Lotharingiában, a francia, a német és a luxemburgi határ metszéspontjánál, a Moselle és a Seille folyók találkozásánál áll Franciaország egyik legfontosabb modern és kortárs művészetet bemutató - és egyben alakító - intézménye, a Centre Pompidou-Metz. A francia kulturális élet egyik legfontosabb szereplőjeként nem múzeum a fogalom jogi értelmében, de praktikusan nem is kizárólag kiállítóhely, sokkal több annál.

A MúzeumCafé legújabb, napokban megjelent számában egy különleges mellékletet is kezébe vehet az olvasó: az Érdekes Újság első világháborús képsorozatának válogatását, azokat a fotókat, amelyeket a katonák készítettek és küldtek be a lap felhívására. Ezzel és a képeket digitálisan is bemutató honlappal tiszteleg a folyóirat a száz éve kezdődött "nagy háború" hősei előtt.

Lapunk legújabb számának (MúzeumCafé 40. 2014. április-május) címlapján egy csaknem ismeretlen sorozat egy darabja szerepel: az auschwitzi haláltáborban a cseh zsidó származású Dinah Gottliebova készített akvarell portrékat a tábor roma foglyairól, Josef Mengele megbízásából. A portfolióból ma mindössze hét lap ismert.

A Ludwig Múzeum − Kortárs Művészeti Múzeum Múzeumpedagógiai Osztálya 2009-ben kezdett el az akadálymentesítéssel foglalkozni. A kezdeti lelkes indulás után az akadálymentesítés nagy halmaza egyre kisebb szakterületekre vált szét. Mivel a Művészetek Palotájának fiatal épületében az alapvető közlekedéshez kapcsolódó akadálymentesítést néhány hiányosságot leszámítva már megvalósították (például a vakok számára van vezetősáv), így a mi feladatunk elsősorban a programok, a kiállítások tartalmi részére vonatkozó akadálymentesítés lett. A nagy halmazt három fő területre bontottuk, amelyeket az elmúlt években nem tudtunk hasonló alapossággal gondozni, de két fő területet rendszeres programokkal, eseményekkel és újabb fejlesztésekkel szélesítettünk.

Lapunk idén több számában is foglalkozik a Holokauszt Emlékévvel, amelyből szépen lassan telnek a hónapok, miközben egyre kevesebbet tudni a "hivatalos" kiállításokról, rendezvényekről. A civilek szerencsére nem késlekednek, a közösségi oldalakon egyre több korabeli dokumentumot hoznak nyilvánosságra, mementóul.

Kelet-Törökország nem tartozik a tömegturizmus által előszeretettel látogatott területek közé: évtizedeken keresztül a kurd felkelés bénította meg a déli vidékeket, északon pedig a barátságtalan éghajlat és a hatalmas távolságok riasztották el az érdeklődőket. Ráadásul látnivalóval bőven szolgálnak a barátságosabb, könnyebben megközelíthető tájak is, nem csoda, ha a legutóbbi időkig csak kevés látogatója akadt az olyan messzi tartományoknak, mint Kars.

Lapunk következő, februári számában kiemelten foglalkozunk az akadálymentesített múzeum témakörével. Ennek kapcsán a Ludwig Múzeumban jártunk fotózni, ahol Farkas Rita múzeumpedagógus sérült fiataloknak szóló foglalkozását néztük végig.

Hetvenes éveinek vége felé közeledve is fiatalos hévvel dolgozik, könyveket ír, kiállításokat gondol ki és nyit meg, kutatásokat ösztönöz a francia művészettörténeti élet élő legendája, Pierre Rosenberg. Elmaradhatatlan piros sáljával a nyakában minden fontos párizsi és nemzetközi művészeti eseményen feltűnik a képzőművészet tudományos kutatását és széles körű megismertetését élethivatásul választó úriember, aki művészettörténészek generációinak gondolkodását, pályáját határozza meg évtizedek óta.

2012 decemberében nyílt meg a Louvre első vidéki fiókintézménye, vadonatúj épületben, modern, a fővárosiétól eltérő felfogásban rendezett kiállításokkal. A kultúra "popularizálása", az elszegényedett, hátrányos helyzetű vidéken élők tömegeihez való eljuttatásának eszméje a francia kultúrpolitika egyik legfontosabb törekvése az utóbbi évtizedben. E cél egyik megtestesülése a Louvre-ban őrzött műtárgyak decentralizálásának gondolata is, amelyet 2001-ben Henri Loyrette, a párizsi múzeum akkori igazgatója vetett fel, és amely bő tíz év alatt öltött fizikailag is alakot.

Megkülönböztető mellénybe öltözött festők állnak a vásznak előtt, hasonló "munkaruhában" vésik a szobrászok a kőtömböket, legalábbis így látja Bukta Imre a művészeti szféra jövőjét; valahogy meg kell élni ebben az alulfinanszírozott szcénában. Mindezt lapunk legfrissebb számának címlapjára szánta a művész, az ihletet számára pedig az aktuális MúzeumCafé legterjedelmesebb tanulmánya, a múzeumi rendszer átalakítás utáni helyzetképe adta.