Két új művészettörténeti kutatóközpont létesül Magyarországon: az egyiknek van már pénze és épülete, a másiknak pedig komoly dokumentumgyűjteménye és kutatógárdája, otthonának pedig a látványtervei már megtekinthetők. Foglalkozzunk a másodikkal!

A Kassák Múzeum jövő év elején kiállítást rendez a Természetbarátok Turista Egyesülete horányi/szigetmonostori telepének két világháború közötti hőskoráról. Ehhez fotókat, relikviákat keresnek. Tessék kihúzni a fiókokat, megkérdezni a nagymamát, felmenni a padlásra körülnézni, sosem lehet tudni, hol lappanganak az emlékek. Egy kis segítség ahhoz, hogy mit is kell keresni.

Néhány nappal ezelőtt közzétett posztunkban Lovag Zsuzsa régész nyilatkozott a magyar koronázási jelvények hazaérkezésének körülményeiről. Megtaláltuk a korabeli filmhíradó beszámolóját az eseményről, a műtárgyak kicsomagolásáról és a kapcsolódó nagyszabású parlamenti fogadásról.

A Szent Korona hazaérkezése az Egyesült Államokból 1977-78 fordulóján a Kádár-korszak egyik legfontosabb története, politikai, kultúr- és művészettörténeti szempontból egyaránt. A gesztust és az eseményt a sajtó és a diplomácia annak idején súlyának megfelelően kezelte. Keveset tudunk azonban arról, hogy muzeológiai szempontból hogyan történt az átvétel, hogyan oldotta meg a feladatot a koronázási ékszereknek évtizedekig helyet adó Magyar Nemzeti Múzeum, mit kezdett a művészettörténész- és a restaurátorszakma ezekkel az ereklyékkel, hogyan lehet "kezelni", milyen fogalmakkal lehet ellátni ezeket a tárgyakat. Lovag Zsuzsa, a múzeum középkori ötvösgyűjteményének akkori vezetője a kezdettől részt vett az azonnal felállított Koronabizottság munkájában, ő volt a "Mädchen für alles", a korona "dajkája" (hiszen csak ő foghatta kézbe), ezért nála illetékesebbet nem is kérdezhetnénk a koronaékszerek hazatéréséről és vizsgálatáról.

Néhány órán belül eldől, hogy Vincent van Gogh Táj viharos ég alatt című festménye eléri-e az 50-70 millió dolláros becsértékét New Yorkban, a Sotheby's árverésén, vagy esetleg túl is szárnyalja ezt az összeget. Hogy mi közünk hozzá? Annyi, hogy akár a miénk, egy magyar közgyűjteményé is lehetett volna, de nem lett. Egy rövid gondolat az Értéktár-problematika témájában.

A Privát nacionalizmus kiállítás láttán felmerülhet, hogy hogyan értelmezhető másképpen (vagy egyáltalán) egy ilyen mélységes mély társadalmi mondani valóval rendelkező, feszes kurátori koncepció alapján felépített program, mennyire érthetőek magyarázat nélkül a kiállított műtárgyak, vetített videók és lehetséges-e ebből bármit befogadni bizonyos fogalmak ismerete, előképzettség nélkül. A választ hamar megkapjuk, mivel folyamatosan válnak nyilvánossá, letölthetővé, hozzáférhetővé a guide-ok, háttéranyagok, az egyes művekre vonatkozó értelmezések és magyarázatok - vagyis elismerten a látvány és amit a kurátor közölni szeretne, együtt teljesítik be a küldetésüket. Okos és merész kiállítás a Fővárosi Képtárban és a Budapest Galériában.

A dél-afrikai színész, rendező, képzőművész, William Kentridge (a minap megjelent nemzetközi művészeti Power 100-as lista 81. helyezettje) Übü és az Igazság Bizottság című darabját a Trafó tűzi műsorra november 19-20-án. Mindezek apropóján felidézzük azt az interjút, amit lapunk közölt a budapesti kiállítása kapcsán.

A Palazzo Reale olasz kurátora szerint még a szállítók szava is elállt, amikor Milánóban kicsomagolták a Szépművészeti Múzeumból érkezett Esterházy Madonnát, pedig ők már tényleg mindent láttak. Annál több ember nem fér be azokba a kiállítóterekbe, mint ahányan jelenlétünk idején voltak, pedig egy kapuval odébb Giotto Firenzéből érkezett freskótöredékeit és táblaképeit, néhány utcával távolabb pedig Michelangelo utolsó szobrát, a Rondanini Pietát lehet megtekinteni. A tárlaton eltöltött bő két óra felért egy passzív közvélemény-kutatással: a javarészt olasz közönség soraiból többen értetlenkedve kérdezték egymástól Rippl-Rónai kalitkás női portréja láttán, hogy tényleg magyar-e ez a művész, mások türelmesen végigfotózták Szinyei Majálisát, hogy egyetlen apró részletről se maradjanak le.

Január óta a Ludwig Múzeum hatáskörébe tartozik a Velencei Biennále magyar részvételének koordinálása, a pályázatok lebonyolítása, az építészeti és a képzőművészeti seregszemlén való kiállítás megszervezése, nemzeti biztosnak a múzeum igazgatóját, Fabényi Júliát nevezték ki. Az intézmény azonban ennél komolyabban veszi a feladatát és Boros Géza (korábban az EMMI Művészeti Főosztályának vezetője) újdonsült osztályvezetőként összeállítja a lehető legteljesebb dokumentumgyűjteményt 1958-tól kezdődően - ekkor nyílt meg újra a felújított magyar pavilon, tíz év szünet után. Az archívumban a kiállításokra és a kiállítókra vonatkozó dokumentáció mellett a magyar kiállítás és a Biennále összefoglaló katalógusai is helyet kapnak. Zajlik az anyaggyűjtés, a nyilvános archívum a Ludwig Múzeum könyvtárában lesz elérhető az érdeklődők számára.

Számos érvet sorakoztathatnánk arra, hogy II. József miért volt felvilágosult király, jelen esetben csak egyet emelünk ki: Firenzéből viasz anatómiai modelleket rendelt az orvosi képzés elősegítésére, a "borzasztóan szép" modellekből nemcsak a bécsi, hanem a nagyszombati, időközben Budára, majd Pestre telepített egyetemnek is jutott. Ezek a szemléltető eszközök egy idő után kikoptak az oktatásból, múzeumba kerültek, majd egy kortárs művész, Drozdik Orsolya közel negyven éve az egyik darabot, egy női testet ábrázoló modellt felfedezte magának. A találkozásból születő installációsorozat egyik darabja a kapcsolódó szövegekkel most a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (SOM) látható, az előkép, a viasz Medikai Vénusz társaságában.