Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Gellért 100: rendszerek mennek, a hullám marad

Alig egy éve létezett csak a patinás Gellért Szálló, amikor Horthy Miklós végiglovagolt fehér lován a később a nevét viselő, akkor még Fehérvári úton (ma Bartók Béla út), egészen a szintén frissen rendezett Gellért térig, hogy elfoglalja a Friedrich-kormány által neki felajánlott lakosztályokat, egyben itt alakíthassa ki a Fővezérséget, 1919. november 16-án. A régi, évszázadok óta használt forrásra 1918-ban épült fürdőnek és szállodának sok szomorú és vidám korszak jutott. Erről látható most kiállítás a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


1971: Két nyilvánosság Magyarországon

Az egykor volt Fővárosi Képtár gyűjteményét 1953-ban "lenyelte" a Szépművészeti Múzeum, így lett esély arra, hogy komoly modern magyar anyaggal indulhasson 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria. Ám két évvel később a fenntartó makacsul újra gyűjtésbe kezdett és időnként még nagyobb anyagi támogatással is, mint például az MNG, folyamatos gazdagodásnak indult, mondhatni újjászületett a Képtár, méghozzá komoly kortárs anyaggal. A BTM budavári épületében mérföldkőnek tekinthető kortárs kiállítások nyíltak, mely programot a nyolcvanas évek végén a Kiscelli Múzeum templomtere folytatta. Ez a kiindulópontja a Képtár 1971 - Párhuzamos különidők kiállításának.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Irány Bécs II. – Bernstein, a popsztár

"Menő" emberek a komolyzene világában mindig voltak és lesznek, de Leonard Bernsteinhez hasonlóan népszerű figurát keveset találunk a zenetörténetben. Popsztárként élt és popsztárként szerették. Bécs több múzeuma is ünnepli születésének 100. évfordulóját.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Irány Bécs I. – A Bruegel-metódus

Nem, a bécsi Bruegel-kiállításon nem csak festmények és grafikák láthatók, bár a lényeg nyilván az, hogy - állítólag - utoljára látható egyben az életműből minden elérhető alkotás. A tárlat ennél sokkal több: az első gondolattól a mű megvalósulásáig végigkövethető a festő technikája, milyen eszközöket használt, melyik szín, vonal, folt hogyan került a fára vagy vászonra és milyenek voltak valójában azok a használati tárgyak, amelyek az életképeken feltűnnek. Egy géniusz közel 500 éves virtuális műterme látható, a kiállítással párhuzamosan.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Londoni iskola: kik ők és miért fontos ez a kiállítás?

Napjaink "legfelkapottabb", legnépszerűbb és a gyűjtők körében is legkeresettebb 20. századi művészei közül most három is látható a Magyar Nemzeti Galéria két épületében: Frida Kahlo, Lucian Freud és Francis Bacon. Kahlo kultusza itthon is nyilvánvaló, a Londoni iskoláé talán nem.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kozmában gazdag hónapok

Noha az év nagy része eltelt, a Kozma Lajos-emlékév csak most veszi kezdetét, és tart decemberig, a veleje pedig az októberi kétnapos konferencia lesz a Műcsarnokban - ennek felvezetéseként nyílt meg ma a Kozma Klasszik című kamarakiállítás ugyanitt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Frida & pop

kiállítás Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo zene

Bőség zavarával küszködünk, ha Frida Kahlóra vonatkozó utalásokat keresünk a pop kultúrában, erre az MNG most megnyílt kiállítása is utal egy külön teremben, ahol a Kahlo tetoválásoktól a - tényleg nonszensz - FK Barbie babáig bőséges fotómontázs jelzi, hogy mára valóban ikonikussá váltak a mexikói művész arcai, színei, viseletei. Egy színpadkép erejéig Madonna is megjelenik a felsorolásban, márpedig ő hosszú évek óta következetesen visszanyúl Kahlóhoz, pályája során számos gesztussal - és a gyűjteményében őrzött képekkel - bizonyította Fridához való kötődését.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szigliget és Füred: vakáción a magyar irodalom


Éppen 15 éve annak, hogy fürdőruhára vetkőztette az írókat a Petőfi Irodalmi Múzeum, egy fotókiállítás erejéig: olyan fényképeket mutatott be, amely a nyaraló, többnyire strandoló írókat ábrázolta. A mostani válogatás földrajzi szempontból szűkíti (Balaton), a viseletet tekintve viszont kiterjeszti a témát, hiszen Szigligeten, Balatonfüreden, Sajkodon, Tihanyban számos pihentető elfoglaltság akadt az írók számára, a fürdésen kívül.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Dantétól Dózsáig – kiállítás a Nemzeti Múzeum plakátgyűjteményéből

Mit tett a nép (ez esetben a magyar) a 20. században? Fogyasztott, szórakozott és sodródott. Nagyjából így foglalható össze röviden, milyen kép tárul elénk a magunk mögött hagyott századról a Tolongó idők című kiállításon, és lényegében adekvát a megközelítés, már csak azért is, mert a plakát a tömegkultúra terméke, a minél több emberre és minél egyszerűbben hatás eszköze. Megmondja, mit egyél, milyen filmet nézz és kire szavazz. Az egyszerű üzenet művészete.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tizenhárom főszerepben Cate BlaNchett

kiállítás videó avantgárd film kortárs művészet politika

A müncheni születésű, de Berlinben élő, eredetileg építész képzettségű Rosefeldt hírnevét filmjeinek, többcsatornás videóinstallációinak köszönheti. A 2014-ben Berlinben forgatott, teljes hosszában 130 perces (kiállítási verzió) Manifesto premierje 2015 végén Ausztráliában volt, ezt követően Hamburgban és New Yorkban is láthatta a közönség, a 90 perces mozi verziót pedig 2017 januárjában mutatták be a Sundance filmfesztiválon, és ezt vetítették idén év elején a magyar művészmozik is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (174),MúzeumCafé folyóirat (98),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (48),kultúrpolitika (45),építészet (41),politika (41),programajánló (40),irodalom (37),fotográfia (35),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),néprajz (24),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),Ludwig Múzeum (21),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),grafika (20),restaurálás (20),műkereskedelem (20),Bécs (18),film (17),szobrászat (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),Liget Budapest (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Néprajzi Múzeum (10),Picasso (10),Kiscelli Múzeum (9),könyv (9),zene (9),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),konferencia (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),képzőművészet (6),Iparművészeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Nyolcak (5),Értéktár Program (5),Közlekedési Múzeum (5),fotóművészet (5),aukció (5),művészettörténet (5),Berlin (5),Vasarely (5),Csontváry (5),MúzeumCafé díj (5),modernizmus (5),műemlékvédelem (5),Skanzen (5),Európai Iskola (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Pécs (5),látogatottság (5),Seuso-kincs (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),wanted (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Baán László (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),városi séta (4),keleti művészet (4),Rembrandt (4),Louvre (4),kert (4),szocreál (4),Velence (4),előadás (3),múzeumtörténet (3),sport (3),digitalizáció (3),impresszionisták (3),Anna Margit (3),emlékezet (3),Erdély (3),dizájn (3),ganymed goes europe (3),Vaszary-villa (3),covid-19 (3),ICOM (3),internet (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Vermeer (3),műtárgyvédelem (3),Aczél György (3),Textúra (3),Derkovits Gyula (3),Budapest Galéria (3),Trianon (3),Caravaggio (3),I. világháború (3),kulturpolitika (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),kézirat (3),Czóbel Béla (3),Debrecen (2),MúzeumCafé könyvek (2),Holokauszt (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),Milánó (2),fortepan (2),Román csarnok (2),Fortepan (2),MúzeumNegyed (2),BTM (2),dokumentum (2),zsidóság (2),természettudomány (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Artpool (2),MűvészetMalom (2),1956 (2),Kecskemét (2),Szántó Piroska (2),Barcelona (2),címlap (2),örökség (2),Modigliani (2),Zsolnay (2),múzeumelmélet (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Ország Lili (2),Munkácsy Mihály (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),fotó (2),Bosch (2),pop art (2),múzeumi rendszer (2),Art Capital (2),Vadak (2),Fővárosi Képtár (2),Szeged (2),ajánló (2),Chagall (2),turizmus (2),Szombathely (2), (2),Lektorátus (2),relikvia (2),Art Market Budapest (2),kultusz (2),divat (2),magángyűjtemény (2),várostörténet (1),Disputa (1),Szendendre (1),etnográfia (1),politikai (1),popzene (1),plakát (1),Bábszínház (1),Schiele (1),reneszánsz (1),cirkusztörténet (1),portré (1),megnyitó (1),Sziget Fesztivál (1),Múzeumok Éjszakája (1),Brüsszel (1),Budavári Palota (1),animáció (1),környezetvédelem (1),kastélypark (1),múzeumshop (1),médiaművészet (1),nők (1),vadászat (1),kastély (1),Andrássy (1),Covid (1),Városliget (1),cirkusz (1),Róma (1),akadálymentesítés (1),közösségi média (1),gasztronómia (1),fenntarthatóság (1),El Kazovszkij (1),Tesla (1),Dalí (1),koronavírus (1),MúzeumcCafé díj (1),műkincslopás (1),természettudományi múzeum (1),covid (1),Klimt (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),installáció (1),MOME (1),egyház (1),interaktivitás (1),temető (1),Színháztörténeti Múzeum (1),belsőépítészet (1),Hold (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Centre Pompidou (1),MMOK (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),art deco (1),Tiszadob (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),helytörténet (1),Múzeum-kert (1),Budavár (1),MúzeumCafé könyv (1),történetelem (1),múzeumpolitika (1),Moszkva (1),díjátadó (1),marketing (1),op art (1),kultúrtörténet (1),Albertina (1),Pompidou (1),szecesszió (1),beszélgetés (1),Sopron (1),Olaszország (1), Kassák Múzeum (1),jótékonyság (1),Dürer (1),Budapest (1),OSZMI (1),zöldmúzeum (1),Bayreuth (1),Pulszky Társaság (1),Richard Wagner Múzeum (1),fotótörténet (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Madrid (1),Leonardo (1),emlékhely (1),teremőr (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),stressz (1),velence (1),Műemlék (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),krimi (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1), Bécs (1),Kimt (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),porgramajánló (1),MTA (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Sziklakórház (1),törénelem (1),bevándorlás (1),Amerika (1),gender (1),kommunikáció (1),emlékmű (1),Velencei Biennále (1),Trieszt (1),oktatás (1),Győr (1),Batthyány Gyula (1),Balaton (1),orosz művészet (1),porté (1),Kassák Lajos (1),Fabényi Júlia (1),Műértő (1),kínai művészet (1),dada (1),Művészetmalom (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),Márffy Ödön (1),Gyarmati Fanni (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Székesfehérvár (1),szobor (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),erdély (1),szürrealizmus (1),Kína (1),kina (1),Velázquez (1),Athén (1),Moholy-Nagy László (1),Google Art Project (1),fotógráfia (1),Bálint Ház (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),KEMKI (1)