Hangulatos videóklip készült a március utolsó napján tartott lapbemutatónkról és a MúzeumCafé díj átadásáról, amelye(ke)t az El Kazovszkij-kiállítás három kurátora, Jerger Krisztina, Rényi András és Százados László vehetett át. Néhány mondat a lap megújulásáról, a Kazó-tárlat értékeléséről és arról, hogy Jerger Krisztina miért érezte mindhárom színkombinációt a magáénak. (Vajon melyik került hozzá végül?)

Ha nagy értékű múzeumi műkincslopás, akkor bizonyára a Szépművészeti Múzeum 1983-as esete jut a legtöbbek eszébe, a budapesti Zsidó Múzeum tíz évvel későbbi kifosztása mintha kevésbé élne az emberek emlékezetében. Pedig elég sok a hasonlóság: hatalmas értékű volt a kár, a bűntényt egy nemzetközi bűnbanda követte el, mindkét múzeum fel volt állványozva éppen és a tettesek - a kincsekkel együtt - viszonylag hamar megkerültek. Az esetről az 1984-ben nyílt állandó kiállítás finisszázsán hallhattunk egy beszélgetést.

Franz Xaver Messerschmidt Ásítójának és Munkácsy Mihály Ásító inasának párosítása eddig még senkinek sem jutott az eszébe, ehhez az kellett, hogy két francia kurátor eljöjjön Budapestre és szűz kézzel beletúrjon a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. A két figura egymás mellett tényleg extrém látványt nyújt a Musée du Luxembourg kiállítóterében.

Hugonnai Vilmának minden kijutott: rettenetes férj, környezete rosszallása, el nem ismertség, gáncs, ahol csak lehet, aztán fordult a kocka: érkezett egy támogató férj, megkapott minden elismerést, ma pedig lexikonszócikk, regényfőhős és példakép. Amiről pedig álmodni se mert volna: most ő áll a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) új kiállítása megnyitójának, könyvbemutatójának és nőnapi programjának középpontjában.

Tíz nap múlva Párizsban, a Musée du Luxembourgban válogatás nyílik a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Bár a magyar modernizmus gyökereit bemutató Allegro Barbaro (Musée d'Orsay, 2013) után ezúttal külföldi alkotások is helyet kapnak a kiállításon, a tárlat szimbóluma Rippl-Rónai Kalitkás nő című festménye, ahogy ez már városszerte látható a kiállítást hirdető felületeken. Véletlen egybeesés (tényleg!), hogy éppen most került a kezünkbe a Szabad Művészet folyóirat legelső száma 1947 februárjából, a reménykeltő békeidők utolsó szakaszából, Rabinovszky Máriusz írásával, aki egy párizsi magyar kiállítás azonnali megrendezését sürgeti.

Ilyen címet adni egy kiállításnak, hogy Jelentés, elsőre nem tűnik többnek megúszásnál, mint a "Cím nélkül" vagy a "Kompozíció", hiszen a pusztán dekorációs céllal készült bútorképek kivételével minden alkotásnak - lehetőleg - van jelentése, még ha nem is könnyű mindig megfejteni. Az installatív művészetnek pedig pláne van, éppen ez a célja. Aztán egy kicsit mélyebbre lmerülve a Capa Központ kiállításában, egyszer csak kiderül, hogy ömlik ránk a jelentés, a szó minden értelmében: ez a tárlat maga egy szemantika erdő.

Holnap, azaz február 13-án hivatalosan is kezdetét veszi a Bosch 500 emlékév, ekkor nyílik az eddigi legteljesebb Bosch kiállítás a művész szülővárosában, a hollandiai 's-Hertogenbosch-ban. A város piacterén egész évben zajlik a fesztivál, pontosan ott, ahol Bosch lakott, pár lépésnyire a műtermétől. Az évfordulót többéves kutatómunka és restaurálás előzte meg, amelynek során ismét változott az életmű részének biztosan (?) tekinthető művek száma.

Hogy van az, hogy az orosz avantgárd hihetetlenül izgalmas műveket köszönhet női alkotóknak és hol voltak ekkor a nők a magyar képzőművészeti életben? Elcsodálkoztunk és elgondolkodtunk az MNG kiállításán, földbegyökerezett lábbal a harmincat is alig megélt Olga Rozanova nővéréről készült kubista portréja előtt.

Már csak órákig lehet megtekinteni kiállításunkat a Capa Központban, hiszen ma este zár, és ugyan zajlanak vidéki turnénk előkészületei, de ez a válogatás ebben a formában most látható utoljára. Az egy nappal előrehozott finisszázson, vasárnap délután György Péter osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Szerencsére évente néhányszor megadatik a magyar muzeológusoknak is, hogy a művészettörténet legismertebb főművei közül egyet-kettőt a kezükbe vegyenek (idén egyébként erre különösen sokszor sor kerül majd). Amikor a biztonsági láda számtalan arasznyi csavarral rögzített teteje lekerül és az újabb és újabb szivacsrétegek mögül előbukkan a finom papírba becsomagolt műremek, még a legtöbbet próbált kurátor és restaurátor hangja is elcsuklik. Így volt most is, az MNG orosz avantgárd kiállítására készülve, amikor Malevics Svájcból érkezett alkotását emelték ki a ládából, a Bázelből és Jekatyerinburgból érkezett kísérők jelenlétében. A hirtelen támadt nagy csendben egyetlen mondat hangzott el: "hogy van az áhítat oroszul"?