A Petőfi Irodalmi Múzeum helyzeti előnyben van sok más múzeummal szemben, mert természetes gyűjtőhelye egy tárgycsoportnak, az irodalmi relikviáknak, a többi (leginkább vidéki) múzeum sem okoz komoly kihívást, ha szerzeményezésről van szó, a piac is lényegesen szűkebb, mint a festmények vagy iparművészeti tárgyak esetében. Az intézmény nyugodtan hátra is dőlhetne, de esze ágában sincs. A legutóbb nyílt kiállításuk pedig egy "legújabb szerzemények" típusú tárlatnak álcázott önreflexió, egyszersmind igazolása annak, hogy a gyűjtemény gyarapítása csak a munka kezdetét jelenti.

Ha Andrássy, akkor Magyarországon talán az idősebb Gyula (a "szép akasztott"), fiai, Tivadar (a Rippl-Rónai ebédlő megrendelője, gyönyörű lányaival, köztük a "vörös grófnővel", Andrássy Katinkával), az ifjabb Gyula (aki bátyja halála után felnevelte a lányokat) juthat a legtöbbek eszébe, a mai Francia Intézet helyén állt egykori palotájukkal és a nemrégiben rendbe hozott tiszadobi kastéllyal. A krasznahorkai előnevet viselő család másik ágát, a betléri "főágat" az idősebb Gyula testvére, Andrássy Manó alapította, aki amellett, hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett a felvidéki vasércbányászat és kohászat fejlesztésében, festményei időnként felbukkannak a pesti műkereskedelemben. A Rozsnyó melletti Betlér kastélya, Andrássyék vadászkastélya úgy vészelte át az 1945 utáni évtizedeket, hogy lényegében érintetlenül maradt, ma múzeumként fogadja a látogatókat, kisegítve a tűzvész után jelenleg felújítás alatt álló krasznahorkai várat. A jelenleg látható kiállításon a fiókok mélyéről előkerült fotókkal és a padláson talált egykori használati tárgyakkal mutatják be a betléri hétköznapokat. A fókusz a vadászaton, a keleti műgyűjtésen és a téli sportokon van, mert persze mindegyikben kiválóak voltak az Andrássyak.

Megszólalnak a kiállításunk alkotói, hogy miért jó dolog lassulni, sírjunk-e vagy nevessünk a képeken, mit látunk a múzeumokban, milyen koncepció alapján született éppen ez a válogatás és hogy mit gondolt a költő. Közben pedig készül egy meglepetés: gondoskodunk az ünnep utáni édes pihenésről, egy programról a Capában. Részletek hamarosan. Mindenki figyelje a levelezését és a közösségi oldalát!
 

Szerencsére sokan sajnálják, hogy lemaradtak a hétfő esti megnyitónkról, és attól sem vagyunk elkeseredve, hogy az összegyűlt tömeg miatt a jelenlévők legalább kétharmada jó ha hallotta, de nem látta a kiállítást megnyitó Toronyi Zsuzsannát és Péterfy Gergelyt, a meg- és elköszönő Martos Gábort és Lévay Zoltán konferansziét. Helyszín: Capa Központ, időpont: 2015. december 14. 19 óra, tárgy: a Múzem: a lassú műfaj című kiállításunk megnyitója. Íme az eseményről készült felvétel!

Elkészültünk! Kollégáink és szerzőink megtalálták a helyeket, művészeti vezetőnk megkomponálta a szövegek mellé rendelt képeket, fotósunk a létező legmagasabb technikai színvonalon megvalósította. Kiadónk kitalálta, hogy legyen ebből kiállítás, kurátor barátunk értelmezte, válogatta és egy koncepcióra felfűzte az anyagot. Hétfő estétől pedig a Capa Központban mindenki megtudja, hogy mit jelent a MÚZEUM a MúzeumCafé szerint.

"Először van alkalma a magyar tárlatlátogatónak arra, hogy az orosz-szovjet avantgárd művészetét a maga teljességében Budapesten tanulmányozza" - írta Néray Katalin a Műcsarnokban 1987 novemberében nyílt Művészet és forradalom című kiállítás katalógusának bevezetőjében. Akkor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hetvenedik évfordulója alkalmából nyílt tárlat, 2016 januárjában pedig az adja az apropóját, hogy a Jekatyerinburgi Szépművészeti Galéria negyven művet elhoz a Magyar Nemzeti Galériába.

Tegye fel a kezét, aki nem úgy tanulta meg a problémás állatnevek helyesírását, hogy beugrott neki, melyik állatot küldte Sempely-sompoly nagy Sompolygó az uszáLYra és melyiket a haJóra. Nem beszélve az öreg, rövidlátó hangyáról, akiről ma már tudjuk, hogy példamutató szerénységgel választott úticélt a nyaraláshoz és megelégedett Pomázzal - mindannyian sajnáltuk, hogy a kesztyű lakói közül mindig ő volt a legszerencsétlenebb. Ha valaki még nem jött volna rá, a Mosó Masa mosodájából csemegéztünk, ugyanis kiállítása nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban az emblematikus illusztrációk mesterének, F. Györffy Annának.

A Privát nacionalizmus kiállítás láttán felmerülhet, hogy hogyan értelmezhető másképpen (vagy egyáltalán) egy ilyen mélységes mély társadalmi mondani valóval rendelkező, feszes kurátori koncepció alapján felépített program, mennyire érthetőek magyarázat nélkül a kiállított műtárgyak, vetített videók és lehetséges-e ebből bármit befogadni bizonyos fogalmak ismerete, előképzettség nélkül. A választ hamar megkapjuk, mivel folyamatosan válnak nyilvánossá, letölthetővé, hozzáférhetővé a guide-ok, háttéranyagok, az egyes művekre vonatkozó értelmezések és magyarázatok - vagyis elismerten a látvány és amit a kurátor közölni szeretne, együtt teljesítik be a küldetésüket. Okos és merész kiállítás a Fővárosi Képtárban és a Budapest Galériában.

A Palazzo Reale olasz kurátora szerint még a szállítók szava is elállt, amikor Milánóban kicsomagolták a Szépművészeti Múzeumból érkezett Esterházy Madonnát, pedig ők már tényleg mindent láttak. Annál több ember nem fér be azokba a kiállítóterekbe, mint ahányan jelenlétünk idején voltak, pedig egy kapuval odébb Giotto Firenzéből érkezett freskótöredékeit és táblaképeit, néhány utcával távolabb pedig Michelangelo utolsó szobrát, a Rondanini Pietát lehet megtekinteni. A tárlaton eltöltött bő két óra felért egy passzív közvélemény-kutatással: a javarészt olasz közönség soraiból többen értetlenkedve kérdezték egymástól Rippl-Rónai kalitkás női portréja láttán, hogy tényleg magyar-e ez a művész, mások türelmesen végigfotózták Szinyei Majálisát, hogy egyetlen apró részletről se maradjanak le.

Számos érvet sorakoztathatnánk arra, hogy II. József miért volt felvilágosult király, jelen esetben csak egyet emelünk ki: Firenzéből viasz anatómiai modelleket rendelt az orvosi képzés elősegítésére, a "borzasztóan szép" modellekből nemcsak a bécsi, hanem a nagyszombati, időközben Budára, majd Pestre telepített egyetemnek is jutott. Ezek a szemléltető eszközök egy idő után kikoptak az oktatásból, múzeumba kerültek, majd egy kortárs művész, Drozdik Orsolya közel negyven éve az egyik darabot, egy női testet ábrázoló modellt felfedezte magának. A találkozásból születő installációsorozat egyik darabja a kapcsolódó szövegekkel most a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (SOM) látható, az előkép, a viasz Medikai Vénusz társaságában.