Hogyan készül a múzeum? Hogyan változtatja meg a gyűjteményről, kiállításról, műtárgyvédelemről való gondolkodást egy ilyen nagyszabású beruházás, milyen elvárásokkal várja a szakma és a tudós közösség az új Néprajzi Múzeum létrejöttét? A MúzeumCafé 86. száma egyfajta „munkafüzetként” készült az intézmény márciusi megnyitása elé.

A lap az etnográfia mai helyzetére és az új Néprajzi Múzeummal kapcsolatos várakozásokra vonatkozó körkérdéssel fordult a néprajzi oktatás, kutatás és muzeológia szereplőihez, a válaszok a Téma rovat bevezetőjeként olvashatók. Foster Hannah Daisy nemzetközi körképében az utóbbi években bekövetkezett legmarkánsabb változásokat mutatja be. Az NM forgatókönyv-fejlesztő csoport az új állandó kiállítás misszióját, kihívásait, lehetőségeit ismerteti, míg Sedlmayr Krisztina a készülő időszaki kiállítás kurátori elképzeléseit vázolja fel. Tumpek Eta írása összefoglalja, hogyan lehetett az ország egyik legnagyobb tárgyi gyűjteményét több őrzési helyen összecsomagolni és elszállítani a lehető legkorszerűbb módszerekkel és legkevesebb veszteséggel. Odler Zsolt a Székelyföldön végzett digitalizációs program részleteibe avatja be az olvasót.

Az interjúk sora Berényi Marianna Kemecsi Lajos főigazgatóval készült beszélgetésével indul, Karácsony Ágnes a Dózsa György úti épület tervezőjét, Ferencz Marcelt kérdezte, Gréczi Emőke pedig a Pulszky Társaság elnökét, a Skanzen főigazgató-helyettesét, Bereczki Ibolyát szólaltatta meg.

A Híreket Magyar Katalin állította össze, a portréfotókat Szilágyi Lenke készítette, a korrektúra Szendrői Árpád, a lapterv Pintér József munkája.

Fotó: Áment Gellért

Bő egy hét múlva a Magyar Zene Háza, márciusban pedig az Új Néprajzi Múzeum nyitja meg kapuit. Ennek apropóján (és mert ezt a korábbi években is megtettük) körülnéztük, hogy az új évben milyen fontos intézmények, múzeumépületek nyílnak a világban.

1920. február 8-án indult az első vonat Hollandiába 600 magyar gyermekkel. A következő tíz évben összesen 60 ezren töltöttek az itthon adottnál egészségesebb hónapokat Hollandia mellett Belgiumban, kevesebben Svájcban, Svédországban és Angliában az Országos Gyermekvédő Liga, de elsősorban az önzetlen vendéglátók jóvoltából. A centenárium alkalmából tervezett kiállítást a járvány az idei évre sodorta a Budapesti Történeti Múzeumban, ám a halasztás talán még gazdagította is a kiállítható anyagot, ami feltehetően tovább bővül a témára irányított figyelemnek köszönhetően.

A Magyar Nemzeti Galériában Kép és kultusz címmel nyílt kiállítás, mely Szinyei Merse Pál életművét mutatja be kortársai és követői kontextusában. Szinyeit a magyar művészettörténet ma a legmagasabb pozíciókba helyezi, nem különben a műkereskedelem: Parkban című festménye a Kieselbach Galéria 1998-as árverését követően évekig vezette a hazai aukciós rekordok listáját. Ő maga idős koráig várt az elismerésre, melyet végül csak megkapott. A Majális minden bizonnyal a legismertebb műve - és a késői megbecsülés szimbóluma. Érdemes felidézni 1903-írt önéletrajzának néhány vonatkozó részletét.

Milyen a korszerű, közönségcsalogató, emblematikus és fenntartható épület egy közgyűjtemény számára? Milyen külföldi fejlesztések állhatnak példaként a hazai tervezők és intézményvezetők előtt? Milyen örökséget hagyott a hatvanas évek múzeumépítészete, hogyan bővítik tereiket manapság a múzeumok? A lap 85. száma több szemszögből vizsgálja a hazai és nemzetközi példákat.

Két írás is foglalkozik az elmúlt évtizedek múzeumépítészeti eredményeivel: Götz Eszter az időszak trendjeit foglalta össze, míg Kovács Csaba az építész szemével tekint az épületekre. Az elkészült fejlesztések közül a Savaria Múzeumét tárgyalja részletesebben Czenki Zsuzsa, Csapláros Andrea és Víg Károly írása, Basics Beatrix pedig egyfajta körképet tár az olvasók elé. Reménybeli épületekről is szó esik: Vitézy Dávid és Zsigmond Gábor a Kelenföld Indóház múzeumi hasznosításának terveit, Kovács Dániel pedig a Magyar Építészeti Múzeum régen várt otthonának megteremtésére vonatkozó elképzeléseket mutatja be. Gréczi Emőke tanulmánya a hatvanas évek fővárosi múzeumalapítási és -építészeti örökségét vázolja fel.

A Módszertan rovat közli Berényi Mariann hosszabb tanulmányát a hazai múzeumi digitalizáció folyamatáról. A Szemlében Fogarasi Klára a Sári Zsolt által összeállított Weinstock-albumot, Dénes Mirjam a Japonizmus az Osztrák–Magyar Monarchiában című tanulmánykötetet ismerteti. 

A Kalendáriumot Karácsony Ágnes, a Híreket Magyar Katalin állította össze. A korrektúrát Szendrői Árpád végezte, a lapterv Pintér József munkája.

Fotó: Áment Gellért

V

A címbeli idézet nem mástól, mint az egykori pártfőtitkártól, Kádár Jánostól származik, aki bő harminc évet töltött a hatalom - lényegében - legmagasabb pozíciójában, ez idő alatt pedig szinte végig tartott a Budavári Palota rekonstrukciója, melynek végét az OSZK 1985-ös megnyitása jelentette. Az 56-os forradalom után másfél évvel kezdődött, és majdnem a rendszerváltásig tartott. Az idézet a BTM Vármúzeuma megújult újkori palotatörténeti kiállításán olvasható. Aki csak a Szent István-terem káprázatáért érkezik, nem látja. Ezt sem, és még számos fontos adatot, tárgyat, ereklyét sem, melyek nélkül a terem lényege sem értelmezhető.

Két nap múlva, szeptember 23-án kezdetét veszi a valaha volt, de az utóbbi években biztosan a legnagyobb művészettörténeti konferencia az MTA BTK Művészettörténeti Intézete szervezésében. Három napra való workshop, séta, beszélgetés, szabadulószoba.

Évek telhetnek el úgy, hogy két, akár hasonló kutatási területen dolgozó művészettörténész nem találkozik, nem érintkezik egymással. Ezért is várják sokan a tavaly elhalasztott, és idén végre – egészségvédelmi intézkedésekkel együtt – megtartható eseményt. Csak néhány téma a programból: globális-lokális felvetések, építészeti folyamatok, feminista művészet, érzékenyítés, kultúra a hatalom szolgálatában, Árpád-kori kutatások, másolatok, textilművészet, dizájntörténetek, ikonográfia, grafika, a Kádár-kor modernizmusa. Gyakorlati „gyorstalpalót” kaphat, aki a restaurátori, múzeumpedagógiai, a kommunikációs munka iránt érdeklődik, vagy egy festményhagyaték ügyében szeretne eligazodni. Lesz műtárgyséta a Fugában, a Ludwigban, és az MTA gyűjteményeit őrző két helyszínen, a Széchenyi téri főépületben és a Tóth Kálmán utcai székházban. A könyvvásáron kedvezményesen vásárolható szakirodalom régi és új kiadványokból, kisebb csoportokban a szabadulószoba kihívásait lehet teljesíteni, akár egy rövid jógaóra után.

Regisztrálni mindenképpen érdemes: http://latkep2020.mi.btk.mta.hu/

A belépéshez maszk és védettségi kártya szükséges a belépéshez

Szinte minden várkutatás és -rekonstrukció szakmai viták kereszttüzében zajlik. A MúzeumCafé 84. száma utánajárt, melyek a múltbeli és aktuális ütközőpontok, hogyan szolgálják a tudományt a ma elérhető technikai lehetőségek.

Basics Beatrix felvezetésképpen a 19. századi várábrázolásokról ír számos példával illusztrált cikkében. Vándor László az ismert és a köztudatban kevésbé forgó zalai várak kutatási eredményeit, jelenkori helyzetét ismerteti. Pető Zsuzsa Eszter és Tomka Gábor a regéci vár történetébe, rekonstrukciós lehetőségeibe vezeti be az olvasót. Pusztainé Fischl Klára az őskori várak, erődítések világába avat be, Zay Orsolya a várjátékok divatjáról és irányairól ad áttekintést. Berényi Marianna a digitális várrekonstrukciókkal kapcsolatban indított beszélgetést Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, Rácz Miklós építésszel, Szőke Balázs történésszel és Nagy Gábor építésszel.

A lapszám múzeumőrei: Feld Miklós régész-művészettörténész, akit Karácsony Ágnes kérdezett és Barczi Gyula művészettörténész, aki Gréczi Emőkének mesélt a legégett krasznahorkai vár felújításáról.

A Kutatás rovatban Tóth Ferenc tanulmánya olvasható a Szépművészeti Múzeum alapítóinak európai körútjáról. A Szemlében Basics Beatrix Ébli Gábor gyűjtéstörténeti kötetére (Mesterek, művek, gyűjtők) hívja fel a figyelmet. A Híreket és a Kalendáriumot Magyar Katalin szerkesztette. A portréfotó Szilágyi Lenke, a lapterv Pintér József, a korrektúra Szendrői Árpád munkája.

Fotók: Harasztos Áron

Nagyjából egy évszázada kerültek a képtárak, képzőművészeti múzeumi gyűjtemények perifériájára a 19. század második felében oly népszerű és elengedhetetlennek tartott gipszgyűjtemények. Mégis egyre több helyen nyílnak újra ezek a kiállítások: többek között Berlinben, Moszkvában, Párizsban, Londonban, és pillanatokon belül Komáromban. Építészeti és belsőépítészeti bravúr, okos és látványos kiállítással a Csillagerődben.

Vajon divatkövetés, hiánypótlás vagy pozitív diszkrimináció eredménye, hogy az elmúlt két-három évben megnőtt a figyelem a nőművészek, női művészek sorsa és értéke iránt, a múzeumokban éppúgy, mint az aukciós házakban? Ma már elmondható, hogy a nyugati múzeumok gyűjteményeiben jelentősen megváltozott a férfi és női művészek aránya (gyakorlatilag a nulláról indultak a nők), és ez nyilván örvendetes, a számlálás és a nemi szempontú statisztika mégis kicsit zavarba ejtheti az embert. Martos Gábor műkereskedelem-elméleti kötetei többnyire nem is adnak választ a felvetett, általában provokatív kérdésekre, ellenben tetemes mennyiségű adatot tárnak az olvasó elé, hogy ki-ki a maga módján értelmezze azokat.