Tíz nap múlva Párizsban, a Musée du Luxembourgban válogatás nyílik a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Bár a magyar modernizmus gyökereit bemutató Allegro Barbaro (Musée d'Orsay, 2013) után ezúttal külföldi alkotások is helyet kapnak a kiállításon, a tárlat szimbóluma Rippl-Rónai Kalitkás nő című festménye, ahogy ez már városszerte látható a kiállítást hirdető felületeken. Véletlen egybeesés (tényleg!), hogy éppen most került a kezünkbe a Szabad Művészet folyóirat legelső száma 1947 februárjából, a reménykeltő békeidők utolsó szakaszából, Rabinovszky Máriusz írásával, aki egy párizsi magyar kiállítás azonnali megrendezését sürgeti.

Egy korábban megjelent írásunkkal emlékezünk a napokban elhunyt Szilágyi János Györgyre (1918-2016) és "otthonára", a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményére, amelynek 1941-től, majd 1947-től volt munkatársa és vezetője.

Két új művészettörténeti kutatóközpont létesül Magyarországon: az egyiknek van már pénze és épülete, a másiknak pedig komoly dokumentumgyűjteménye és kutatógárdája, otthonának pedig a látványtervei már megtekinthetők. Foglalkozzunk a másodikkal!

Néhány órán belül eldől, hogy Vincent van Gogh Táj viharos ég alatt című festménye eléri-e az 50-70 millió dolláros becsértékét New Yorkban, a Sotheby's árverésén, vagy esetleg túl is szárnyalja ezt az összeget. Hogy mi közünk hozzá? Annyi, hogy akár a miénk, egy magyar közgyűjteményé is lehetett volna, de nem lett. Egy rövid gondolat az Értéktár-problematika témájában.

A Palazzo Reale olasz kurátora szerint még a szállítók szava is elállt, amikor Milánóban kicsomagolták a Szépművészeti Múzeumból érkezett Esterházy Madonnát, pedig ők már tényleg mindent láttak. Annál több ember nem fér be azokba a kiállítóterekbe, mint ahányan jelenlétünk idején voltak, pedig egy kapuval odébb Giotto Firenzéből érkezett freskótöredékeit és táblaképeit, néhány utcával távolabb pedig Michelangelo utolsó szobrát, a Rondanini Pietát lehet megtekinteni. A tárlaton eltöltött bő két óra felért egy passzív közvélemény-kutatással: a javarészt olasz közönség soraiból többen értetlenkedve kérdezték egymástól Rippl-Rónai kalitkás női portréja láttán, hogy tényleg magyar-e ez a művész, mások türelmesen végigfotózták Szinyei Majálisát, hogy egyetlen apró részletről se maradjanak le.

Az utolsó simítások zajlanak a Szépművészeti Múzeum milánói kiállításán, amely szeptember 17-től öt hónapon át látható a Palazzo Reále termeiben. Szégyenkezni biztosan nem fogunk, a videón látható, hogy a külföldi kurátorok rácsodálkoznak a Budapestről érkező kincsekre, Raffaellóra, Rippl-Rónaira, Vaszaryra.

Négyszáz év festészetének 80 alkotása képviseli a két nagy magyar képtár, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét, olyan nevekkel, mint Raffaello, Goya, Leonardo, Canaletto, Monet, Cézanne, Schiele, Szinyei, Munkácsy, Markó vagy Bortnyik. A világkiállítás miatt amúgy is turistákkal zsúfolásig teli városban februárig lehet megtekinteni a kiállítást.

Több évtizede folyik a vita arról, hogy az ásatásokból származó műkincseket az eredeti otthonukban kell-e tartani (leginkább Egyiptom és Görögország az érintett) vagy jó helyük van a világ nagy múzeumaiban, ahol gondosan őrzik és restaurálják ezeket a darabokat. Most úgy tűnik, Palmyra esetében azok a tárgyak maradnak hírmondóként egy kétezer évvel ezelőtt virágzó kultúrából, amelyek valamikor elkerültek onnan, például a mi Szépművészeti Múzeumunkba.

Múlkor videót ígértünk, most pedig teljesítjük: Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum egykori főigazgatója a kiürített Román csarnokban nyűgözött le minket. Ő már sok mindent látott ott: havat, romot, döglött lovat, raktárat és most a reményt, hogy hetven év után olyan lesz, mint az eredeti...

Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum későbbi főigazgatója első munkanapján, 1945 februárjában havat lapátolt abban a Román csarnokban, amely gyakorlatilag ugyanabban a romos állapotában maradt egészen mostanáig. A hó kisöprése mellett egy döglött ló eltávolítása is a legfontosabb feladatok közé tartozott - osztotta meg velünk emlékeit az idén 96 éves művészettörténész-akadémikus, hol máshol, mint a Román csarnokban.

Építésznek indult, régészként tartják számon, művészettörténetet ír, a lexikonszócikkek nubiológusnak nevezik. Török László professzorral pályájának fordulatai mellett a hazai egyiptológia alakulásáról, egy magyar egyiptológus nemzetközi kutatásokban való szerepéről és egy régmúlttal foglalkozó, mégis fiatal tudomány, a nubiológia keletkezéséről beszélgettünk.