Ha egy magyar irodalmat nem ismerő külföldi betévedne a Petőfi Irodalmi Múzeum Szabó Magda kiállítására, azt hihetné, hogy egy színésznő emlékét elevenítik itt fel: tetemes mennyiségű fotón jelenik meg a hatvanas-hetvenes évek dívája, a kornak megfelelően vastagon megrajzolt szemkontúrral, igéző tekintettel, méltóságteljes testtartással, mindig elegáns enteriőrben. A száz éve született írónő biztos kézzel építette saját mítoszát írásaival és nyilvános megjelenéseivel, ez a kiállítás pedig méltó elismerése ennek.

Bő egyéves rekonstrukció után június 20-án nyílik újra a Vasarely Múzeum az óbudai Zichy-kastélyban. Lapunk egy korábbi írásában a kastély múzeumnegyeddé alakításának folyamatát tekintette át. Ebből idezzük a Vasarely Múzeumra vonatkozó részt: kik és hogyan döntöttek arról, hogy a világhírű művész ajándékából éppen ott és akkor nyíljon kiállítás.

D. Kardos Éva neve ma már nem sokat mond, pedig nem akármilyen életpálya volt az övé: Rákosi unokahúgaként gyerekkorától hírszerzőnek és partizánnak képezték Moszkvában, itthon a belügyben dolgozott, majd luxusprostituált lett a legmenőbb budapesti szállodákban. Nos, ő az egyik mellékszereplője az Ügynök a bárpultban című kiállításnak, amely a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban nyílt a közelmúltban.

Az MTA köztestületi tagjaiból létrejött Stádium 28 kör szervezett fórumot az örökségvédelemről az ELTE Gólyavárában. Marosi Ernő megnyitója, Mélyi József vitaindítója és a meghívottak "vitája" végül csak a problémák felsorolására adott lehetőséget, az egyetlen megnyugtató mondat pedig arra vonatkozott, hogy a MÜPÁ-nak remek az akusztikája.

Az olasz sajtó egy fontos évfordulóra emlékezett a hétvégén: 1972. május 21-én egy őrült magyar megtámadta Michelangelo Piétáját a Szent Péter bazilikában. Bár a kalapács nyomait eltűntették, a golyóálló üveg, ami mögött ma az alkotás látható, minden nap emlékeztet "honfitársunk" hőstettére.

A múzeumi szakma példamutató összefogásával ezen a hétvégén negyven múzeum ötven műtárgyából rendeznek alkalmi kiállítást a Múzeumok Majálisán. A közös téma a kert, az apropó pedig a Múzeumkert készülő rekonstrukciója. Mi most mindössze egyetlen tárgyat emelünk ki a valóban különleges kínálatból: Oláh Gusztáv díszlettervét Madách darabjához, 1955-ből, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet felajánlásával.

A bicentenáriumi Arany János kiállítás az első igazán komoly "fellépése" a Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatójának, Prőhle Gergelynek, noha az előkészítés jóval a beiktatása előtt, még E. Csorba Csilla irányítása alatt elkezdődött. Most olyat dobtak, ami még a 444 ingerküszöbét is elérte: a beharangozó filmben Budapestre akkreditált nagykövetek szavalják a Családi kört édes akcentussal és állathangokkal. Remélhetjük, hogy a közönség a klip megtekintésénél közelebb merészkedik az emlékév egyik legfontosabb kiállításához, hiszen mégiscsak élőben látható a Kapcsos könyv, a magyar irodalomtörténet egyik legfontosabb ereklyéje.

c

Nincs új a nap alatt: Honoré Daumier pontosan úgy reagált kora politikai és társadalmi történéseire, mint a mai mémgyárosok, villámgyors volt és kíméletlen. A legnagyobb ütéseket a korrupt politikusokra és az olvasó nőkre mérte. Az első ma is áll, a második - reméljük - már idejétmúlt. A balatonfüredi Vaszary Galéria kiállításán jártunk.

A régészet lényege természetesen nem a halál okának megfejtése a megtalált emberi maradványoknál, mégis sokszor hasonló rejtvényekkel, rejtélyekkel találkozik a kutató: szokásokra, közösségek hiedelmeire, testi és lelki betegségek korabeli feldolgozására lehet következtetni, ezáltal pedig kirajzolódik az adott korban és helyen elhelyezhető társadalom sok-sok jellemzője. Budapest alatt több évezred számtalan közössége és társadalma hagyott nyomot, és úgy tűnik, ennek még csak a töredéke ismert. Hihetetlenül gazdag leletanyag lapul még mindig a város alatt - ebből nyújt ízelítőt a Budapesti Történeti Múzeum most nyílt kiállítása.

Bármilyen hihetetlen, de a manapság a mainstreambe tartozó klasszikus modern művészeket - Tihanyi Lajostól Czigány Dezsőn át Vajda Lajosig - a kultúrpolitika néhány évtizeddel ezelőtt még az underground alkotók közé sorolta. Passuth Krisztina "jó érzékkel" választott a szakmai közmegegyezésen kívül eső művészek közül, így az általa - pályája kezdetén - rendezett kiállítások rendre a múzeumvezetők és minisztériumi illetékesek ellenállásába ütköztek. Az ország legnagyobb múzeumainak munkatársaként még a művek felkutatása és bemutatása is nehézséget jelentett, ezek feloldásában pedig csak Aczél György segíthetett, mintegy igazolva a kultúra évtizedekig mindenható ura köré épült mítosz hitelességét. Az idő a fiatal művészettörténész bátorságát igazolta: ezek a kiállítások a Nyolcak és Vajda recepciójában, valamint a külföldön működő magyar művészek bemutatásában, a magyar művészet történetébe való integrálásukban mérföldkőnek tekinthetők, a későbbi feldolgozások, kutatások alapjául szolgáltak és szolgálnak ma is. Régi, emblematikus kiállításokra emlékező sorozatunk első darabjában Passuth Krisztina három tárlat kulisszatitkaiba enged betekintést, ebből kettőnek kezdeményezője, egynek "elszenvedője" volt: a kisebb fennakadásokkal megvalósult 1965-ös székesfehérvári Nyolcak és Aktivisták után az 1966-os szentendrei Vajda-kiállítást a Pest Megyei Tanács már a megnyitó után két nappal bezárta, és Aczél György "közbenjárása" kellett hozzá, hogy újból megnyissák. Az 1970-es, műcsarnokbeli külhoni művészek tárlatnak pedig már a megnyitása is kérdésessé vált.