Alig egy éve létezett csak a patinás Gellért Szálló, amikor Horthy Miklós végiglovagolt fehér lován a később a nevét viselő, akkor még Fehérvári úton (ma Bartók Béla út), egészen a szintén frissen rendezett Gellért térig, hogy elfoglalja a Friedrich-kormány által neki felajánlott lakosztályokat, egyben itt alakíthassa ki a Fővezérséget, 1919. november 16-án. A régi, évszázadok óta használt forrásra 1918-ban épült fürdőnek és szállodának sok szomorú és vidám korszak jutott. Erről látható most kiállítás a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Az egykor volt Fővárosi Képtár gyűjteményét 1953-ban "lenyelte" a Szépművészeti Múzeum, így lett esély arra, hogy komoly modern magyar anyaggal indulhasson 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria. Ám két évvel később a fenntartó makacsul újra gyűjtésbe kezdett és időnként még nagyobb anyagi támogatással is, mint például az MNG, folyamatos gazdagodásnak indult, mondhatni újjászületett a Képtár, méghozzá komoly kortárs anyaggal. A BTM budavári épületében mérföldkőnek tekinthető kortárs kiállítások nyíltak, mely programot a nyolcvanas évek végén a Kiscelli Múzeum templomtere folytatta. Ez a kiindulópontja a Képtár 1971 - Párhuzamos különidők kiállításának.

"Menő" emberek a komolyzene világában mindig voltak és lesznek, de Leonard Bernsteinhez hasonlóan népszerű figurát keveset találunk a zenetörténetben. Popsztárként élt és popsztárként szerették. Bécs több múzeuma is ünnepli születésének 100. évfordulóját.

Nem, a bécsi Bruegel-kiállításon nem csak festmények és grafikák láthatók, bár a lényeg nyilván az, hogy - állítólag - utoljára látható egyben az életműből minden elérhető alkotás. A tárlat ennél sokkal több: az első gondolattól a mű megvalósulásáig végigkövethető a festő technikája, milyen eszközöket használt, melyik szín, vonal, folt hogyan került a fára vagy vászonra és milyenek voltak valójában azok a használati tárgyak, amelyek az életképeken feltűnnek. Egy géniusz közel 500 éves virtuális műterme látható, a kiállítással párhuzamosan.

Napjaink "legfelkapottabb", legnépszerűbb és a gyűjtők körében is legkeresettebb 20. századi művészei közül most három is látható a Magyar Nemzeti Galéria két épületében: Frida Kahlo, Lucian Freud és Francis Bacon. Kahlo kultusza itthon is nyilvánvaló, a Londoni iskoláé talán nem.

Noha az év nagy része eltelt, a Kozma Lajos-emlékév csak most veszi kezdetét, és tart decemberig, a veleje pedig az októberi kétnapos konferencia lesz a Műcsarnokban - ennek felvezetéseként nyílt meg ma a Kozma Klasszik című kamarakiállítás ugyanitt.

Bőség zavarával küszködünk, ha Frida Kahlóra vonatkozó utalásokat keresünk a pop kultúrában, erre az MNG most megnyílt kiállítása is utal egy külön teremben, ahol a Kahlo tetoválásoktól a - tényleg nonszensz - FK Barbie babáig bőséges fotómontázs jelzi, hogy mára valóban ikonikussá váltak a mexikói művész arcai, színei, viseletei. Egy színpadkép erejéig Madonna is megjelenik a felsorolásban, márpedig ő hosszú évek óta következetesen visszanyúl Kahlóhoz, pályája során számos gesztussal - és a gyűjteményében őrzött képekkel - bizonyította Fridához való kötődését.

Éppen 15 éve annak, hogy fürdőruhára vetkőztette az írókat a Petőfi Irodalmi Múzeum, egy fotókiállítás erejéig: olyan fényképeket mutatott be, amely a nyaraló, többnyire strandoló írókat ábrázolta. A mostani válogatás földrajzi szempontból szűkíti (Balaton), a viseletet tekintve viszont kiterjeszti a témát, hiszen Szigligeten, Balatonfüreden, Sajkodon, Tihanyban számos pihentető elfoglaltság akadt az írók számára, a fürdésen kívül.

Mit tett a nép (ez esetben a magyar) a 20. században? Fogyasztott, szórakozott és sodródott. Nagyjából így foglalható össze röviden, milyen kép tárul elénk a magunk mögött hagyott századról a Tolongó idők című kiállításon, és lényegében adekvát a megközelítés, már csak azért is, mert a plakát a tömegkultúra terméke, a minél több emberre és minél egyszerűbben hatás eszköze. Megmondja, mit egyél, milyen filmet nézz és kire szavazz. Az egyszerű üzenet művészete.

A müncheni születésű, de Berlinben élő, eredetileg építész képzettségű Rosefeldt hírnevét filmjeinek, többcsatornás videóinstallációinak köszönheti. A 2014-ben Berlinben forgatott, teljes hosszában 130 perces (kiállítási verzió) Manifesto premierje 2015 végén Ausztráliában volt, ezt követően Hamburgban és New Yorkban is láthatta a közönség, a 90 perces mozi verziót pedig 2017 januárjában mutatták be a Sundance filmfesztiválon, és ezt vetítették idén év elején a magyar művészmozik is.