik Orsolya közel negyven éve az egyik darabot, egy női testet ábrázoló modellt felfedezte magának. A találkozásból születő installációsorozat egyik darabja a kapcsolódó szövegekkel most a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (SOM) látható, az előkép, a viasz Medikai Vénusz társaságában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Furcsa színház, ahonnan még Valló Péter is tanul

Valló Péter eltöltött már néhány évtizedet a színjátszás körül, mégis komoly kihívás elé állította a megbízás, hogy idén ő rendezze az összművészeti Textúra sorozatot, amelynek a korábbi két "évaddal" ellentétben most a Magyar Nemzeti Galéria ad helyet. Hat előadáson lehet megtekinteni, hogy mire megy egymással a színház, a képzőművészet és a kortárs irodalom.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A Sisi-mítosz Betléren

Szlovákiában mindeddig nem rendeztek Erzsébet királyné alakjával foglalkozó átfogó kiállítást; személye ott nincs annyira az érdeklődés előterében, mert az a fajta kötődés, ami a magyarországi Sisi-kultusz alapját jelenti, itt teljesen hiányzik. Ha mégis van hely, ahol teljes mértékben helyénvaló Szlovákiában egy ilyen kiállítást rendezni, az a betléri Andrássy-kastély, hiszen az itteni gyűjtemény nagyon sok jelentős, a királyné személyéhez kapcsolódó műtárggyal, dokumentummal, emléktárggyal dicsekedhet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A balatoni múzeumok vasárnap is nyitva tartanak


Az orvosok egyáltalán nem ajánlják a napozást a déli órákban, ám a kiállításlátogatás nem rontja az egészséget, ezért javasolunk néhány múzeumot a Balaton körül - ráadásul vasárnap is látogathatók.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Aki szereti a múzeumokat, az nagyon nagy bajban van!

A Múzeumok Éjszakáján országosan több száz program közül lehet választani. Ha valaki a kezdéstől úton lesz az egyik helyről a másikra, és mindenhol eltölt egy minimális időt, hogy megnézzen egy teremnyi látnivalót, halljon pár mondatot egy tárlatvezetésből és pár akkordot egy koncertből, az még mindig csak az elenyésző töredékét látja és hallja az egésznek. Kész katasztrófa!

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A stresszkutató, aki „túlstresszelte” a Nobel-díjat


Nem könnyű kiállítás, amelyet Selye János tiszteletére rendezett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM), ám közel sem érdektelen, még a "civilek" számára sem. Ő sem volt könnyű ember, mesélték egykori tanítványai és munkatársai: Selye Jánossal élni és dolgozni - ez jelentette az igazi stresszt a környezete számára.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Velencei Biennále: plusz egy magyar kiállító

Néhány nap múlva nyílik a nemzetközi kortárs művészet talán legnagyobb hagyományokkal rendelkező és legmegbecsültebb eseménye, a Velencei Biennále. Kevesen tudják, hogy a magyar pavilonban kiállító Cseke Szilárd mellett lesz még egy magyar szereplője is a rendezvényeknek: Gál András műveit olyan művészek mellett állítják ki a két csodálatos "palazzóban" rendezett kiállításon, mint Carl Andre, Daniel Buren , Günther Uecker, Francois Morellet vagy Yoko Ono.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ünneplő házak, ünneplő Budapest100

"Minden ház érdekes" - így szól a Budapest100 projekt mottója, ennek alátámasztására öt éve járják és mutatják be a főváros százéves házait, évről évre egyre többet, egy több érdeklődő számára. Mivel lapunk hamarosan nagyobb terjedelmet szentel az egyre népszerűbb városi sétáknak, így nem voltunk restek felkeresni a Budapest100 fotókiállítását a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár épületében.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (96),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (37),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),fotográfia (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),néprajz (23),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),gyűjteménygyarapítás (21),iparművészet (21),Ludwig Múzeum (21),restaurálás (20),műkereskedelem (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),videó (17),film (17),Műcsarnok (15),festészet (13),színház (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),zene (9),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),holokauszt (8),Kassák Múzeum (8),Hopp Ferenc Múzeum (7),múzeumpedagógia (7),Garas Klára (7),New York (7),Román Csarnok (7),Rippl-Rónai József (6),Iparművészeti Múzeum (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),világháború (6),konferencia (6),Allegro Barbaro (6),Közlekedési Múzeum (5),Értéktár Program (5),Nyolcak (5),fotóművészet (5),MúzeumCafé díj (5),Csontváry (5),látogatottság (5),Európai Iskola (5),kortárs (5),Pécs (5),Skanzen (5),Berlin (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),műemlékvédelem (5),Vasarely (5),modernizmus (5),Ady Endre (5),aukció (5),Rembrandt (4),wanted (4),városi séta (4),Velence (4),Seuso-kincs (4),kert (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),keleti művészet (4),szocreál (4),művészettörténet (4),örökségvédelem (4),múzeum (4),Louvre (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),Élő MúzeumCafé (4),Baán László (4),internet (3),impresszionisták (3),kézirat (3),Vaszary-villa (3),digitalizáció (3),covid-19 (3),Aczél György (3),emlékezet (3),előadás (3),Erdély (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kulturpolitika (3),Trianon (3),Vermeer (3),dizájn (3),műtárgyvédelem (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),múzeumtörténet (3),Anna Margit (3),ICOM (3),Textúra (3),Czóbel Béla (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Derkovits Gyula (3),ganymed goes europe (3),Budapest Galéria (3),fortepan (2),Art Capital (2),MűvészetMalom (2),BTM (2),múzeumi rendszer (2),Fortepan (2),Munkácsy Mihály (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Debrecen (2),Román csarnok (2),Szeged (2),relikvia (2),Modigliani (2),MúzeumNegyed (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),kultusz (2),Milánó (2),pop art (2),Barcelona (2),Ország Lili (2),dokumentum (2),Vadak (2),Bosch (2),címlap (2),divat (2),múzeumelmélet (2),Holokauszt (2),MúzeumCafé könyvek (2),zsidóság (2),Lektorátus (2),fotó (2),Artpool (2),természettudomány (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),1956 (2),magángyűjtemény (2),Zsolnay (2),Chagall (2),ajánló (2),Kecskemét (2),turizmus (2),Szombathely (2),örökség (2),Szántó Piroska (2), (2),Art Market Budapest (2),Fővárosi Képtár (2),beszélgetés (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),megnyitó (1),kastély (1),vadászat (1),etnográfia (1),Disputa (1),El Kazovszkij (1),kastélypark (1),műkincslopás (1),médiaművészet (1),animáció (1),popzene (1),várostörténet (1),emlékhely (1),Sopron (1),Olaszország (1),Andrássy (1),múzeumpolitika (1),Múzeumok Éjszakája (1),nők (1),portré (1),jótékonyság (1),helytörténet (1),múzeumshop (1),akadálymentesítés (1),Dalí (1),cirkusz (1),Városliget (1),zöldmúzeum (1),Budapest (1),fenntarthatóság (1),Tesla (1),Sziget Fesztivál (1),plakát (1),politikai (1),Szendendre (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),történetelem (1),Hold (1),díjátadó (1), Kassák Múzeum (1),covid (1),Budavári Palota (1),Pulszky Társaság (1),közösségi média (1),marketing (1),koronavírus (1),Covid (1),reneszánsz (1),Dürer (1),Bábszínház (1),Róma (1),természettudományi múzeum (1),MMOK (1),KEMKI (1),Schiele (1),egyház (1),MOME (1),installáció (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavár (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),Leonardo (1),Lengyelország (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),Moszkva (1),Múzeum-kert (1),környezetvédelem (1),Madrid (1),OSZMI (1),belsőépítészet (1),Pompidou (1),op art (1),Klimt (1),szecesszió (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),Tiszadob (1),art deco (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),MúzeumCafé könyv (1),emigráció (1),fotógráfia (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),velence (1),Műemlék (1), Bécs (1),stressz (1),Amszterdam (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Miskolc (1),Kimt (1),Budapest100 (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),egyiptológia (1),MTA (1),krimi (1),Sziklakórház (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),gender (1),Velencei Biennále (1),kommunikáció (1),oktatás (1),porté (1),Batthyány Gyula (1),törénelem (1),Győr (1),Balaton (1),Kassák Lajos (1),orosz művészet (1),Műértő (1),Kína (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Márffy Ödön (1),Székesfehérvár (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),kina (1),szürrealizmus (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),Google Art Project (1),szobor (1),Moholy-Nagy László (1),teremőr (1),Aristide Maillol (1),Bálint Ház (1),emlékmű (1)