Mai ésszel szinte felfoghatatlan, hogy a világháború kellős közepén hogyan tudtak bő egy hónap alatt egy olyan pompás parádét megrendezni Budapesten, mint IV. Károly, az utolsó magyar király megkoronázása. Politikai, építészeti, rendészeti, látványtervezési szempontból egy tökéletesen felépített és kidolgozott össznépi program jelenik meg a fennmaradt mozgóképeken és fotókon. A titok valószínűleg abban rejlett, hogy mindenki nagyon akarta, ráadásul mihamarabb ezt a koronázást.

Január 15-én zárul a Kiscelli Múzeumban a Mutató nélkül - B. A. úr X-ben című kiállítás, ám a történet szerencsére nem merül feledésbe, hála az időközben, már a kiállításra is reflektáló tanulmánykötetnek. A kiállítás nemcsak ebben rendhagyó, hanem abban is, hogy közben alaposan megváltozott: mielőtt Bernáth Aurél Budapest-panorámájának eredeti változatát láthattuk, talán nagyobb volt a hangsúly az értékelésen, feldolgozáson, Déryn, Gróf Ferenc elképzelésén, a kurátori munkán, a Brüsszeli Világkiállításon és a Kádár-rendszer békekereső szándékain. Azóta viszont összeállt egy képregény vagy inkább képrejtvény: Bernáth művének minden kockáján, minden részletén jelentést lehet keresni. Ki üzen a mű által: Bernáth vagy a rendszer? Mit üzen egyáltalán? Mit jelentenek a kihagyott részletek? Van-e jelentősége a kiállítási csarnok előtti fáknak abban, hogy a művész melyik elemekre nem festett? Miért tért vissza Bernáth a sokszor megtagadott Graphik-mappa szín- és formavilágához? Bizakodók vagy kelletlenek a panoráma előterében megjelenő figurák?

Méltó befejezése az évnek a Magyar Nemzeti Galéria Ország Lili kiállítása, az eddigi legnagyobb, legteljesebb, amire valaha lehetőség adódott. Összeraktunk egy kis előzetest, anélkül, hogy az igazi titkokat elárulnánk.

A Kádár-rendszer múzeumalapítási boomja köszön vissza az intézmények jubileumi ünnepségeinek sorában: mostanában ünnepli alapításának félszázadik évfordulóját a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM), jövőre a szentendrei Skanzen, a Kassák Múzeum pedig negyvenedik születésnapját tartja vasárnap. A SOM ünnepi kiállításán jártunk.

Ritkán esik meg, hogy nem múzeumi kiállítást ajánlunk, hanem egy kereskedelmi galériáét. A Virág Judit Galéria Berlin - Budapest 1919-1933 című kiállítása abszolút múzeumi minőségű, nagyon komoly háttérkutatásokkal, bőséges kiállított anyaggal a magyar avantgárd gyökereiről. A legnagyobb baj vele, hogy az ezzel egy időben pár méterrel távolabb kiállított festői love story elviszi a show-t.

Ha valaki azt gondolja, hogy a pointillizmus egy rövid életű, markáns, de nem különösebben emlékezetes posztimpresszionista festészeti stílus volt a 19. század második felében, az mindenképpen látogasson el a bécsi Albertina kiállítására, csodálkozni fog, hogy ki mindenki követte Seurat-ékat, hogyan folytatódott az irányzat az avantgárdban és még tovább. Legalábbis a kurátorok szerint. Izgalmas gondolatkísérlet, babaszoba díszletben.

A kritikusok és irodalomtörténészek mindig zavarban vannak, ha Déry Tibor G. A. úr X-ben című regényéről kell szólni. Kapitalizmuskritika? Negatív szocializmus-utópia? Kafka-parafrázis? Egy börtönben összeroppant ember gondolatkísérlete? A Kiscelli Múzeum kiállítása nyilván nem fog belefolyni ezekbe a vitákba, viszont egy egészen új kontextusba helyezte, annak apropóján, hogy a Fővárosi Képtár raktárából előkerültek Bernáth Aurél gigantikus, az 1958-as Brüsszeli Világkiállításra készült pannójának darabjai.

Úgy tűnik, hogy a forradalom hatvanadik évfordulója számtalan, eddig ismeretlen műtárgyat, festményt, fotót, grafikát, szobrot csalt elő az intézményi raktárak, családi padlások mélyéről. Eddig meg kellett elégednünk az eseményeket megörökítő, jól ismert fotókkal, most pedig soha nem látott képzőművészeti alkotások kerülnek a nyilvánosság elé, kicsit átformálva, árnyalva mindent, amit 1956-ról eddig tudtunk. A Nemzeti Múzeum kiállításán is a grafikai anyag kapott hangsúlyt, a Képző kiállítása pedig már maga egy intézményi önreflexió, az egyetemnek az 1945-től a forradalomig, megtorlásig tartó időszakával.

Keleti Éva irigylésre méltó életkedvvel forog színészportréi között, amelyből - a fotográfus születésnapjának megfelelően - nyolcvanötöt választott ki a Nemzeti Múzeum, az életmű őrzője és feldolgozója. Optimista tárlat ez, sok-sok mosolygós arccal, a közelmúlt színháztörténetének krémjével.

Tegnap bezárt az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb kiállítása, a Nagyítások a Budapest Galériában. Az utolsó hét még tartogatott néhány programot: tárlatvezetés, beszélgetés és finisszázs szerepelt a kínálatban, tehát bőven volt alkalom elbúcsúzni az Oldás és kötés ihlette művészet- és társadalomtörténeti projekttől. Annak, aki lemaradt a beszélgetésről, összefoglaljuk a lényeget.