Márai írja egyik naplójában egy amerikai kortárs múzeum megnyitása alkalmából, hogy az intézményt nem azért őrzik, hogy nehogy elvigyenek onnan valamit, hanem azért, hogy nehogy bevigyenek. Ez nyilván a kortárs művészet kritikája volt Máraitól, aki persze nem gondolt arra, hogy pár évtized elteltével műalkotásnak hívják azt, ha becsempésznek valamit egy múzeumba.
A Magyar Nemzeti Bank e célra félretett 30 milliárd forintos tőkéje nélkül is képes kincsekkel gyarapodni egy múzeum, kiváltképp ha egy önzetlen műgyűjtő egy kiállítás láttán úgy dönt, hogy az évtizedek óta őrzött műtárgyat a közgyűjteménynek ajándékozza. Így került Ámos Imrének egy eddig ismeretlen vázlatfüzete Varga Bálint András bécsi zenei kiadó és koncertszervező jóvoltából a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe.
Új időszámítás kezdődik a Néprajzi Múzeumban, méghozzá 2014. március 5-én, új arculattal, kiállításmegnyitókkal, előadásokkal és tárlatvezetésekkel. Az új jelszó mostantól: Érték, Élmény, Ember, Emlék.
A Ludwig Múzeum − Kortárs Művészeti Múzeum Múzeumpedagógiai Osztálya 2009-ben kezdett el az akadálymentesítéssel foglalkozni. A kezdeti lelkes indulás után az akadálymentesítés nagy halmaza egyre kisebb szakterületekre vált szét. Mivel a Művészetek Palotájának fiatal épületében az alapvető közlekedéshez kapcsolódó akadálymentesítést néhány hiányosságot leszámítva már megvalósították (például a vakok számára van vezetősáv), így a mi feladatunk elsősorban a programok, a kiállítások tartalmi részére vonatkozó akadálymentesítés lett. A nagy halmazt három fő területre bontottuk, amelyeket az elmúlt években nem tudtunk hasonló alapossággal gondozni, de két fő területet rendszeres programokkal, eseményekkel és újabb fejlesztésekkel szélesítettünk.
ÉLŐ MÚZEUMCAFÉ 52., 2014. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK, 18:00 ÓRA, MAGYAR NEMZETI GALÉRIA
„A hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ. / Kafkában, Sartre-ban és távoli bölcsekben csodálta meg önnönmagát” – énekelte Cseh Tamás a Kádár-kornak arról a „köztes” évtizedéről, amelynek képzőművészete természetesen fontos fejezete a Nemzeti Galéria Lépésváltás című új állandó kiállításának is. Beszélgetésünk helyszíne az ekkor készült munkákat felvonultató terem lesz, témája mindaz, amit ott a falakon látunk – és persze sok minden más is abból a korból, amit éppen nem –, a megszólalók pedig a kor művészetének mai kutatói, illetve a még ma is élő egyetlen művész, akinek munkája szerepel ebben a kiállításrészben.
A beszélgetés résztvevői: Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, a kiállítás kurátora, Szeifert Judit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, Rieder Gábor művészettörténész, a Flash Art Hungary főszerkesztője és Molnár Sándor festő- és szobrászművész. A beszélgetést Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője vezeti.
A párizsi Allegro Barbaro kiállítás két kurátora (Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán) mellett egy harmadik magyar művészettörténész is részt vett a munkában, sőt, Krasznai Rékának hónapokig a Musée d'Orsay jelentette a munkahelyét, ezáltal bepillantást nyert a világ egyik vezető múzeumának mindennapjaiba. Tapasztalatairól kérdeztük.
Lapunk idén több számában is foglalkozik a Holokauszt Emlékévvel, amelyből szépen lassan telnek a hónapok, miközben egyre kevesebbet tudni a "hivatalos" kiállításokról, rendezvényekről. A civilek szerencsére nem késlekednek, a közösségi oldalakon egyre több korabeli dokumentumot hoznak nyilvánosságra, mementóul.
Folytatódik és már az ötvenkettediknél tart az Élő MúzeumCafék sorozata. Legközelebb holnap, azaz február 13-án este találkozunk a farsangi Múzeum+ rendezvényen, a Magyar Nemzeti Galériában, téma a Lépésváltás című új jelenkori állandó kiállítás.
Kocsis Zoltán a Magya Nemzeti Galériában Kurtág György Hommage á Bálint Endre című művét játszotta. Aki lemaradt róla, itt megtekintheti, és még többet megtudhat - egy rögtönzött tárlatvezetés közben - a zongoraművész-karmesternek a képzőművészethez való viszonyáról. Íme a videó!
Amilyen féltékenyen vigyáz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az olimpia szóra, valamint az ötkarikás logóra, azt gondolná az ember, hogy olimpiai múzeum is csak egyetlen egy van a világon, a Lausanne-i Olimpiai Múzeum. De nem. Van belőle jó sok. Az ok egyszerű: a logó és a szó őrzése elsősorban a nemzeti olimpiai bizottságok kezében van, és nekik - a jelek szerint - nincs kifogásuk a mozgalmi múzeumok ellen - "olimpiai mozgalom", gyakori kifejezés ez szakberkekben -, már csak azért sem, mert ezeknek a bizottságoknak a feladatai közé nemcsak az őrzés, hanem az eszme népszerűsítése is beletartozik.
