Több évtizede folyik a vita arról, hogy az ásatásokból származó műkincseket az eredeti otthonukban kell-e tartani (leginkább Egyiptom és Görögország az érintett) vagy jó helyük van a világ nagy múzeumaiban, ahol gondosan őrzik és restaurálják ezeket a darabokat. Most úgy tűnik, Palmyra esetében azok a tárgyak maradnak hírmondóként egy kétezer évvel ezelőtt virágzó kultúrából, amelyek valamikor elkerültek onnan, például a mi Szépművészeti Múzeumunkba.

Merészebbek az év kiállításaként emlegetik a Petőfi Irodalmi Múzeum "Maradni szégyen, veszni borzalom" című tárlatát, amely az első világháború centenáriuma alkalmából állt össze és tart nyitva jövő januárig. A tartalom órákig böngészhető, a látvány pedig mellbe vág.

Victor Vasarely talán a leghíresebb magyar képzőművész szerte a világon, műveit azonban inkább a látvány felől szokás megközelíteni: a reklámgrafikusnak induló művész nagyszerűen értett hozzá, hogyan kell lenyűgözni a szemlélőt. A nevét viselő budapesti múzeum most a dolgok mélyére hatolna és pályázatot hirdetett az egyik mű, a Quivar megfejtésére.

Bezzeg az én időmben, mondhatjuk mindnyájan, akik nem mostanában járunk iskolába. Minket az osztálykirándulásokon még rendes múzeumokba vittek, a mostani nebulókat pedig jobbára csak kóstolni valami finomságot, látni valami rémséget, olyan vállalkozásokhoz, amelyek valamiért múzeumoknak hívják magukat.

A magyar (és nem pusztán a magyar) muzeológia teli van olyan ajándékokkal, amelyekkel az útkor nehezen birkózik meg: felújításra szoruló épületekben sajátos gyűjteményekből fenntarthatlan intézményekkel küzd a fenntartó, miközben sem az ajándékozót, sem az ajándékozottat nem lehet ezért bántani. A Ráth György Múzeum helyzete közel száz éve kérdéses, most új funkciót kaphat.

1992. március 20-án nyílt meg az Artpool Művészetkutató Központ a Liszt Ferenc tér 10. szám alatti, első emeleti lakásban. A Galántai György és Klaniczay Júlia vezette intézmény önmagát az avantgárd művészet archívumaként meghatározva kezdte meg (pontosabban folytathatta végre hivatalos keretek között az 1979 óta a lakásukon már több mint egy évtizede végzett) tevékenységét: a művészetek új formáinak keresését, művészeti események, kiállítások szervezését, mindezen tevékenységek dokumentálását, és végül, de nem utolsósorban az egyre jelentősebbé váló művészeti archívum felhasználhatóságának, kutathatóságának megteremtését. Az előbb illegális, majd "hivatalossá" lett Artpool számos kiállítást, művészeti akciót, művészettörténeti előadást, illetve egyéb művészeti eseményt szervezett és rendezett, kiadványokat jelentetett meg, és archívumai révén nem egy tudományos munka megszületéséhez nyújtott jelentős segítséget. Előzményeit, múltját és jelenét vázolja fel az alábbi kettős portré.

Abból, ahogy Sasvári Edit, a Kassák Múzeum igazgatója a másfél éve neki ítélt MúzeumCafé díj kapcsán kifejtette, hogy milyen múzeumot képzel el és milyen eszközökkel kívánja az életművet feltárni és bemutatni, már lehetett tudni, hogy nem hagyományos műtárgycentrikus tárlatokban gondolkodik, hanem az avantgárd bemutatásának új formáit keresi. Elmondta azt is, hogy Kassák életművét a történeti modernizmus és a társadalomtörténet kontextusába kívánja helyezni, és ebben a vezérfonal Kassák szerkesztői tevékenysége lehet, amely mindkét megközelítésből érvényes mondanivalóval szolgál. A Jelzés a világba című kiállítás kiválóan igazolja, hogy Sasvári Edit betartja a szavát.

Annak idején, 2011-ben pánik tört ki a hazai múzeumi szakmában annak a hírnek a hallatán, hogy a műkincsállomány egy tekintélyes hányadát Ózdon, egy átalakított ipari csarnokban tárolnák. Az erősen késni látszó és azóta némileg finomodó "kultúrgyár" projekt elsődleges célja a környék munkanélküliségének megoldása lenne (és a digitalizálás, amit persze bárhol meg lehet oldani), de túl nagy áron, ha a pótolhatatlan értékek szállításával és tárolásával járó kockázatot is hozzátesszük. Most Franciaországban fogják a fejüket a Louvre szakemberei, mert lehet, hogy egy 200 kilométerrel arrébb lévő lepusztult bányavárosban építenének raktárat a múzeum kincseinek.

Van mit megemészteni a Ludwig Múzeum legfrissebb, a szentpétervári új akadémizmus művészetét bemutató kiállításán. Klasszicizáló törekvésekre számos példa akad a 20. századi művészet történetében, ám itt mégis akad néhány csavar: az "új komolyság" valójában egy poén lenne?

A Múzeumok Éjszakáján országosan több száz program közül lehet választani. Ha valaki a kezdéstől úton lesz az egyik helyről a másikra, és mindenhol eltölt egy minimális időt, hogy megnézzen egy teremnyi látnivalót, halljon pár mondatot egy tárlatvezetésből és pár akkordot egy koncertből, az még mindig csak az elenyésző töredékét látja és hallja az egésznek. Kész katasztrófa!