Szeptember 18-án a Szépművészeti Múzeumban beszélgetünk a műtárgyról mint luxusról, október 5-én pedig a Magyar Nemzeti Galériában az első kísérleti filmekről. Az előbbi program egy Múzeum+ esemény, a második egy finisszázs keretében zajlik.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy elszabadultak az indulatok a Guggenheim Alapítvány és Peggy Guggenheim leszármazottai között, hiszen egy család gyakorlatilag "bevásárolta" magát a velencei múzeumba. Valóban, Shulhofék gyűjteményéből ma állandó kiállítás látható a Guggenheim Múzeumban, kérdés, hogy az egyébként rendkívül vendégszerető Peggy mit szólna a vendégekhez, akik ennyire otthon érzik magukat nála.

Egy magára valamit is adó világvárosban létezik olyan, hogy galériások hétvégéje. Nos, idén már nálunk is lesz, az egyetlen hétvégére eső megnyitók és tárlatvezetések száma erősen megugrik szeptember 13-14-én. Kortárs művészek mindenütt, a harmincastól a kilencvenesig.

A néhány évvel ezelőtt elhunyt Kerényi Ferenc irodalomtörténészről mondták, hogy annyira ismerte Petőfi életét, hogy legfeljebb három nap lehetett a költő életében, amivel Kerényi nem volt pontosan tisztában (nyilván az utolsó volt az egyik). Egy irodalomtörténész, ha igazából beleássa magát egy író életébe, akkor annak egyre mélyebb rétegeibe jut, egyre több apró, az irodalomtörténet egésze szempontjából talán nem is lényeges epizódot, adatot ismer meg, már-már családtaggá válik a kutatott szerző, a fennmaradt művek, dokumentumok mellett minden egyes tárgyi emlék az egész élet és életmű megértését szolgálja.

Ha a látogatók számát nézzük, nem annyira közismert, hogy a reneszánsz ékszerdoboz és a szakmának szóló biennále mellett is vannak csodák Velencében, mindjárt itt a luxusárukra (Guccitól Chateau-Latourig) specializálódott Pinault-birodalom és két helyi kortárs múzeuma.

Lotharingiában, a francia, a német és a luxemburgi határ metszéspontjánál, a Moselle és a Seille folyók találkozásánál áll Franciaország egyik legfontosabb modern és kortárs művészetet bemutató - és egyben alakító - intézménye, a Centre Pompidou-Metz. A francia kulturális élet egyik legfontosabb szereplőjeként nem múzeum a fogalom jogi értelmében, de praktikusan nem is kizárólag kiállítóhely, sokkal több annál.

Régen még csak-csak lehetett felügyelni, hogy egy koncertre ne lehessen bevinni fényképezőgépet vagy kamerát, ma már, ugye lehetetlen, hiszen a telefont csak nem lehet elvenni az emberektől. Bár a múzeumokban nem járnak tömegek, így a közönség átlátható, ám tényleg zavaró, ha a teremőr egész nap kiabálva rohangál, hogy megakadályozza a felvétel készítését. A műtárgy persze lehet tabu, de a szelfivel nem lehet mit kezdeni. A londoni múzeum megadta magát.

Értesültünk róla, hogy jegyet a Mamma Mia! előadásra már csak 2015-re árulnak, ebből pedig két dolog következik: sokan mennének Szegedre, de kell nekik valami alternatív program, hiszen az előadásról lemaradtak, a másik pedig hogy sokan mennek, és biztos nem árt egy napközbeni program a Dóm térhez közel. Az ajánlat egyértelmű: irány a REÖK-palota!

Arról a teremről van szó, ahol Anthony Hopkins (Picasso) először megcsókolja Natasha McElhone-t (François Gilot) a Túlélni Picassót című soha meg nem unható filmklasszikusban, és nem utolsósorban ahol a Guernica készült - nos, néhány hónapja fennállt a veszély, hogy a tulajdonosok luxusszállót nyitnak benne. A pánikgomb hatásos volt: a műtermet védett történelmi emlékhellyé nyilvánították.

Siófok egyike lett volna a Kádár-rendszer leggazdagabb településeinek, vagy ahogy ma mondják: magas lehetett az egy főre eső GDP, persze csak elméletben, hiszen a - valutában érkező - bevételek jelentős része feketén vándorolt a zsebekbe. A szakszervezeti és vállalati üdülők rogyásig voltak pihenő dolgozókkal, a "zimmerek" pedig NDK-NSZK egyesülő családokkal. Minderre most egy különleges kiállítás emlékezik, stílszerűen a siófoki szabadtéri színpadon.