Miután a Covid-19 okozta világjárvány a múzeumok nagy részét bezárásra, a múzeumi rendszert leállásra és bizonytalan kimenetelű újraindításra kényszerítette, az amúgy is padlót fogott területnek most a Black Lives Matter-üggyel is szembe kell néznie. A folyamatosan jelen lévő, és időnként fellobbanó posztkolonializmus kérdése, a múzeumokban őrzött egykori gyarmati tárgyak problémája most újra napirendre kerül, csak véresebben, mint eddig.

Lássuk be, a fotó mára eléggé elveszítette tárgyjellegét, ezért a kutatása, kezelése, archiválása, reprodukálása, állagvédelme is új megvilágításba kerül. Mást jelent ma egy fotó minősége, felbontásról beszélünk, meg pixelekről, két kattintás és máris más a színe, fénye, míg a történeti fotó esetében az állapota, sőt, a megléte a lényeg, tónustól, színvilágtól függetlenül. Anyagtalanodás, ahogyan a Magyar Nemzeti Múzeum most elkészült kötetében, a Fényképtárgyban az előszó jegyzője, Fisli Éva hívja ezt a folyamatot.

Voltak olyan gyűjtemények, így például a kolozsvári Országos Történelmi Ereklyemúzeum, amelynek mentését a főfelügyelőség nem is tartotta kívánatosnak, sem szükségesnek - alapítója, igazgatója, a szívósan lobbizó és láthatóan jó függetlenségi párti kapcsolatokkal rendelkező Kuszkó István ismételt sürgetései ellenére sem. Az alsókubini Csaplovics-könyvtárat, a helyi igazgató kérése ellenére Juhász Nagy Sándor államtitkár nem engedte elvitetni Pozsonyba, mert attól tartott, hogy a békeszerződés nyomán úgyis vissza kellene szolgáltatni. Listákat nem ismerünk minden helyről, de például a kassai menekítés kapcsán Kőszeghy Elemér viszonylag részletesen beszámolt az elszállított kétvagonnyi értékről, Selmecbányán pedig például a városi múzeum őrének, Baker Bélának a hagyatéka megőrizte az elszállított tárgyak jegyzékét. [39]

A kiürítés lebonyolításával, miniszteri biztosi címmel Czakó Elemért, a VKM III. b. osztályának miniszteri tanácsosát bízta meg Zichy János, a Wekerle-kormány kultuszminisztere. Czakó feladatát megtartotta a Károlyi-kormány működése (Lovászy Márton és Juhász Nagy Sándor kultuszminisztersége), sőt a Tanácsköztársaság alatt is. Czakó a magyar művészettörténet-írás egyik kevésbé ismert alakja, jóllehet évtizedeken keresztül szereplője volt a magyar művészeti oktatásnak, termékeny művészeti szakíró, miniszterális tisztviselő, és kilenc éven keresztül az Egyetemi Nyomda igazgatója volt. [19] A mentést a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének munkatársai, valamint a Nemzeti, a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeum munkatársai végezték, köztük olyan neves (vagy később nevessé váló) múzeumi szakemberek, mint Gerevich Tibor, Divald Kornél, Kőszeghy Elemér és Ernyey József. Számos esetben összekeveredett a mentés során, hogy ki melyik intézmény megbízásából cselekszik. A múzeumok munkatársainak útjait sokszor a főfelügyelőség finanszírozta, néha a kultuszminisztérium által rendelkezésre bocsátott keretből, néha saját költségvetéséből. Jelentéstételi kötelezettséggel a főfelügyelőség felé (is) tartoztak, így van módunk a kiküldő szerv iratanyagából megismerni az akció részleteit.

Az 1918 és 1924 közötti időszak történetében az egyik feltárásra váró témakör a menekülteké. Azok száma, akik a trianoni békeszerződést megelőzően, illetve azt követően a maradék Magyarországra kerültek, 400 ezer és 500 ezer fő közé tehető - miközben pontos számot nem ismerünk, és vélhetően nem is fogunk ismerni. [1] A magyar történetírás korábban kitért a határon túli területekre került vagy onnan elmenekülő intézmények sorsára is. Elsősorban a felsőoktatási intézmények Magyarországra való áttelepülése jól dokumentált: a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola Budapestre, majd Sopronba települése, [2] a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre vagy a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre kerülése. [3] Kevesebb figyelmet kapott, de jól feldolgozottnak mondható az eperjesi evangélikus jogakadémia Miskolcon kezdett új élete [4] és a máramarosszigeti református jogakadémia Hódmezővásárhelyre való áttelepülése, illetve beolvadása a kecskeméti református főiskolába. [5] Az emberek és intézmények mellett azonban van egy olyan aspektusa az összeomlás, a forradalmak és a trianoni békeszerződés időszakának, amellyel a történettudomány és a művészettörténet-írás is vajmi keveset foglalkozott.

A múzeumvezetők lázasan keresik intézményük helyét a kijárási korlátozások enyhítését hozó intézkedésekben: hány ember milyen körülmények között kereshet fel egy intézményt, ha az egy múzeum? Növeli-e a veszteséget a megnyitás, milyen kötelezettségei vannak az adófizetőkkel szemben egy közintézménynek, kell-e gazdasági szempontok alapján dönteni? Számos felmérés és tanulmány született arról, hogy reagáltak (és reagálnak) a múzeumok, látogatók a járványhelyzetre, így arról is bizonyára eleget fogunk olvasni, hogy milyen szempontok alapján döntenek a kiállítóhelyek az újranyitásról. Mi egyelőre csak csokorba gyűjtjük, hogy jelenleg, május utolsó hetében hol fogadnak látogatókat.

Kiállításokat nézni maszkban, a bejáratnál fertőtlenített kézzel, mindenkitől kétméteres távolságban - ez következik? És vajon mikor nyílnak új időszaki kiállítások? Mikor lehet műtárgyakat utaztatni határokon át? Számít-e, hogy mi a helyzet Párizsban, Londonban, New Yorkban, ha úgysem merünk elindulni? A sok-sok virtuális kiállítás után hiányoznak nekünk annyira az "igazi" műtárgyak, hogy mindenáron múzeumba menjünk? Világszerte egyre több országban tervezik az intézmények újranyitását, ezért releváns a kérdés: milyen múzeumok fogadnak minket, látogatókat a lappangó járványhelyzetben és utána? A válaszokra heteket, hónapokat kell még várni, mi egyelőre körülnézünk, melyik ország hogyan tervezi a múzeumok megnyitását.

Nagy a kísértés, hogy már most a MMOK első összmúzeumi konferenciája (1950. április) jegyzőkönyvének a végére lapozzunk, ám a csattanót a végére illik hagyni, ezért egy nagy levegővel nekiállunk Pogány Ö. Gábor beszédének a Fejlődéstani Kiállítás tanulságairól, ám mivel ez lesz a beszámoló utolsó része, így ezúttal a csattanó sem marad el.

Úgy tűnik, a múzeumvezetők elfogadják az ideológiai iránymutatást, ám segítséget inkább konkrét szakmai kérdésekben várnak. Például hogy mettől meddig tart egy vidéki múzeum kutatási területe, valamint hogy mi legyen az orosz szakszövegekkel. Az MMOK 1950. áprilisi, első összmúzeumi konferenciája, harmadik rész.

A Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának első összmúzeumi konferenciájának (1950. április 20-22.) jegyzőkönyvét kezdtük el részletekben feldolgozni. Első részünkben Ortutay Gyula általános bevezetője, majd Pogány Ö. Gábornak a vidéki múzeumvezetők előtt elmondott beszéde után a hozzászólások következtek. PÖG kifejezetten azt kérte, hogy csak az "elvi kérdésekhez" fűzzenek észrevételeket.