Hogyan vehetik fel a versenyt a múzeumok a szabadidő eltöltésének számtalan lehetőségével? Milyen újabb és újabb látogatói igényeknek kell megfelelni, hogyan kerülhet szembe egymással a kurátor és a kutató, ha egy intézmény vagy egy kiállítás korszerűségre és versenyképességre törekszik? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a folyóirat legújabb száma.

A fent jelzett állítás két értelemben is igaz: a MűvészetMalom azonos című kiállítása már az első pillanatában rendkívül népszerű, hiszen a kiállítóhely udvara és összes tere teljesen megtelt a megnyitó idején, emellett a tárlat felvetése is igaznak tűnik, a három művésznek majdnem totálisan sikerült eltávolodnia a szentendrei hagyományoktól.

Nosztalgikus, vidám hónapok elé néz a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, mert amellett, hogy mostantól több felvonásban ünnepli alapításának félszázadik évfordulóját, de a MúzeumCafé is egy dupla számmal készül a nyárra, benne sok-sok szabadtérrel, néprajzzal és múzeummal. A most nyílt kis kiállítás egyértelműen jelzi, hogy a lehetőségért megküzdő alapítók nem dolgoztak hiába.

Rövid, kétórás ünnepség keretében a Petőfi Irodalmi Múzeumban adtuk át tegnap az intézmény decemberben leköszönt főigazgatójának a MúzeumCafé díjat, ezúttal nem egy kiállításért vagy éves programért, hanem egy életműért.

Természetesen nem kizárólag ezért érdemes megtekinteni a kArton Galéria április 7-én záró Négy Negyed című kiállítását, hanem mert négy nagyon tehetséges grafikus anyaga látható - köztük Vidák Zsolté, akinek a tavalyi, Budavár-számunk címlapját is köszönhetjük.

A három leg(el)ismertebb és legdrágább német kortárs képzőművész (Baselitz, Richter, Kiefer) közül ketten Kelet-Németországban kezdték pályájukat, viszonylag fiatalon az NSZK-t választották hazájuknak, később is élesen bírálva a kelet-német művészetet. A legnagyobb kritikus kétségkívül a most Budapesten kiállító Georg Baselitz, akinek három héttel ezelőtt 7 és félmillió fontért árverezte el a Sotheby's a Férfi vörös zászlóval című festményét.

Műértő idén is elkészítette a magyar Power 50 listáját, az ArtReview folyóirat hagyományos Power 100-ának mintájára, némileg más, a hazai viszonyokra adaptált módszerekkel. Mi pedig idén is megnézzük, hol helyezkednek el a múzeumok vezetői, munkatársai.

A Szabadság tér oldalában felállított irredenta szobrok árnyékában kezdődtek a március 15-i ünnepségek 1927-ben. A fennmaradt híradófelvétel szerint a műsor hangsúlya az elveszített vármegyék jelképes jelenlétén lehetett, erre utal az elcsatolt területek allegóriáját ábrázoló szobrok megkoszorúzása, mielőtt a tömeg az ünnepségek szokásos helyszínére, a Múzeum-kertbe vonult. Itt annak a legendája határozta meg a programot, ami a jelenkorit is, mely szerint Petőfi a múzeum lépcsőjén szavalta el a Nemzeti dalt: egy atillába öltözött, kócsagtollas fejfedős színész szavalt lendületesen a kiskörutat is megöltő tömeg előtt. A nép ezt követően a Petőfi-szoborhoz vonult, ahol a társadalmi szervezetek koszorúztak.

A zsidók hozzájárulását Budapest nagyvárossá válásához sokan elemezték már. Az ÓVÁS! Egyesület legújabb kutatása - Kik éltek, kik építettek itt? - viszont házról házra mutat be olyan épületeket - egyelőre a VI. és VII. kerületből -, amelyeknek zsidó építtetője, építésze volt. Weboldalon követhető a program alakulása. Vezetője, Perczel Anna építész, az ÓVÁS! egyik alapítója. Húsz éve szisztematikusan tárja fel a pesti zsidónegyed építészeti értékeit.

2017 - Arany János születésének kétszázadik évfordulója - a parlament döntése szerint Arany János-emlékév. A költő szülővárosában, Nagyszalontán a bicentenárium évében egymást váltják a különböző programok egész évben. A megemlékezések sorába más városok intézményei - a nagyváradi Szigligeti Színház, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia - is bekapcsolódik. Az irodalmi emlékházakról szóló tematikus számunkból így tehát már csak az emlékév miatt is kihagyhatatlan a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum. Igazgatójával, Darvasi Zoltánnal körbejártuk az intézmény múltját, gyűjteményének elemeit, de nem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy a száztizenhét éves múzeum (ezzel Románia legrégebbi irodalmi múzeuma) harminc éve változatlan állandó kiállítására ráférne némi rekonstrukció. Még csak nem is a szándék hiányzott hozzá az elmúlt huszonöt évben, inkább a román kárpótlási törvény által létrehozott furcsa helyzet, amit Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke tárt elénk.